Vámosoroszi

Két, egyetemet végzett fiatal bekapcsolódása egy alig hatszáz lelkes község életébe, nem mindennapi jelenség. Ezt az elmúlt évek történései igazolták. Varga Zoltán református lelkész a Szamos menti Nábrádon töltötte gyermekkorát, felesége Varga Zoltánné (Soós Etelka) Borsodból került az Erdőhátra. Mindketten munkálkodnak Csaholcon is.

A kívülállót érdekli, miként adja egy mai fiatal a fejét arra, hogy teológiára menjen, amikor testvére jogászként (az államigazgatásban) követendő példát jelenthetett volna.

– Nábrádról a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumba jelentkeztem, hiszen édesanyám, keresztanyám illetve bátyám is ott tanult. Nekem gyerekkoromtól természetes volt a vasárnapi istentisztelet. Nagyapám több éven át volt a nábrádi gyülekezet gondnoka. Belenőttem a vallásos életbe. Debrecenbe jelentkeztem érettségi után, a teológiára. Felvettek.

Egy szatmári fiatalnak sokat jelentett, hogy a teológián befogadták. Örömmel töltötte el, hogy már elsősként legációban lehetett Kállósemjénben.

Fontos „választás” volt, amikor másodikban közelebbi kapcsolatba került a borsodi leányzóval, Etelkával. A segédlelkészeknek elsősorban oda kell menniük, ahonnan érkeztek. Mivel kapcsolatuk tartósnak bizonyult, illetve a felszentelést követően házassággal folytatódott, így Borsod és Szatmár egyaránt szóba jöhetett. Valójában az erdőháti gyülekezet mégis biztosabbnak látszott Balogh Tihamér esperes illetve a gyülekezet révén.

– Ötödévesként meghívott a gyülekezet egy húsvéti legációba. Akkor még menyasszonyommal megosztottuk a szolgálatot. A legációs hely ugyanis Vámosoroszi és Tunyogmatolcs volt. Cseréltünk az első illetve a második napon.

A két fiatal megnyerte az itteni illetve a csaholci református gyülekezet tagjainak tetszését. S mivel Vámosorosziban lelkészlak is várta a házaspárt, nem nagyon problémáztak a munka elkezdésén. Vámosorosziban férfi lelkipásztorhoz ragaszkodtak, Csaholcon jó szívvel fogadták a lelkész asszonyt. Mostanra természetessé vált, hogy helyettesítik egymást. Két lelkész – két emberi lény – kétféle megközelítés. A férj saját magáról elmondta:

– Szószékre nem szoktam papírt felvinni, zavar a papír kötöttsége. Követem a gyülekezetet. Sokkal nagyobb anyaggal készülök, mint ami a szószéken elhangozhat. Történetekkel, versrészletekkel, egyéb példákkal egészítem ki mondandómat. Igyekszem magamból minél kevesebbet adni, s többet abból, amit hiszek. Abból az örökkévaló igazságból, ami mindig is érdekelte az embert: élet, halál, bűn, szeretet.

A lelkész hangsúlyozta, igyekszik nyitott szemmel járni a világban. Sokat olvas (cédulázva szinte mindent) hiszen soha nem tudni, mikor, mire, hol lehet majd szükség. Támaszkodik mindarra, amit a teológián tanultak, illetve egymás közötti véleménycserével is igyekszik választékosabb lenni. Sajátos feladat a gyülekezet elhalálozott tagjának búcsúztatása. Az első időkben a hozzátartozók által elmondottakat a gyülekezet gondnokának pártatlan véleményével kiegészítve hasznosította. Ma már ismeri a gyülekezeti tagokat, okkal érzi, képes reálisan látni az összefüggéseket. (Mi a láz, mi a látszat, mi a valóság?)

– A gyülekezetben megvolt az a hagyomány, hogy a temetés megkezdése előtt egy fél órával már gyülekeznek a temetőben. A kántor vezetésével egyházi énekeket szólaltatnak meg. Valamikor volt egy dalárda. Egy-két tagja él még a közösségnek, ők a temetésnél a ravatalozótól a sírhoz menet is komoly segítséget jelentenek, különösen egy ilyen lelkésznek, mint én, aki nem tud jól énekelni.

Vargáéknak van tennivalójuk. Szerencsére Vámosorosziban illetve Csaholcon is rendszeresen járnak a diákok hittan órára. Eseményszámba megy a konfirmáció napja a településeken. Munkájuk része volt az idősek otthonában idejüket töltők felkeresése is. Sajnos egyre kevesebben vannak. Jó időben a templomban, télen az imateremben tartják az összejöveteleket. Vámosorosziban most jelentős munkálatokat végeztek a műemlék jellegű református templomon. Ugyanis a presbitérium kezdeményezésére a salétromos falú templom vakolatát leverték, a felújítás megkezdődött. Rendben van a parókia, szépen növekszik az ifjabb Varga Zoltán. A lelkészpár nem vállalt szerepet a politikai közéletben. Érdekesek búcsúzáskor fogalmazott szavai, mellyel Gyökössy Endrét idézte:

– A század embere nem kérdezi meg, hogy „Tiszteletes úr: mit csináljunk?”, de úgy éljen a lelkész, hogy megkérdezzék. Hiszen amilyen a lelkész, olyan a gyülekezet.

A kisebb-nagyobb egyházi rendezvények megmozgatták az itt élőket. A fiatal lelkész úgy véli, itt töltött éveik alatt személyes sorsukkal sikerült példát adniuk. Mindenképpen büszkék arra, hogy az egyik most érettségizett helyi fiatalember teológiai tanulmányokba kezdett, s a felkészítésben ők is komoly segítséget adhattak.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)