Túristvándi

A Túr menti település ipari műemlék vízimalma révén ország-világ ismeri Túristvándi nevét. Azt viszont kevesen tudják, hogy vannak fával foglalkozó szakemberek, akiknek köszönhetjük, hogy az 1927-ben korszerűsített vízimalmot azóta többször felújítók között több falubeli említhető. Egyikük idős Komár István ácsmester, aki a Szamos mellől került a Túrhoz.

– Cégénydányádon születtem 1927. szeptember 20-án. Hárman voltunk testvérek. Harmadikig ott jártam iskolába. Kende báró áthelyezte nagyapámat a kömörői birtokra. Tizenöt évesen édesapámnál – Szatmárcsekén – kitanultam a kerékgyártó szakmát. Ebből nem nagyon lehetett megélni. Budapestre kerültem, a Csepel Vas- és Fémművek asztalos műhelyébe, famunkásként. 1952-ben megnősültem. Csepelen laktunk, de két év múlva hazajöttünk Szatmárcsekére. István fiunk már Túristvándiban született 1956 februárjában. Ekkor az állami gazdaság fatelepén dolgoztam, majd a tsz fűrésztelepén. Csaba fiunk 1960-ban született.

A malom a báró Kölcsey–Kende család tulajdona volt 1945-ig. A második világháború után, 1949-ig, a helyi szövetkezet, majd újabb 3 évig a termelőszövetkezet használta. 1947-ig őröltek benne lisztet, azután már csak daráltak. A vízimalom felújítását 1962-ben kezdték. Ősszel Komár István már az Országos Műemléki Felügyelőség dolgozója volt. Részese a felújítási munkáknak. A hiányzó, elkorhadt részek pótlásánál figyelembe kellett venni a megmaradt részek jellemzőit, szerkezetét, funkcióját. A romos vízimalom helyreállítása ezért a felújításon, az elkorhadt faanyag kicserélésén túlmenően helyenként rekonstrukciós feladatot is jelentett. A támfalak, az alapfalak, a vízláda és a kerékcsatornák, valamint a zsilipek helyreállítását végezték el. A vízgát tölgygerendái is elkorhadtak. Az új vízgát vasbeton támfallal épült, amit a külső, látható felületen tölgyfapallókkal burkoltak be. Túristvándi lakói nagy megelégedettséggel fogadták a felújítást. A műemlékesek is elégedettek voltak Komár István munkájával. 1964-ben már Sárospatakon egy műemlék templom tornyának famunkáinál majd a Rákóczi várban a Vöröstoronynál dolgozhatott.

– Általában minden héten utaztam Túristvándiba. Feleségem nevelte István és Csaba fiunkat. Az állandó távollét nem volt kedvemre. 1966-ban úgy döntöttem, hogy hallgatok a szatmárcsekei ktsz vezetőinek hívó szavára. Itt akkor jelentős feladatot adott a lakásépítés. Nekem a faanyagok kiválasztása, leszabása adott munkát. Persze amikor bent nem volt munka, kimentem a helyszínre, és az ácsokkal együtt dolgoztam. Itt kerékpárral közlekedtünk Fehérgyarmatra, Nábrádra vagy éppen Cégénydányádra. Nem nagy kedvem volt kerekezni, így 1969-ben engedtem a helyi tsz vezetői kérésének, s ide jöttem a fűrésztelepre. A Kisterenyén vásárolt gépet már én szereltem. Furnérkészítő gépet is működtettem. 1987-ben innen mentem nyugdíjba.

A napi munka mellett élete fontos része volt a kulturális tevékenység. Ebben nagy része volt a falu lelkes pedagógusának, Jeney Lajosnak. Először szájharmonika együttesre gondoltak. Komár István viszont már a 40-es évek végétől citerázott. Csatlakozott Mondics Illés, illetve Tóth András is. Az első perctől arra törekedtek, hogy a muzsika mellett kapjon szerepet az ének is. A krónikás is többször lehetett tanúja sikereiknek. Gyakran szerepeltek Kárpátalja magyarok lakta területein. Nem múlt el járási megyei rendezvény fellépésük nélkül. Nagy sikert arattak az NSZK-ban, ahol a fehérgyarmati Bárdos Lajos Ének-zene Tagozatos Általános Iskola Pedagógus Kórusa és Ifjúsági Fúvószenekara társaságában szerepeltek. Az együttesben feleségével együtt fiuk, István is ott volt, aki egyébként nagyon jól harmonikázik. Rendszeresen szerepelnek a vízimalomban, amikor egy-egy külföldi vagy neves hazai delegáció jár a szatmári térségben, s valami igazi népit akar hallani.

– Amikor nyugdíjas lettem, több időm lett. Magam is próbálkoztam fafaragással. Előbb a saját portára, majd mással is próbálkoztam. Mivel 1977-ben, majd 1995–98 között is részese voltam a malom újabb renoválásának, mondhatni minden darabját ismerem. Nem jelentett különösebb gondot, hogy elkészítsem a malom tökéletes kicsinyített mását. Egyelőre itthon van. Szívesen felajánlom a települési önkormányzatnak. Amint megfelelő helyet tudnak találni a megtekintésre.

A dalos-faragó idős Komár István más meglepetéssel is készül. Ő készíti azt a fazsindelyes köszöntőtáblát, ami a Fehérgyarmat, Szatmárcseke, illetve a Rókás felől érkezőket fogadja. Feleségével maradtak az ősi portán. István helyben lakik és dolgozik. Csaba kamionsofőr a Hungarocamionnál tizenkét éve. Az egyik unoka, Krisztina, örökölte a zene, az ének szeretetét középiskolásként is, Csaba fia még most lesz iskolás. Lakatosné Sira Magdolna polgármester nagy elismeréssel szólt Pista bácsi munkájáról, aki túl a hetvenen is aktív részese a települési közösségi munkának.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)