Kónya Géza

Polgármester,

Tisztaberek

szszb 28 Kónya Géza.JPGRégen beruházás beruházást ért, ma pedig a túlélésért küzdünk. Történelmi látlelet egy embertől, akit 2006-ban választott polgármesterré a falu. Túl a válság fél évtizedén, egyre másra jönnek hírek csődbe ment önkormányzatokról. Gondtalanul élő, és felvirágzásban leledző településről egy sem. Tisztabereknek és első emberének tehát minden nap győzelem, amellyel közelebb kerülünk a gazdasági krízis várva-várt végéhez.

Széles vállú, szálfatermetű, habitusával tekintélyt parancsoló ember várja a kérdéseimet a Hivatal irodájában. A falon mögötte kirakott zászlósor felét kitakarja.

– 1967-ben születtem Csengerben, de berki vagyok – kezd egy kis életrajzi összefoglalóba. – Apám a téeszben volt raktáros, a mama pedig a háztartást vezette. De almaszedéskor, szilvaszedéskor, ő is beállt a sorba. A háztáji gazdálkodás adta a családi jövedelem gerincét.

Kónya Géza a Rozsályi általános iskolában nem csak a szellemét pallérozta, hanem a sportban, nevezetesen a röplabdában is figyelemre méltó eredményeket ért el. Olyannyira, hogy középiskolai tehetségkutató szakemberek versenyeztek érte. Választása a mátészalkai Gépészeti Szakiskolára esett. Nem utolsósorban azért, mert másik két osztálytársa is oda tartott. Ez tehát a magyarázat az ötödik X-ben is sportos alkatra. Persze abban a korban még 18 hónap katonaságot is hozzáadhatunk egy férfiember fizikai és lelki magacélozásához. Az érettségi után röviddel már a távoli Lentiben kezdi a kiképzést, aminek végeztével Szombathelyre kerül.

– Ott már “luxus” várt bennünket, – csillantja meg a humorát. – Radiátorfűtés, meleg víz… Lentiben hideg is csak ritkán jutott.

Ezzel aztán vége is szakad a kalandos ifjúságnak. ‘88 februárjában leszerelt, és március elsején munkába állt a rozsályi Nagyközségi Tanácsnál. A rendszerváltást követően, ‘91-ben megalakultak az önkormányzatok, így a tisztaberki is. Hazatért tehát, és az új intézményben pénzügyi előadó lett. A hőskorban ez nem egy körülhatárolt beosztás volt, mert lényegében mindent csinálni kellett, ami sorra jött. A családalapítás se sokáig váratott magára. Amikor erről beszél, egy pillanatra megáll, mosolygós két szeme elárulja, valami különlegeset fog mondani.

– Az én feleségem olyan lány, akiből csak egy van ebben az országban. Berki születésű, úgy hívják, Práda Ottilia. Biztos helyről tudom, hogy ilyen névvel nincs másik magyar állampolgár. Első gyermekünk, Ádám ‘97-ben, a második, Dorina 2007-ben született.

A családi háttér bemutatása után Kónya Gézát az önkormányzati munkáról, a település életének hétköznapjairól kérdezem.

– Három jó vállalkozás működik a falunkban. A Tiber-Tész, amely közel és távol integrálja egyebek között a kordonos uborka termesztését, és két magas szakmai színvonalon működő szarvasmarhatartó telep. A miénknél nagyobb településeken is örülnének három ilyen adózónak és munkaadónak.  Sajnos az emberek egy része egy kissé megszokta, hogy erre alapozza a létét. 40 százalék a roma lakosság részaránya. Szerencsére köztük is megtalálni azokat, akik fogékonyak az olyan típusú segítségnyújtásra, ami konstruktív hozzáállást igényel. Ingyen adunk területet, kapcsolódjanak be az uborkatermesztésbe. Egyiküknek, aki vitte be a telepre a termést, mondtam is: hazafelé menet úgy tartsd a pénzt a kezedben, hogy mindenki lássa, a munkádért kaptad.

A példa egyelőre kuriózum. A lehetőségekhez mérten mindenkinek igyekeznek segíteni. A község szociális intézménye közös a rozsályival, de Tisztaberek tartja fenn.

A pályázatfigyelés ugyancsak a fontos feladatok egyike. Az ebből nyert pénzek kétszeres hasznot hoznak. A járdafelújítás, a belvízelvezető árkok karbantartása a lakosság közérzetét érezhetően javítja. A közmunkán résztvevők hétköznapjai sem céltalan várakozással telnek. A gyermekeik pedig azt látják, hogy a szülők szerszámot fognak, időre dolgozni mennek, és a munkájukért pénzt kapnak.

– Ha rajtam múlna, olyan formáját keresném a pénzek elosztásának, hogy a vállalkozások erősödjenek, és rajtuk keresztül jussanak többen munkához, jövedelemhez – ad betekintést a gazdaságról alkotott elképzeléseibe Kónya Géza.

A polgármester a mában él, de fontosnak tartja a hagyományokat. A közgazdasági fejtegetései közben – követve tekintetemet – elmeséli annak az ipartörténeti műremeknek a hányatott sorsát, amely hivatali szobájának az ékessége. Egy intarziával gazdagon diszített, és szecessziós mintákkal maratott üvegű vitrines szekrényről van. szó.

– Régi darab – simogatja meg szeretettel. Az egyik uradalom tulajdonosától került a szocializmusban a téesz irodába, onnan a hivatalba. Mindig mindenki óvta, így maradhatott épen.

Majdnem hihetetlen, hogy az üveg túlélte az évszázados hányattatást.  Megilletődve nézzük az ódon darabot. Az üvegen egy gyönyörű nő… Számolgatom, hányadik válságot látja? Ő már talán a mostani végét is megjósolná.

(Északkeleti Almanach 28. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2012.)

 

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése