Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kormány Margit
Nyugalmazott tanítónő,
Penyige
Az ember számára létfontosságú a haza. Minden embernek otthon kell lennie valahol. Kormány Margit Szatmárban, Penyigén van otthon. Jobban szereti, mint sok „bennszülött”. Pedig huszonéves koráig hírét sem hallotta.
Budapesten született. Édesapja, Kormány Mihály, révaranyosi, édesanyja, Tóth Margit, kisvárdai születésű. Az apa katonai pályája miatt több helyen laktak. Alsó iskoláit Zemplénagárdon, Nyírmadán és Kopócsapátiban, a polgárit és a tanítóképzőt Kisvárdán végezte. Harmadik elemista korában döntött úgy, hogy tanítónő lesz.
A kisvárdai tanítóképzőből 1956-ban került Penyigére gyakorlóéves tanítónak. (Akkoriban az ötödévet kihelyezve, dolgozva, tanulva kellett eltölteni.) 1957-ben, a képesítővizsga illetve az oklevél megszerzése után szeretett volna visszakerülni Kisvárdára. Két éven át is hiába pályázott. Mintha a sors is Penyigét szánta volna a hosszú állomásnak.
Harmincöt éves pályafutása alatt több évet tanított felső tagozatban, mint alsóban, szinte minden tárgyat. Negyedszázadon át éneket a felsőben. Énekkart, később felnőtt népdalkört is vezetett a Művelődési Házban. Irányított színjátszó csoportot, szakköröket. Húsz évig vezette a honismereti szakkört, melynek egyik legnagyobb eredménye a Helytörténeti Gyűjtemény létrehozása, mely egy régebbi iskolaépületben áll, s minden nap látogatható.
– Szívem szerint mindig alsósokat, s tíz éven aluliakat tanítottam volna, de a szükség, a szakos pedagógus hiánya miatt földrajzot, magyart, kémiát is sok éven keresztül oktattam. Nem egészen azt, amire felkészültem. Ez sokszor okozott megpróbáltatást is, és elsősorban nem a tantárgyak részéről.
Kormány Margit veleszületett hajlandósága és iskolai neveltetése folytán fiatalon ráérzett annak a fontosságára, hogy a népélet hagyományait, a veszni induló értékeket meg kell menteni, összegyűjtve, rendszerbe szedve feldolgozni. A szatmári táj szépségei, természeti és népi értékei hamar felhívták magukra a figyelmét. Gyalog és kerékpáron járva fényképezett és jegyzetelt. Ezen a téren is Penyige nyújtotta a legtöbbet.
– Egész életemben a szegény emberek tanítójának éreztem magam. Engem a szegény emberek hívtak asztalukhoz, osztották meg velem gondjaikat. Igyekeztem megismerni sorsukat, múltbeli küzdelmeiket. Ebben segítségemre voltak a tisztaszívű gyermekek is. Általuk lettem a helytörténet kutatója. Ők ismertettek meg a nagy tragédiával, a kilenc kislány halálával és az azt megéneklő balladával. Teljesen természetes, hogy az itt tanultakat a néprajztudomány számára hasznosítani kell. A tanító egyben népművelő is, a kultúra napszámosa, s a feladat minden napra kínálkozik. Szülők Iskolája, ismeretterjesztő előadások, majd újságcikkek, rádió- és tv-felvételek formájában sikerült valamit visszaadnom a penyigei nép életéről tanultakból.
Kormány Margit összegyűjtötte a Penyigei Históriás Ballada eredeti verseit és variánsait. Kutatásokat folytatott Leőwey Klára családjáról, akik Penyige földbirtokosai, egyházának kegyurai voltak. (Leőwey József, az édesapa itt van eltemetve)
1996-ban jelent meg első kötete, Hagyományok Penyigén címmel. Ez a Határ Szél című hetilapban megjelent írásainak a válogatása. Ugyanebben az évben sikerült valóra váltania régi álmát: egy újságot szerkeszteni, a falu lapját, mely SZENKE címmel időszakosan azóta is megjelenik. Ezen munkáiban nagy segítsége a kiadást felvállaló Kőrösi Miklósné polgármester illetve a képviselő-testület.
Szerényen él. Munkájáért nem vár bért, kitüntetést. Érthető, hogy meghatódva vette át a számára nagy megtiszteltetést jelentő Turi Sándor-díjat 1995-ben. Tíz éve nyugdíjas, de csak az iskolától. Kedves múzeumában mindig talál tennivalót, s mindig szeretettel fogadja a látogatókat. A millenniumi események újabb izgalmas feladatot adtak. Kőrösi Miklósné polgármesterrel közösen egy 250 oldalas könyvet szerkesztett Penyigéről 2000-ben címmel. Ez a gazdag tartalmú munka 2000. május 7-én látott napvilágot.
– Amikor 1956-ban Penyigére jöttem, egy kémény nélküli földes szobában laktam, és egy egérjárta szükségtanteremben tanítottam. Ma egy emeletes, jól felszerelt, kényelmes iskolánk van, s minden pedagógusnak vagy saját háza, vagy összkomfortos szolgálati lakása van. Nagy öröm látni falunk fejlődését, az emberek igyekezetének eredményességét. Saját családot nem alapítottam, egyedülálló vagyok, de nem magányos, mert sokan vannak a faluban, akikhez szólhatok. A tanító, kutató, gyűjtő munkám egyúttal a hobbim is volt, s a könyvek sem hagytak soha cserben. Egy rádiós barátom azt kérdezte egyszer egy interjúban: mit vinnék magammal egy lakatlan szigetre? Nem könnyű kérdés, és nem biztos, hogy ilyenkor a legfontosabb jut eszünkbe. Én Benedek Elek Cimbora című folyóiratának egy könyvbe kötött évfolyamát neveztem meg. Ez a könyv indított engem az irodalomszeretet útjára hatéves koromban.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése