Túristvándi

Nem túlzunk talán, mikor azt mondjuk, hogy a televízióban az egyik legtöbbet szereplő magyar falu Túristvándi. Az operatőrök leggyakrabban természetesen az ország egyik legféltettebb ipari műemlékét, a több mint kétszáz éves vízimalmot fényképezik, de majd ennyiszer bukkan fel a képsorokon egy, egyszerűségében is gyönyörű parasztház, mindjárt az öreg templommal, s a régi kovácsműhellyel szemben.

Itt, ebben a fehér falú, faragott tornácoszlopos házban született 1937-ben, s nőtt fel Jakab István okleveles építészmérnök néhai Jakab István, és Bihari Szeréna gyermekeként.

Szülei az Erdőhát elismert gazdaemberei voltak, negyven holdat műveltek. Ősei sok emberöltőre visszamenőleg a községben, illetve a környező településen éltek. Apja korán elhalt, így az édesanyja egyedül nevelte fel.

Az általános iskoláit szülőfalujában kezdte el, de aztán Nyíregyházán fejezte be, ahova az ötvenes évek politikai kényszere miatt kellett költöznie a családnak. A feltűnően jó eszű, végig kitűnő tanulmányi eredményű kisdiák ezt követően az akkor létesített Nyíregyházi Építőipari Technikumban, ma Vasvári Pál Gimnáziumban tanult tovább, majd 1955-ben innen került a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára, ahol 1960-ban szerzett diplomát jeles eredménnyel.

A fiatal mérnök első munkahelye az Építéstudományi Intézet lett, ahol a mai napig, immár harmincnégy esztendeje dolgozik mint kutatómérnök. Az intézeti szakmai tevékenysége az épületszerkezetek kutatása, fejlesztése, és műszaki szabályozása területére esett.

Jelentős szakmai munkát végzett a műanyagok építőipari alkalmazása, és ennek keretében az újfajta külföldi műanyagszerkezetek, s technológiák hazai bevezetése területén. Elismert szakembere a tetőtér-beépítésnek. E témakörben nagysikerű könyvet is írt, Lakás a tetőtérben címmel, amely 1981-ben és 1982-ben két kiadásban is megjelent. A második kiadásra 1982-ben került sor.

 Az utóbbi években a panelos lakóépületek fenntartási feladatainak megoldásán dolgozott. Ezzel összefüggésben társszerzőként részt vett a Panelos lakóépületek felújítása című, 1994-ben megjelent szakkönyv megírásában. A német és angol nyelvtudással bíró kutató az Építéstudományi Intézetben a kutatói ranglétra fokozatait végigjárva 1975-ben osztályvezető, majd 1988-ban tagozatvezető lett.

A főhivatású kutatómunka mellett jelentős magántervezési tevékenységet is végzett. Mintegy 80 családi ház és tíz fővárosi társasház építészeti tervezése fűződik nevéhez. Emellett mintegy 20 éven át mint külső oktató részt vett a Budapesti Műszaki Egyetem Épületszerkezeti Tanszékének munkájában is.

Az egykori földművesnek készülő kisdiákból lett fővárosi építészmérnök egy pillanatra sem szakadt el szülőfalujától és a szatmári tájtól. Az elmúlt negyven évben szabadságának túlnyomó részét szülőfalujában töltötte, ahol ma 86 éves édesanyja él.

Múlt időt használtunk az imént, de nyomban pontosítanunk is kell: a mérnök úr nem csak Istvándiban töltötte minden szabad idejét, ma is kihasznál minden percet, hogy itthon lehessen. Az országosan jegyzett szakember persze a Túr partján sem tud kibújni a bőréből, szakmai tanácsokért lépten-nyomon bekopognak hozzá.

De nem csak a segítséget kérők nyitják rá percenként az ajtót. Jönnek az egykori iskolatársak, a régi pajtások, s persze a nagy horgászcimborák is, mert a mérnök úr nagy horgász is egyben. Ám csupán egyetlen folyó partjára hajlandó kiülni. Ez a folyó pedig természetesen a Túr, minden vizek legszebbike.

Itt, az öreg Túr ficfákkal, égerfákkal telinőtt partján érzi igazán otthon magát, s miközben vallatja a vizet, kerülgeti a szúrós kökény-, meg galagonyabokrokat, a legtöbbször azon tűnődik, mit tehetne ő, a réges-régen elszármazott, hogy jobbra forduljon az istvándiak sorsa, hogy megtalálja mindenki a boldogulását.

Nem illeti szemrehányás: ha minden tanult ember annyit adott volna vissza tudásából a szülőfalunak, mint Jakab István, akkor a magyar vidék nem ott tartana, ahol ma tart.

S nem csupán az építőtudományát kamatoztatta helyben, az ő irányításával vezényelték le Istvándiban a termőföld-privatizációt is, s ami nagy szó, minden komolyabb összezördülés nélkül.

Talán az e tájhoz való ragaszkodásával függött össze az 1977-ben kötött házassága is. Felesége dr. Szűcs Hajnalka tüdő- és belgyógyász szakorvos, s természetesen szatmári illetőségű, szatmárcsekei eredetű.

Egy fiúgyermekük van, a középiskolás András, aki a fővárosban született ugyan, de máris túristvándi gyereknek számít. Itt, Szatmárban érzi magát a legjobban, az ősök földjén. Akárcsak az édesapja.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)