Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Károly Miklósné
Gazdasági vezető,
Fehérgyarmat
A Városi Szociális Központ szakmailag felkészült, célirányosan az intézmény érdekeit állandóan szem előtt tartó gazdasági vezetőjét 1959. május 27-én Sonkádon, Kósa Ilona néven anyakönyvezték Szilágyi Ilona és Kósa József gyermekeként. Testvérei közül Malvin női ruhák készítésével foglakozik, míg öccse, József, géplakatosként igyekszik boldogulni. Ilonka férje, Károly Miklós autószerelő, és húsz éve buszvezető a Fehérgyarmati Volánnál. Leányuk, Anita huszonnégy éves, gyógytornász Debrecenben az egyetem egyik klinikáján. Férje, Nagy Mihály a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársa.
Károly Miklósné – akkor még Kósa Ilona – az érettségi vizsgáit a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnázium diákjaként tette le 1977-ben. Akkor képesített könyvelő, valamint gyors- és gépírás-bizonyítványt is kapott. Később mérlegképes könyvelői oklevelet szerzett. Ma számítógépes könyveléssel is foglalkozik.
Első munkahelyén, a Fehérgyarmati ÁFÉSZ-nél tizenöt éven át a pénzügyekkel foglakozott. Elmondása szerint ez volt életének egyik meghatározó szakasza. Ekkor érezte meg igazán, hogy neki ez való: a tárgyilagos tények és körülmények közötti élet. 1993. január elsején lett előbb szociális ügyintézője, majd megbízott intézményvezetője a Városi Gondozási Központnak. Az időközbeni átszervezéseket és feladatmódosításokat követően a munkahelye immár a Városi Szociális Központ, munkakörét tekintve pedig gazdasági vezető lett. Ez az átszervezés egy korábbi, kisebb intézmény átfogó irányításának feladatát váltotta fel egy nagyobb, bővített feladatokkal működő szervezetbe integrált szakterület közvetlen vezetésével. Az Ilonka keze alatt dolgozók feladatai igen széleskörűek: minden év elején a költségvetéssel kezdik a munkájukat. Majd folyamatosan végzik a könyvelést, elkészítik a pénzügyi jogszabályokban meghatározott határidős beszámolókat.
Ezekkel párhuzamosan ellátják a szükséges információkkal a fenntartó, a Polgármesteri Hivatal érintett szervezeteit. Ezeket, az általuk adott részjelentéseket aztán az előírt időben és módon már azok továbbítják a Kincstár felé. Munkájukat képezi még a mérlegjelentés, az áfa- és az adóbevallás elkészítése, az itt dolgozó ötvenöt ember személyi anyagainak a kezelése, valamint az időközben bekövetkező változások rögzítése is.
Az intézményben folyó és minden dolgozója által hivatásnak tekintett munka legszebb része a rászorulók emberi módon történő, folyamatos, mindenre kiterjedő segítése. Ilonka elmondja, hogy bárki, aki valamilyen szociális gonddal küszködik, és náluk érdeklődik, minden olyan felvilágosítást és konkrét segítséget megkap, aminek a birtokában már önállóan tudja intézni a problémája megoldását. A tanácsadás mellett azonban a munkatársak személyesen is részt vesznek a családok segítésében, aminek folyamán a birtokukba jutott személyes adatokat szigorúan bizalmasan kezelik még saját kollégáik előtt is. Szükség esetén gépkocsit küldenek a rászorulóért, ha arra van szükség a gond megoldásához. Megszervezik az érintettek orvosi ellátásának szinte minden szakaszát. S nem utolsósorban ellátják az otthonban lakó ötvenhat embert.
A gazdasági vezető asszony a kezdetekre visszaemlékezve mondja el, hogy amikor 1993-ban idekerült, csak nappali ellátást tudtak biztosítani a tizenöt személyes otthonban. Az akkori időkben hétvégén és az ünnepnapokon kiürült az intézmény, mert haza kellett küldeniük a gondozottakat. Mára gyökeresen megváltozott a helyzet: az átmeneti gondozást felváltotta a folyamatos ellátás és felügyelet. Időközben az emberek rájöttek arra, hogy nem szégyen elfogadni a feléjük nyújtott segítő kezet és a jóindulatú gondoskodást. Ismerik az ezekre vonatkozó jogaikat és azzal együtt az önkormányzat anyagi lehetőségeit is. Tudják azt, hogy a tisztességgel végigdolgozott évtizedekkel a hátuk mögött – egy megváltozott világban is – igénybe vehetnek olyan szolgáltatásokat, amelyekre korábban csak a legritkább esetekben gondoltak.
Ilonka itt említi meg, hogy az ÁFÉSZ-nél eltöltött tizenöt év alatt nem találkozott annyi emberi gonddal és problémával, mint itt. A Városi Szociális Központ egyik felelős vezetőjeként látja azt, hogy az intézményben, ahol dolgozik, sokkal de sokkal emberibb és az élethez közelibb a mindennapi szociális gondok felismerése, és azok rendezésének a megközelítése. Ő erre nagyon büszke, ezért szereti ezt a helyet. Örül annak, hogy nap mint nap az emberek között lehet, mert őket gondjaikkal, bajaikkal, erényeikkel és hibáikkal együtt is minden fenntartás nélkül el tudja fogadni.
Számára a legnagyobb elismerés az, ha látja, hogy egy-egy idős, segítségre szoruló ember megkapja azt, ami neki akkor és ott a legfontosabb.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése