Túristvándi

Sokan úgy vélik Jeney Lajos fényképe láttán, hogy ismerőssel találkoznak. A magyarázat abban keresendő, hogy különböző versenyeken, hazai és külföldi színpadokon láthatták öntevékeny művészeti csoportok vezetőjeként. A Bihar megyei Komádiban született 1939. július 12-én, földműves szülők gyermekeként. Édesapja katonatisztként harcolt a Don-kanyarnál. A vitézi cím birtokosa. A sors iróniája, hogy ’47-ben tüszős mandulagyulladás után vérmérgezésben halt meg. Édesanyja özvegyen nevelte őt és három testvérét. Csak köszönetet érdemel, hiszen megteremtette annak lehetőségét, hogy Lajos 1953–1957 között elvégezhette a hajdúböszörményi Állami Tanítóképző Intézetet.

– Akkor az volt a gyakorlat, hogy alig 18 évesen kikerültünk tanítani. 1957-ben nem sokat tudtam a közel 800 lelkes Túristvándiról. Nem gondoltam, hogy több mint 43 évig el sem mozdulok innen. Sokat jelentett a fogadtatás, hogy szükség volt rám.

Valóságos tény, hogy az akkori Túristvándiban jelentős számú analfabéta élt. Jeney Lajos alig négyéves tanítóskodással elérte, hogy megszerezve a felnőtt lakosság bizalmát, analfabéta osztályt tudott beindítani. Két év alatt tucatnyi írástudatlan tanulta meg a betűvetést, olvasást. Ugyancsak nagyot nőtt a fiatal nevelő a helyiek szemében, amikor diákjaiból tangóharmonika zenekart alakított. A vegyes összetételű, de jó hangzású együttesnek hamar híre ment, s hosszú évekig taroltak a zenei fesztiválokon, begyűjtve több arany oklevelet. Ha lehet, még nagyobb lelkesedéssel folytatta a megkezdett munkát házas emberként. ’63-ban kötött házasságot Gachal Judittal, aki mára nyugdíjas népművelő. Judit lánya óvónő Túristvándiban, de a közeli városban laknak férjével, leány- és fiúgyermekükkel. Fia, Péter, könyvtáros lett. Diákként szintén részesei voltak a zenekari munkának.

– 1974-ben megérintett a népzenei hullám szele, és megalakítottam a felnőtt Kis Túr Citerazenekart, amely ma is működik. Négyszer elnyertük az „Országosan Kiválóan Minősült” címet. Felléptünk az ország szinte minden részében Bugactól Bátonyterenyéig, Fehérgyarmattól Fonyódon át Budapestig. Rendszeres vendégek voltunk Kárpát-Ukrajna magyarok lakta településein. Vendégszerepeltünk az akkori Német Szövetségi Köztársaság több városában. Az eltelt negyedszázad alatt 212 hivatalos fellépésünk volt.

A csoport tagjai kétkezi munkások, az általános és ipari iskolából kikerült fiatalok voltak. A zenekarvezető igyekezett lépést tartani az elvárásokkal. Szívesen fogadták a szakemberek útmutatásait. No meg azt is, hogy a népzenei hagyományokkal foglalkozók szorgalmazták egy ifjúsági csoport létrehozását. Azt mondani sem kell, hogy mindenkor elsőbbséget élvezett az iskolai oktató-nevelő munka. Az is természetes volt, hogy aktívan futballozott a község focicsapatában több mint egy évtizeden át. Szerette és tanította a sakkot és az asztaliteniszt is. Mindez jól illeszkedett felesége tevékenységéhez, aki évtizedeken át irányította a Községi Művelődési Házat.

– 1981-ben tanulóinkból megalakítottam a PRÜCSÖK Ifjúsági Citerazenekart. Akkor ez nagyon egyedi dolog volt. Lányok és fiúk egyaránt tagjai voltak az együttesnek. Szerencsére nem gátolták a munkát azok, akiken múlott, sőt! Sikerült hangszereket vásárolni. Egyenruhája volt a 12 tagú csoportnak. Ez egyben az utánpótlást is szolgálta. A gyerekekkel több időt tudtunk együtt tölteni, többet tudtunk gyakorolni. Bár a tagok állandóan cserélődtek, hiszen a nyolcadikosok rendszerint kollégistaként tanultak más városok középiskoláiban, mégis sikeresek voltunk. Az Ifjúsági Népzenei Fesztivál döntőjébe kétszer is bejutottunk. Berettyóújfaluban és Gödöllőn is meghívást kaptunk az esti gálára.

Túristvándi ipari műemlék vízimalma sok turistát vonz Európa különböző területeiről. A vendégek hallomásból tudják, hogy milyen remek citerások élnek a faluban. A malom gondnoka is tagja és énekes szólistája a Kis Túr Citerazenekarnak. Az idelátogató csoportok rendszerint azt is kérik, hogy a Túr-parti malomban hallgathassanak szatmári dalokat, a citerások jóvoltából. Szerencsére a település első embere, Lakatosné Sira Magdolna polgármester, bár más településről jött férjhez a faluba, értékeli a csoport munkáját. Az itt élők is büszkék a közösség sikereire. Szükség van az elismerésre, az ösztönzésre, hiszen csak komoly erőfeszítések árán születik a siker, ami nagyban hozzájárul Túristvándi hírnevének öregbítéséhez.

Egy, a kultúra és a sport területén tenni akaró, pedagógust (házaspárt) szinte mindenhol jó szívvel fogadnak. Hat éve önkormányzati képviselő.

– Taníthattam volna nagyobb városokban. Hívtak igazgatónak is több településre. Jobb feltételek között vezethettem volna csoportokat. Én azonban úgy vélem, hogy nincs az a rang, nincs olyan nagy dicsőség, ami felérne azzal, amit a kis Túr-parti falusi gyerekek tanítása jelent számomra.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)