Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Csepely Zsigmond
Pv-alezredes, kirendeltségvezető,
Fehérgyarmat
Nyugodtan aludhatnak, biztonságban érezhetik magukat a szatmári emberek, mert a polgári védelmi szakemberek és a tűzoltók jól értik a dolgukat. Az említetteknek kitűnő a kapcsolatuk a polgármesteri hivatalokkal és a területileg illetékes vízügyi igazgatósággal. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői szintén kitűnően irányítják és hangolják össze az életbevágóan fontos polgári védelmi tevékenységet.
Jó tudni, hogy 2006. január 1-jétől egy többdiplomás, sokoldalú ember a katasztrófavédelmi igazgatóság fehérgyarmati kirendeltségének vezetője. Ő Csepely Zsigmond pv-alezredes.
A legjobb korban lévő férfi dinamikus, nagy munkabírású, hosszú utat tett meg, míg ebbe a beosztásba helyezték. A Fehérgyarmat melletti Cégénydányádon lakik szép kis családjával, de ezer emlék és szakmai kapcsolat fűzi Csengerhez, Csengersimához. Itt kanyarog a Tisza, a Szamos, a Túr és a Batár. A valaha szebb napokat látott Csaronda-patak is említést érdemel. A folyók, a patakok többnyire barátoknak számítanak, nyáron a füzesek enyhet adnak, a vizek hűsítenek. Igaz, a folyók néha ellenséggé válnak, a lapos szatmári tájon télvégeken, tavaszok elején belvizek veszélyeztetik az itt élők mindennapi kenyerét. Néha még a vályogházak is veszélybe kerülnek. Védekezni kell, mégpedig szakszerűen. Ezen a szépséges szatmári tájon az ember és a víz van a középpontban. No meg a két határátkelő. A csengersimai és a tiszabecsi. Igen gyakran külföldi rendszámú gépkocsik szelik át a térség útjait. Az illetékes hatóságoknak ez is pluszfeladatokat jelent…
Csepely Zsigmond beszélgetésünk elején elmondta, hogy ez a kirendeltség a keleti régió egyik legnagyobb kirendeltsége. Nem kevesebb, mint 49 település tartozik ide. Ezek közül 45 ár- és belvíz által veszélyeztetett, a maradék négy pedig az országhatár közelsége miatt igényel különös odafigyelést. Szaknyelven szólva mind a 49 település a pv szempontjából „sorolt” településnek számít. A foglalkoztatást nem számítva szerencsésnek mondható, hogy a kirendeltség működési területén nincsenek vegyi üzemek, vegyi raktárak. Ám az itteni utakon is közlekednek veszélyes anyagokat szállító járművek. Ezeket a pv szakemberei a rendőrökkel közösen ellenőrzik.
Feljegyezhette a krónikás, hogy 2006 tavaszán a 49 közül tíz településen kellett védekezni a belvíz ellen. Az illetékesek több ezer homokzsákot is felhasználtak, hogy a lakóházakat ne veszélyeztesse a nemkívánatos víz, hogy a mezőgazdaságban minél kisebb károk keletkezzenek. Homokzsákok. Ha szakszerűen rakják le őket, megállítják, elterelik a veszélyesen hömpölygő vizet. Nos, a kirendeltségvezető május elején egy megyei szakmai értekezleten nyugodtan jelenthette, hogy a tíz településen a védekezés sikeres volt. Köszönhető ez a jó együttműködésnek is. A pv illetékesei jól együttműködtek a tíz polgármesterrel (több helyen közhasznú munkásokat is bevetettek a védekezésbe), a vízügyi igazgatóság 3. sz. szakaszmérnökségével, végül, de nem utolsósorban a Fehérgyarmati Önkéntes Tűzoltósággal.
A tűzoltók külön kis bekezdést érdemelnek, talán azért is, mert még újak, a szóban forgó tíz településen estek át az igazi tűzkeresztségen, pontosabban „vízkeresztségen”. Itt folyamatos, összehangolt tevékenységre volt szükség. A fehérgyarmati tűzoltók nem is önkéntesek, hanem hivatásosak, „profik”. 2005 tavaszán ugyanis 23 szatmári munkanélküli férfi végezte el az OKJ-s (országosan is elfogadott) tűzoltótanfolyamot. A védekezés, a megelőzés munkahelyeket is teremtett. Ők huszonhárman jó szakmai felkészültséggel, immár kellő gyakorlattal és elfogadható technikával vonulnak oda, ahol élet- és vagyonvédelemre van szükség. Csepely Zsigmond nap mint nap kettős minőségében vonult ki a tíz településre. Úgy mint kirendeltség-vezető, de ő a fehérgyarmati önkéntes tűzoltók megbízott parancsnoka.
Jól képzett, sokoldalú szakember Csepely Zsigmond. Eredetileg honvéd tiszthelyettes iskolát végzett Szabadszálláson, majd a Műszaki Egyetemen főiskolai diplomát vehetett át. 13 éven keresztül tanított a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola Páncélos- és Gépjármű-technikai Tanszékén. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szociológusképesítést szerzett. Szaktanfolyamot végzett a rendőrtiszti főiskolán. Természetesen a szükséges polgári védelmi szaktanfolyamot is elvégezte. Pontosabban katasztrófa- és tűzvédelmi szervező tanfolyamot végzett. Csengerben jó ideig ő volt a határvadász század parancsnokhelyettese. Tavaly augusztustól megbízott kirendeltségvezető lett Fehérgyarmaton, és mint már említettük, januártól kirendeltségvezető. Az idei fontos feladatai közé tartozik az informatikai hálózat fejlesztése.
Nős, felesége a kereskedelemben dolgozik. Egy fiú- és egy lánygyermeknek örülhetnek, mind a kettő óvodás. Múltja és jövője is van a kirendeltség-vezetőnek.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése