Fehérgyarmat

Mindig az élet értelmét, az alkotás nagyszerűségét hirdette. Megtalálta az életben a szépet, de meglelte azokat is, akik segítségre szorulnak. Pedagógus lett. Igaz, némi változtatás árán. Amikor 1946. július elsején Penyigén megszületett, nagyon nehéz volt a kis szatmári faluban is a háború utáni talpra állás.

A szolnoki származású katonatiszt apa, aki a háború után a fehérgyarmati péküzem vezetője lett, illetve felesége, Zoltánt és testvérét, Olgát, nagy szeretetben nevelték. A Szenke-parti községből a fehérgyarmati technikumba vezetett útja, ahol könyvelőként képesítőzött. Az itt tanultakat közvetve tudta később hasznosítani, magyar–történelem szakos tanárként. Az egri főiskolán diplomázott, ezt a debreceni tudományegyetemen középiskolai történelemtanári végzettséggel egészítette ki.

Tanított Szatmár-Bereg több iskolájában, hagyta magát rábeszélni a fehérgyarmati Művelődési Ház irányítására is. Mindig a változtatni akarás szándéka vezette. Nem békélt meg az elért eredményekkel. Minden gyerekben felfedezett olyan értékeket, amire érdemes volt alapozni. Nagyszekeres körzeti általános iskolájában nagyon szeretett tanítani. Amikor azonban a Móricz Zsigmond nevét viselő fehérgyarmati szakképző iskolába hívták, engedett a csábításnak. Egy-egy váltás előtt reálisan igyekezett felmérni a lehetőségeket.

A térség egyik legnagyobb középfokú iskolája, a formálódó szakoktatás, a serdülő fiatalok problémás helyzete, s nem utolsó sorban a javuló technikai feltételek azt sugallták: itt van feladat, itt lehet bizonyítani. Nem csalódott. Mint általános iskolában korábban tanító, s a továbbtanulási statisztikákat ismerő pedagógus, tudta: a szakképzőbe nem a legeredményesebben tanuló tizenévesek jelentkeznek. Ilyen gyerekanyagból produkálni, csak következetes oktató-nevelő munkával lehet. Fehérgyarmat város, a térség lakói igazolhatják, hogy színvonalas irodalmi összeállításai, illetve azok iparisokkal való megjelenítése kielégítette a legkényesebb igényeket is. Rangot adott a szakmunkásképzésnek, rangot adott a szatmári-beregi térség félszáznyi településéről Fehérgyarmatra járó diákjainak.

Mindenkiben az embert tisztelte. Személyes megjelenésével, fegyelmezett, kikezdhetetlenül precíz megfogalmazásaival példa volt munkatársai, tanítványai előtt. Nem véletlen, hogy amikor felvállalta a legnagyobb múltú, legrégibb történelmi párt ifjúsági szervezetének, a SZIM-nek a megalakítását, nem kellett különösebben agitálni. Sok-sok fiatal vett részt azokon a színvonalas programokon, kirándulásokon melyeket ő irányított. Szociálisan érzékeny ember volt. Kiállt történészként is megalapozott elvei mellett.

Megértő társa volt ebben felesége, Szaplonczai Mária tanárnő, akivel ezerkilencszázhetvenhétben kötött házasságot, de kereskedelmi közgazdász leánya is értette, támogatta törekvéseit. Sokoldalú pedagógus volt. Tisztes munkájukból és a család támogatásából házat építettek Fehérgyarmaton.

Nem bízta sorsát a véletlenre. Hobbi szinten szerette a vetélkedőket. Legyen ön is milliomos! – hirdette az egyik kereskedelmi televízió. Fekete Zoltán tanár úr itt is bizonyított. Készséggel adott tájékoztatást a felkészüléséről és magáról a vetélkedőről, mintegy ösztönözve másokat is tudásuk megmutatására.

Családját mindig, mindenkor nagy szeretettel vette körül, igyekezett életüket megkönnyíteni, szebbé tenni. Ez összefügg vallásos neveltetésével is. Alkotó pedagógusként megbecsült, sikeres ember volt. Kiváló Pedagógus kitüntetést kapott. Ő azonban a legkisebb dolognak is igazán tudott örülni. Nagyon szerette a természetet. Nagyon sokat tett azért, hogy Fehérgyarmaton létrejött a kutyások egyesülete.

Sajnos, csak múlt időben fogalmazhatunk, ha róla szólunk. Ezerkilencszázkilencvenkilenc elején gyógyíthatatlan betegség támadta meg szervezetét. A szatmári térség több településén annak idején úgy is megismerhették, mint a társadalmi temetések szónokát. Kimondott jelszava volt: „Mindig van kiút!” A sors azonban módosította a terveket. Testvére családja, felesége családja, de a nagycsalád is azon igyekezett, hogy meggyógyuljon. Alávetette magát a legszigorúbb egészségügyi normáknak, vállalt sok-sok tortúrát felépüléséért. Már-már úgy tűnt, hogy az ember diadalmaskodik a kór felett. Barátai, kollégái, Erdei János igazgatóval együtt mindent elkövettek, hogy könnyebbé tegyék utolsó hónapjait. Nagyon-nagyon sokan figyelték, illetve aggódtak állapotáért. Úgy tűnik, hiába.

Fekete Zoltán tanár úr azonban nem dolgozott feleslegesen. Tervei, elképzelési megvalósulásáért az itt maradók, köztük a továbbra is a szakképzőben tanító felesége munkálkodik.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)