Fehérgyarmat

A frissen gyalult fa illata még ma is emlékezetébe idézi azokat a meseszép gyermekéveket, amikor Pásztor István úgy gondolta: a világ legjobb dolga az asztalosnak van. Fába álmodja a legszebb terveit, s lehetőséget kap azokat megvalósítani.

Az 1941. október 25-én Nábrádon született diák a nyolcadik osztály végeztével valóban asztalosnak jelentkezett, de legnagyobb bánatára nem vették fel, mert pici és sovány volt, s a hatalmas táblákat, üvegeket cipelni csak erős embereknek lehet.

A középparaszti családban tizenegyszer szült az édesanya, nyolc élő gyermeket, de ma öten gondolhatnak szeretettel a szülőkre. Pásztor István, aki ma már nagyapa, ma sem tud megindultság nélkül arról beszélni, miként jutott minden családtagnak hús a tányérjába, ha az édesanyja egy csirkét levágott. A mama már a negyvenkettedik évében járt, amikor István született.

Nem is lett volna ezzel semmi gond, hiszen Nábrád hosszú évekig a világ közepének tűnt a cseperedő gyermek számára. Az asztalosmesterség után hiába áhítozott, így 1957-ben beállt egy férfiszabóhoz Fehérgyarmaton. 1961-64-ig sorkatona, ’64-től ’70. december elsejéig a ruhaipari szövetkezetben kereste a kenyerét. Kevés olyan beosztás létezik, amelyet ne töltött volna be. Végigjárta a ranglétrát, volt szabász, meós, szalagvezető és párttitkár is. Mígnem egy szép napon megkeresték a városi pártbizottságtól és felkínálták neki az ipari, kereskedelmi politikai munkatárs státusát, amit rövid gondolkodási idő után, munkája elismeréseként örömmel fogadott el. Politikai munkatárs lett, majd 1971. január elsejétől kinevezték városi-járási munkásőr-parancsnoknak. Ennek a döntésnek a meghozatalára mindössze öt percet kapott. Minél fontosabb státust kínáltak, annál kevesebb gondolkodási időt szabtak a kiszemelt jelöltnek. Egészen 1982-ig töltötte be ezt a tisztséget.

− A politikai munka mögött mindig az embert kerestem − emlékszik vissza korábbi munkáira Pásztor István. − Az embert, aki millió gonddal küzd, hiszen Fehérgyarmaton és a környékbeli falvakban a megélhetésért mindig többet kellett dolgozni, mint a fővárosban.

Az emberek túlhajszolták magukat, időnap előtt elmentek, és ráadásul gyakran kellett a munkahelyükön is érdeksérelmet elszenvedniük. Ha a kisembert bántották, az mindig felháborított, és megpróbáltam a politika eszközeivel segíteni a gondjaikon.

Munkáját közmegbecsülésre és a feletteseinek is elismerést keltően látta el. Így hát nem véletlenül jutott ismét csak ő a döntési helyzetben lévők eszébe, amikor keresték a megfelelő embert a városi rendőrkapitányi posztra. 1982-ben ez még politikai döntés kérdése volt, s az addig becsületesen, hozzáértően tevékenykedő közéleti embert egy teljesen új területre irányították. Ő ezt is − szorongással tele − szívesen fogadta, szerette az új kihívásokat. 1982-től ’90 október elsejéig tevékenykedett városi kapitányként. Előbb őrnagyi, majd alezredesi rendfokozatban.

Mikor átvette a kapitányságot, a terület bűnügyi helyzete – mai szemmel nézve – igen jó volt. Már hatodik éve töltötte be a posztját, amikor az első „igazi” emberölés miatt üldözték a gyilkost.

Kollégái, de még felettesei is elismerték, hogy nagyon humánus rendőrt ismertek meg benne, aki nem a parancsosztogatást tartotta a legfontosabbnak, hanem igyekezett szép szóval, a másik ember érdekét maximálisan szem előtt tartva intézkedni. Érdekes módon, így is lehetett irányítani a városi rendőrkapitányságot. Véleménye szerint az emberközpontúság soha nem árt, ha ilyen nehéz szakterületen kell ellátni az első számú vezető feladatát.

Közben sokat tanult, a marxista-leninista szakosítón főiskolai oklevelet szerzett, elvégezte a munkásőr tiszti, majd a rendőrtiszti főiskola átképző tagozatát.

Nábrád nemcsak a szülői ház miatt fontos Pásztor István életében. Egy lakodalomba katonaként érkezett, és felkérte keringőzni Simon Katalint, aki akkor csupán tizenhat esztendős volt. Romantikus udvarlás után egybekeltek, a neje könyvelő, most a Szabó Lőrinc Általános Iskola gazdaságvezetője. Gyermekeik, József és Beáta is ebben az iskolában pedagógusok. Józsefnek két lánya van, Boglárka és Katinka, Beáta Evelin nevet választott a lányának. A nagyapa imádja az unokáit, de azért vágyódik egy trónörökös fiúunoka iránt is.

Pazar házat építettek az új lakótelepen. A fészekmeleg otthon a nyugalom szigete. Nagy szükségük van erre, hiszen betéti társaságot alapítottak élelmiszer-kereskedelemre. Egészségre, békességre vágyik Pásztor István. Álmában csatangol a Szamos-parti füzesben, klottgatyában fejest ugranak a folyóba a barátokkal. Az már a valóság történése, hogy egy lánytestvérpárt mentett ki a szeszélyes folyóból. Rajong a természetért, kertészkedik, olvas. Az asztalon friss napilapok. Hiába, a politikától, a közélettől nem lehet nyugdíjba vonulni.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)