Fehérgyarmat

Ha azt mondom Szabolcs, azt mondják alma. Azt nem, hogy evőeszköz. Pedig mondhatnák.

1990-et írtunk. A RENDSZERVÁLTÁS-nak nevezett történelmi hegyomlás nyomán még szállt az addig elhintett por, imitt-amott megkövesedett nézetek szikladarabjai szökdeltek, pattogtak a fejünk felett, amikor Mátészalkán sajtóbeszélgetésre jött össze néhány menedzser.

Közülük a legmeggyőzőbb, legenergikusabb, a LEGMENEDZSEREBB Virágh Ferenc volt, aki egy evőeszközöket gyártó finn-magyar vegyes vállalat képviseletében Fehérgyarmatról érkezett.

Azt a benyomást keltette, hogy eleve sikerre ítéltetett ember. A beszélgetés most, a négy év leteltével csak róla és a munkáról szólt.

− Családunk ehhez a vidékhez kötődik. De nem a földhöz, hanem a tájhoz. Indíttatásom a gépek felé orientált. Apám volt megyei főmechanikus, főgépész, végül itt Gyarmaton művezető. ő annyi földdel is beérte, amennyi pár virágcserépbe kellett. Srác koromban ott tébláboltam a herkentyűk meg szerszámok között. Nekem a gyermekkort nem a rétek illata, hanem az olajszag emléke jelenti. Két öcsém is műszaki végzettségű.

− Mátészalkán, az Esze Tamás Gimnázium első gépész osztályában érettségiztem, és a nyíregyházi mezőgazdasági főiskolán is az első mérnök évfolyam hallgatói között voltam. Ebben az időben ismertem meg feleségemet, aki borsodi születésű, és eleinte ugyancsak hiányolta a hegyet Szabolcsból.

Erről mégis Fehérgyarmaton beszélgetünk.

− A legnagyobb probléma akkoriban is a lakáskérdés volt. A Mezőgép nemcsak állást, hanem szolgálati lakást kínált azzal, hogy később megvásárolhatjuk. Öt év után jöttem el tőlük a Mérleggyár hívására, ahol üzemvezető, majd a termelési osztály vezetője lettem. Öt évig.

− Akkor a tyukodi tsz keresett meg, holott nem volt mehetnékem. Felsoroltam vagy 30 feltételt. Mindegyikre azt felelték: megoldjuk! Igent mondtam. Megoldották. Átköltöztünk. Csodálatos közösségbe kerültem, bár nem egykönnyen fogadják be az idegent. Nekem úgy érzem sikerült. Ipari főmérnökként dolgoztam náluk, és a mai napig szívesen, szeretettel emlékszem az ott töltött időre.

Minden élethelyzetében jól érezte magát?

− A beilleszkedést tanulásként fogom fel. Mindenütt tanultam valamit. Mindig az érdekelt, az kötött le a legjobban, ami a számomra újat jelentett. Voltak munkatársak is, akiktől lehetett tanulni. Ráadásul hagytak is dolgozni.

Hogyan jött létre az evőeszközgyártás magyar-finn változata?

− A Mekofém nyolc éve csőd felé közeledett a fehérgyarmati evőeszközgyárával együtt. Amikor átvettem a vezetését, minden „együtt volt” egy rendes összeomláshoz: a magas létszám, az alacsony termelési szint, és a gyenge minőség, piac nélkül.

Hogyan sikerült megállítania a „romlást”?

− Az elsőként önálló kisszövetkezetté alakultunk, és kértük hiteleink átütemezését. Hozzáláttunk létszámunk leépítéséhez is, mert kanálhoz, villához, késhez ha „hozzányúlnak” a gyártásban, akkor ráfizetéses lesz.

Aztán jött a kedves „rokon”…

− Jó három éve megtudtuk, hogy finn evőeszközgyártó cég szeretne üzletet nyitni Magyarországon, de keresik gyártási kooperáció lehetőségét is… Küldtünk mintadarabokat, elvégeztük a referenciamunkákat és 1989 októberére létrejött a Finn-ugor Kft. Mi eszközöket, ők készpénzt hoztak a társaságba.

Mennyiben különböznek korábbi önmaguktól?

− Az érdekeket jobban érvényesítő üzemszervezési szisztéma szerint működünk. A cégen belül két bt. dolgozik önállóan, a vezetés „csak” összehangolja a munkát. A képlet egyszerű: minél többet keres a dolgozó, annál több profitot könyvelhet el a vállalat. Közvetlenül nem tudok, nem is akarok beavatkozni a részletekbe. Meggyőzéssel próbálom előrelendíteni ügyeinket.

A fémmegmunkáló üzemekben uralkodó szag nem hasonlítható semmi máshoz. Aki áthalad a műhelyeken csodálkozhat azon, hogy a kecsesen kézre eső kést, villát, kanalat és ezek megannyi formájú, méretű és rendeltetésű változatát – 2,5-3 millió darabot gyártanak évente 160 milliós értékben – micsoda présmonstrumok állítják elő….

Virágh Ferenc joggal büszke a családjára is. Fiai közül Zsolt az idén érettségizett, és felvételi nélkül mehetett a miskolci egyetem gépészmérnöki karára, Róbert németet és angolt tanul, de még nem választott pályát. Felesége, Mária egy kft. ügyvezető igazgatója.

− A rendszerváltás folyamata összes hülyesége ellenére is tetszik nekem. Történelmi lépés egy más életminőség felé.

Nagy fekete kocsijával a földjére indul. Mégis van neki! Huszonöt hektár, javarészt gyümölcsös. Mert hiába a kés, ha nincs mit hámozni vele.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)