Szamossályi

Akik az ezredfordulón találkoznak Lőrincz Sándor nyugalmazott termelőszövetkezeti elnökkel, örömmel tapasztalják, hogy hagyományos életkedve nem hagyta el. Ha fizikailag nem is bírja már úgy a mezőgazdasági munkát, mint korábban, de érdeklik a család, a falu, a világ történései. Mások az emberi értékmérők, mint amit 75 évvel ezelőtt, születésekor Szamossályiban (a templom mellett) a hatgyerekes családban megszoktak. Természetesnek tűnt, hogy édesapja műhelyében (a hat elemit követően) folytatja a kerékgyártó szakmát. Segédlevelet Csengerben szerzett, a háború miatt közel húszévesen.

– Megnősültem 1950. március 18-án – emlékezik. Egy helyi leányt, Apáthy Ilonát vettem feleségül. Most ünnepeltük három lányunkkal s unokáinkkal ötvenéves házassági évfordulónkat. A család ma is azon a portán él (Petőfi u. 23.), melyet az induláskor kaptak. Igaz, a vályogfalú 3 ablakos ház már csak emlék, de ma sem hivalkodó kastélyban él az egykori elnök és felesége. Miként a legtöbb házban Szamossályiban, náluk is van villany, gáz, telefon és víz, s most még van „állatfarm”. Azon nem lehet csodálkozni, hogy az életét a mezőgazdaságban töltött szövetkezeti vezető gyümölcsöst telepített, jószágokat tartott, gazdálkodott. Mint annak idején, amikor tehénnel művelte a nagyanyjától kapott nyolc hold földet nappal, éjszaka pedig petróleumlámpánál gyártotta a kereket.

– Amikor az első gyerek megszületett, a feleségem nem tudta szoptatni, csak három hétig. A tehén minden éjszaka itt állt a szekér mellett. Kétszer keltem fel orizát főzni, fejni. Pozdorjánál főztem a tápszert, mert a feleségem beteg volt. Hajnalban pedig mentem aratni. Jolit követte Anikó majd Kati. A három lány felnevelése, taníttatása jócskán adott tennivalót. Közben az ötvenes években vett hat hold földet és két hold gyümölcsöst. 1959-ben, mint fogalmazta: „Irány a téesz!”

– Rögtön főkönyvelő lettem. Ez volt a legnehezebb! A többiek azt mondták: te kellesz erre a posztra, mert te megfogod a pénzt. Persze tanulni kellett! Utána 16 évet ültem még így-úgy az iskolapadban. Ötvenhat éves koromban még pedagógiát, pszichológiát tanultam. Szerencsére akkor még nem volt olyan bonyolult könyvelés, pénzügyi rendszer, mint ma. Már a második évben Szabadszállásra küldtek könyvelőképzőbe. A ház asszonya közben megjelenik a JÖVENDŐNK című képes hetilap 1960. évi augusztus 21-i számával (a 20 oldalas újság ára 2 Ft) melynek 7. oldalán egy fotó tanúsítja, hogy ezer főkönyvelőből a legjobbak közé tartozott a Szamos mellől érkezett ember. Sok-sok tanulás jellemezte az elkövetkezendő éveket is, de megérte. Húsz évig volt a tsz főkönyvelője, s ez időben mindig nyereségesek voltak. Ezalatt „elnyűtt 4 elnököt”. A sors iróniája:

– 1978. január 6-án a Hermánszeg és Szamossályi község létrehozta közös téesz elnökének választottak. Ahol eddig főkönyvelő voltam, elnök lettem. Mindösszesen úgy kétezer hektáron gazdálkodtunk. Ebből 1500 a szántó, a többi gyümölcs illetve zöldség. Később konzervüzemet is létesítettünk. Sikerült létrehozni egy ruházati üzemet, ahol a lányok, asszonyok kaptak munkalehetőséget. 1986. március 13-án nyugdíjas lettem.

Amikor az elismerésekről váltottunk szót egyaránt szerepelt miniszteri, TOT, és honvédelmi miniszteri elismerés az öt nagyobb kitüntetés között. Soha nem kitüntetésért dolgozott. Amikor erre mód volt, kihozta a földjét:

– Nagygazda akartam lenni! – idézte korábbi gondolatait.

Ehhez persze egészség is kellett volna, kellene. A legnagyobb izgalmat a 2000. júliusi infarktus okozta.

– Most már eladom az utolsó disznót is, és leállok, le kell állni! – fogalmazza kényszeredett mosollyal.

Pedig még mindig abban töri a fejét, miként segítsen felsőfokú végzettségű lányainak illetve hat unokájának. Jogászi, közgazdászi, menedzseri pálya egyaránt szerepel az unokák céljaiban. A legkisebb még alsós általános iskolás, de már a nagyokkal versenyez matematikából.

Már az unokák is felnőttszámba menő emberek, barátokkal, barátnőkkel töltik idejük jelentős részét, de a nagyszülőket még most is rendszeresen meglátogatják. A főkönyvelő, az elnök évtizedeken keresztül dolgozott a közösségért. Hozott nehéz döntéseket, s eközben bizonyára nem nyerte el mindenki tetszését. Igyekezett mindig a nagyobb közösség érdekeit előnyben részesíteni. Annak idején diplomás embereket gyűjtött maga köré, s igyekezett döntéseit körültekintően meghozni. Bizonyára ezt becsülték benne munkatársai, a község lakói, s mindazok, akik közvetve, közvetlenül közelében élhettek. Ma is nyugodtan mehet végig a falun, szerencsére lassan ezt már egészségi állapota is lehetővé teszi. Az emberekkel találkozva rendre megállítják, hogy felidézzék azt időszakot, amikor mindenkinek volt munkája, s ebből ő és családja tisztességgel megélhetett.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)