Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Széles Lajos
Nyugalmazott tanácselnök,
Fehérgyarmat
Sokan emlékeznek még korán őszülő, dús hajára, barátságot sugárzó arcára. Leggyakrabban láthattuk a szatmári településeken, de gyakran feltűnt nyíregyházi és budapesti hivatalos fórumokon is. Politizált, intézkedett a közösség érdekében, soha nem felejtette el, hogy honnan indult, képviselte a „kis emberek” érdekeit. Többször láthattuk a fényképét újságok hasábjain. Néha-néha közelről is mutatta a kamera a jellegzetes arcát, amikor a tv a parlamentből közvetített. Ő volt az a képviselő, aki a legmesszebbről indult képviselőtársai közé, illetve aki az útviszonyokat figyelembe véve a legnehezebben jutott el az ország házába. Most élvezi a nyugdíjjal járó pihenés örömeit. Örülhet még mindig jó szellemi és fizikai képességeinek. Nehezen hajlott a nyilatkozatra, pedig hát nincs mit szégyellnie. Sőt.
Ő, Széles Lajos, aki Fehérgyarmat egy csendes kis utcájában él a szerényen berendezett, szép kis házban. Zsebkendőnyi kis udvar övezi ezt a házat. Néhány gyümölcsfa, parányi zöldövezet teszi emberivé a környezetet. Semmi nyoma a luxusnak, a pompának. Mondja is, hogy nem gyűjtött vagyont, nem harácsolt, a soknak éppen nem mondható fizetéséből élt meg. Mindig is tiszta szívű és tiszta kezű szatmári embernek vallotta magát. Ám így is van mire, illetve kikre visszatekintenie. A felesége is nyugdíjas, bolti eladóként ment nyugdíjba. Egyik fia vállalkozó, neki a fehérgyarmati Krúdy utcában autósboltja van, minden keleti gépkocsihoz árul alkatrészeket. A másik fia kétkezi munkás, géplakatos. A lánya tanít a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Négy kedves unokája igazi örömet jelent számára.
Gazdag emberi és szakmai tapasztalatokkal áldotta meg a jó sorsa. Változatos életútja külön kis regényt is megérdemelne. De próbáljuk belesűríteni néhány tucat mondatba. Matolcson született szegényparaszti családba. Megtapasztalta a nélkülözés, a kemény munka minden nehezét. Élnek még emlékezetében a fehérre meszelt, vaksi ablakú kis házak, érzi még szájában a lekváros kenyér, a paprikás krumpli ízét… Azt sem felejti el, hogy hajbókolni kellett a módosabbak előtt. Már 13 évesen elkezdte a nehéz fizikai munkát: mezőgazdasági munkásként dolgozott. Hat elemit járt ki, mint akkoriban a legtöbb gyerek. Mélyen él emlékezetében, hogy mélységesen szegény volt ez a vidék a háború előtt és után. S az utóbbi 3-4 évtizedben jókora fejlődést könyvelhettek el a környékbeli emberek. Szerénytelenség nélkül mondhatja, hogy a fejlődésnek hivatalból is ő volt az egyik mozgatója.
Alig serkent a szakálla, amikor a háború után a németek által lerombolt Szamos-hidat újjáépítették. Az építkezésen brigádvezetőnek nevezték ki. 1945-ben és ’46-ban a híd felépítése egyben szimbólum is volt. Egy új élet szimbóluma. Nem kis dolog volt itt brigádvezetőnek lenni. A hídavatás után terményfelvásárlóként kereste kenyerét. Aztán ott volt a manapság sokak által már kritizált tanácsrendszer bölcsőjénél. Rá esett a választás. ő lett Tunyogmatolcs első tanácselnöke. Mindössze 22 éves volt, amikor az elnöki székbe ült. Csak egy évig bizonyította rátermettségét, megbízhatóságát a Szamos menti faluban, amikor „kiemelték”. Alig múlt 23 éves, amikor a Fehérgyarmati Járási Tanácson megválasztották elnökhelyettesnek. Hét bő esztendeig bizonyított ebben a beosztásban, amikor 1958-ban járási tanácselnöknek választották ki. S egészen nyugdíjas koráig tanácsi alkalmazottként dolgozott. A járási hivatalt, majd ennek megszűnése után a városi tanácsot vezette, elnökként. Ebben a beosztásban érte a nyugdíjazás 1989-ben.
A több felelős beosztásának gyakorlása közben kijárta az élet egyetemét, s természetesen a hivatalos iskolákban is tanult. Nyíregyházán a felsőfokú mezőgazdasági technikumban szerzett bizonyítványt, szakmai tudását a tanácsakadémián bővítette. Nyílt volt és őszinte, mindenki nyelvén értette a panaszt, és biztatását mindenki értette.
Bizalommal fordultak hozzá az emberek. Ez volt a jelszava: emberközpontú ügyintézés. Nagy volt az ügyfélforgalma. A vállán cipelte mások gondját is. Ennek köszönhette, ha cinikus akarna lenni, elmondhatná, hogy ez volt a veszte: megválasztották országgyűlési képviselőnek. Rekordideig: 1971-től a rendszerváltásig 4 ciklusban volt országgyűlési képviselő. Képviselői munkájának is köszönhető, hogy megépült Tunyogmatolcsnál a vasúti és a közúti híd, és megerősítették, korszerűsítették a Mátészalka és Zajta közötti vasútvonalat. Sokat fáradozott Fehérgyarmat várossá válásáért. Szomorúan emlékszik az 1970-es árvízre, de szívesen emlékszik az újjáépítés sikereire. Az egyéni és a kollektív sikerekre. Napi 15-20 órát dolgozott ezekben a hetekben, hónapokban. Mint a térség „házigazdája” hazai és külföldi vezetőket fogadott, korabeli fényképek őrzik, hogy ott volt a gáton. Jelképesen, és a szó igazi értelmében is. Neki is köszönhető, hogy ha araszolva is, de sokat fejlődött a szatmári térség.
(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)
Hasonló
Abonyi László
Aranyosi László
Dr. Bakai Zoltán
Csepely Zsigmond
Károly Miklósné
Nagy Károlyné
Szalacsi Árpád
Virágh Ferenc
Varga Károly
Szalai László
Szakács M. György
Dr. Schmelzer János
Pásztor István
Papp László
Mészáros András
Márton Miklós
Liszák Gábor
Klapka György
Kalydi Ferenc
Gacsályi Ferenc
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése