Tisztaberek

A lehetséges dolgok akkor születnek, amikor a lehetetlent megkíséreljük. Ez a gondolat a felnőtté eszméléstől mind a mai napig elkíséri dr. Szűcs József, Tisztabereken élő református lelkipásztort. Az egyházmegye központjában, vagy az esperesi hivatalokban eleinte nehezen értették, miért ragaszkodik a mindig templomot javító, az élet kis és nagy ügyeiben fáradozó pap ehhez a zsebkendőnyi falucskához. Pedig ha megéreznék Szűcs doktor lelkének mélységét, rájönnének, hogy a provincializmus ellen küzd, a szellem felemelkedésén munkálkodik. S nemcsak noszogatja a többieket, hanem élükre áll: gyertek utánam…

Nagyecseden született 1935. október 23-án. Szülei földből élő, gazdálkodó emberek voltak. Frigyüket három gyermekkel áldotta meg az Isten: Sándor tévészerelő és ma is a szülőfaluban él. Sárika Budapestre ment és ott maradt. A nagyszülők sorsa akár történelemkönyvek példáiként is idézhetők: az egyik nagyapa, noha szegénynek született, a saját erejéből küzdötte fel magát, negyven hold földet, cséplőgépet vett. Míg a másik kisnemesi család sarjaként birtokkal, csónakkal, vadászkutyákkal rendelkezett, de saját hibái és tékozlása folytán elszegényedett.

A ’40-50-es években az édesapát kuláklistára tették, és József elbúcsúzhatott az egyetemi álmoktól. Nagyecseden járt általánosba, Debrecenben a református gimnáziumba, majd a teológiára ment. Annak ellenére, hogy igen szeretett volna szemorvos lenni. Az egyetemi évek komoly légzőszervi betegséggel próbálták meg, s hat hónapot hiányzott. Teher alatt nő a pálma – mondogatta magának, és három félév anyagából vizsgázott egyetlen félév alatt.

Hazai pályán, Nagyecseden kezdte meg lelkipásztori szolgálatát, s az itt töltött hét év alatt kompromisszum-készségről tett tanúságot, ami akkor a túlélést jelentette, nemcsak neki, hanem feleségének, Sárközi Ilonának és az akkoriban születő lányának, Tündének. Mivel alig fértek el a szolgálati lakásban, új hely után tudakozódott Szűcs József.

Felmerült Tisztaberek neve, amelyről még hírből sem hallott azelőtt. 1967-ben költözött át ebbe a határközeli szatmári falucskába. A fia, József Csaba már itt született. Történelem- német szakos tanárnak nem vették fel, s elment félévre az akkori NDK egyik szociális otthonába dolgozni. A másokért végzett munka megváltoztatta az elhatározását: katedra helyett a szószéket választotta.

Elvégezte a teológiát, hamarosan Tiszabecsen szolgálja gyülekezetét és az Urat. Tünde óvónő lett Zajtán, két kisgyermekkel áldotta meg az Isten.

Huszonhárom éve élt együtt asszonyával, amikor egy hónapra Svájcba, Locarnóba mehetett a tiszteletes úr. Addig a németet csak könyvből tanulta, most viszont újból eszébe jutottak a szavak, a megfogalmazások, a gondolatok. S lassan érlelődött benne egy nem mindennapi elhatározás: ösztöndíjat pályáz meg Goethe és Schiller nyelvének, és a reformációnak a tanulmányozására.

Szűcs József itthon megkísérelte a lehetetlent, és mint későn érkezett adomány, megnyílt előtte a százötven esztendős zürichi egyetem. Ötvenévesen ült az egyetemi padsorokba, a 25 évesek közé. Élete egyik legmozgalmasabb szakasza kezdődött el. Még gyakorlatot is vállalt egy baseli gyülekezetben. Eredetiben olvasta Schillert, Heinét, Goethét. Nagynevű és tekintélyű professzorokkal ismerkedett meg, mindenekelőtt Jürgen Moltmannal, akinél később a doktori disszertációját is írta. S ez a Moltmann professzor felkereste Tisztabereken a református lelkészt. Ezt sem igazán értették egyes egyházi emberek, illetve kollégák, miért nem Debrecenbe látogat a svájci professzor.

Szűcs József soha nem zárkózott el a hétköznapi ügyek elől. Amikor őt kompromisszumkésznek tartotta a községi vezetés, akkor az állam és az egyház közti kapcsolat kialakítása mellett a közügyekben fáradozó embert is észrevették benne.

Ezt a tulajdonságát később sem rejtette véka alá és a rendszerváltozás idején elvállalta a polgármesterséget. Akkor nem volt szíve, hogy ne vállalja, öt hónap múlva pedig volt esze, hogy ne folytassa. Igen nagyra értékelik Tisztabereken a szép szavú tiszteletesnek a közösségért folytatott misszióját. Ugyanis szervezőkészségének és most már külföldi kapcsolatainak köszönhetően, a tisztabereki gyerekek anyanyelvi környezetben tanulhatják egy ideig a németet. Még egyházmegyei gyűlésnek is otthont adott a kis falu, amire pedig soha korábban nem volt példa.

A doktorátus a szellemi függetlenséggel ajándékozta meg a papot. Meggyőződéssel mondja: az élet olyan, mint egy játék, de ezt nagyon komolyan kell venni. Ezen fáradozik, amikor cikkeket ír a Reformátusok Lapjába, vagy tanulmányokat külföldi folyóiratokba. Minden erejével a kishitűség, a tetteket gúzsba kötő provincializmus ellen emeli fel szavát.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)