Özvegy Bakk Sándorné

Nyugdíjas,

Túristvándi

szszb_01-78_ozvegy_bakk_sandorne.jpgSzemben a túristvándi vízimalommal lakik özvegy Bakk Sándorné.

− Biztos otthon lesz Szeréna néni − mondják, akiktől érdeklődöm. Hacsak nem ment be Gyarmatra a lányához.

Szerencsére nem utazott el, csak az ebédjéért ment fel a faluba. Szívesen invitál, a szerényen berendezett konyhában ülünk le beszélgetni.

− Istenem, miért hagyott itt az a jó ember? − mondja halkan, szinte csak magának Szeréna néni, a túristvándi vízimolnár Bakk Sándor özvegye, aki 1992. július 17-e óta ezt az állapotot nem tudja elfogadni. − Mindig azt hittem, hogy majd együtt megyünk el − teszi még hozzá.

Hiszen egy hosszú élet vége felé nagyon nehéz megszokni a magányt, még ha itt van a faluban négy gyermeke közül egy, még ha a falu közössége családtagként szereti, tiszteli ezt a halk szavú asszonyt.

A malommal szemben egy takaros, fehér falú ház konyhájában beszélgetünk. A falon egy régebbi újságcikk kinagyított fénymásolata üveg alatt, keretben. A cikk a Határ-Szélben jelent meg már akkor, amikor Bakk Sándor beteg volt. Burget Lajos meleg hangú írása, amely csak olyan mély emberi kapcsolat révén születhetett, amely a vízimolnár és a riporter között évtizedek alatt alakulhatott ki − nagy becsben van ebben a házban. Nem csoda. Hiszen Szeréna mama − így hívja az egész falu − minden második mondata őrá emlékeztet. Részletesen elmondja, idős korára hány műtétet vállalt, mert nagy volt benne az élni akarás. De hát az időt megállítani nem lehet. Bakk Sándor 86 éves korában itt hagyta hű hitvesét.

1927 óta Bakk Sándor volt itt a molnár. Itt tanulta meg a mesterséget, itt dolgozott, innen ment nyugdíjba.

− A malom volt a mindene − magyarázza Szeréna mama −, ha valami nem úgy nyikordult rajta, ahogy szerette, ahogy kellett, már ment a faüzembe, elmagyarázta a mestereknek, hogy mi kell, s máris megreperálta. Mert a malomnak menni kellett, hiszen hány évtizeden keresztül hordták ide a környező falvakból az őrölni valót az emberek!

Büszkén mondja, hogy a férje családja valóságos molnárdinasztia volt, hiszen apósa is ezt a mesterséget űzte. Bakk Sándor tizennyolc éves volt, mikor ide került molnárinasnak. Itt lett segéd is, majd később főmolnár. ő maga, Szeréna néni is volt egy ideig − 18 éven át − a malom alkalmazottja. A malom, amely egykor Kende Zsigmond báróé volt, még a nyolcvanas években is működött a nagy felújítás után. (Sőt, még ma is működőképes.)

Arra kérem, hogy magáról is beszéljen. ő itt született Túristvándiban. Második mondata azonban már nem róla szól, hanem férjéről, aki nagyhalászi származású.

1934-ben keltek egybe, s a legnagyobb, legemlékezetesebb ünnep a családban talán az aranylakodalom volt, amelyen ott volt a nagy családból mindenki: a gyerekek, az unokák, a dédunokák. Ahogy keresgél a családi albumban, el-elhomályosodik a tekintete, amint a múlt megelevenedik előtte.

− Fél évig rimánkodtam neki, amikor beteg lett − kanyarodik megint vissza Szeréna mama a témához −, hogy menjünk el olyan orvoshoz, aki segít rajta. Na, nagy nehezen rá is állt. Három műtéten ment át egy hónap alatt. Fegyelmezett beteg volt. Megfogadta Mohácsi professzor úr tanácsait. Úgy megerősödött, hogy még dolgozni is tudott. Mert az volt neki mindene, a munka, meg a tréfa. Mert nagyon szerette az embereket, szeretett velük tréfálkozni. Ezért aztán őt is nagyon szerették.

Szerette az embereket vendégül látni. Hajdanában olyan forgalom volt itt, hogy szinte egymásnak adták a kilincset. Ez adta gyerekeknek az ötletet, hogy büfét nyissanak mindjárt a kertben a utcára néző ablakkal.

− Örömet akartak nekünk ezzel szerezni − teszi hozzá. − Csak hát most már nincs, aki gondját viselje…

„A vízimolnár nem akármilyen ember – olvasom a már említett cikkben, melyet leakasztunk a falról -, nem fog a baj rajta, s ha el is kel néha az orvosi segítség, hamarosan talpra állítja a malom”.

A vízimolnár emléke a hitves lelkében nagyon is eleven még. De ott fog élni − ilyen vagy olyan formában − négy gyermekében, nyolc unokájában, hat dédunokájában és mindenkiben, aki ismerte, aki egyszer is találkozott vele. E sorok írója sajnálhatja, hogy nem ismerte személyesen, csak felesége és még jó pár túristvándi ember elbeszélése alapján kerülhetett közelebb hozzá.

Na, lám Szeréna mamáról készültem portrét írni, s végül róla, a számomra ismeretlen vízimolnárról állt össze a kép. Remélem, ezt Szeréna mama is megbocsátja nekem, hiszen annyi szeretettel, annyi fájdalommal a hangjában beszélt róla. Róla, aki ma már legenda…

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése