Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Balogh Tihamér
Református esperes,
Fehérgyarmat
Életútját emígy kezdi: szülőfalum Pályin, Kelet-Szlovákiában, a Latorca partján van.
Egész környéke már a reformáció kezdete óta református. őseim is magyar református emberek. Szüleim gazdálkodók voltak 25 kh földben. Édesapám Tegenyei Balogh József. Az iskola elemi osztályait szülőfalumba jártam ki, ahol csak szlovák nyelven tanítottak. Az egyre szomorúbb nemzetiségi viszonyok következtében szüleimmel együtt internálótáborba kerültünk. Majd a nővérem családjához menekültem Munkácsra. Innen is egy kézitáskával a kezünkben útrakeltünk. Kisújszálláson találtunk menedéket. Itt a lelkipásztor dr. Sipos István vett atyai gondjaiba hét gyermeke mellé. Ajánlására az alkalmi rakodó munka helyett a tiszafüredi református gyermekotthonba mentem dolgozni, ahol testi-szellemi fogyatékos gyermekeket ápoltam.
„Eredj ki a te földedből, és a rokonságod közül és a te atyád házából a földre, amelyet én mutatok néked.” (I. Móz. 12, 11.) − vallja küldetéséről a már említett székfoglalójában. Tiszafüreden nehéz szolgálat volt ez egy 21 éves fiatalember számára, de közelebb került Istenhez, emberhez, a szeretetszolgálathoz, s hogy papi pályára került, ennek is köszönhette. Miközben Kisújszálláson elvégezte a középiskolát, érettségi után 1951-ben jelentkezett a sárospataki teológiai akadémiára. Sajnos, még ebben az esztendőben államosították a kollégiumot, és az évfolyamokat áthelyezték Debrecenbe.
Mivel anyagiakról magának kellett gondoskodnia, az egész nyarat kemény fizikai munkával töltötte el egy talajjavító vállalatnál. Mire megkezdhette volna teológiai tanulmányait, 1951. augusztus 28-án behívták katonának, és mint osztályidegent, munkaszolgálatra sorolták be.
− Három évig voltam katona, álltam a kemény megpróbáltatásokat, a hitemet megtartottam − vallja, miközben ma is nyugodtság, türelem és a lélek békessége sugárzik szét arcáról. Az Isten abban is segített, hogy míg katonáskodtam, az évfolyamtársaim folyamatosan érvényesítették az indexemet a professzorok által. A lelkészképesítő vizsgák után segédlelkészi szolgálatra a Debrecen, Árpád téri gyülekezetbe kerültem, majd 1961-ben a Debrecen, kistemplomi egyházközségben szolgáltam 1963 tavaszáig, mikor is Csengerújfaluba helyezett ki az akkori püspök dr. Bartha Tibor lelkészi szolgálatra.
1961-ben kötött házasságot a debreceni születésű Nagy Ágota építésztechnikussal. Két felnőtt gyermekük van, családosok. Ágnes látszerész, férje agrármérnök. Tihamér programozó, felesége optometrista. Két fiú unokában, Dávid és Ádám, reményli a nagyapa, hogy valamelyik követője lesz a lelkészi munkában.
− A csengerújfalui gyülekezet nagy szeretettel fogadott, de egy nagyon avult, patics falú, öreg épületbe. Az öreg parókia átépítésre szorult, de miből, tette fel a kérdést mindenki. Fizetést csak év végén tudott adni a gyülekezet. Év közben mindenből adtak, ami nekik is megtermett. Nem éheztünk. Munka, szeretet és békesség bővebben volt, mint manapság. Ebben a vegyes felekezetű kis szatmári faluban 40-50 gyermek járt hitoktatásra, ami akkoriban már ritka dolog volt. 1966 októberében küzdelmes munka után elkészült az új lelkészlakás. Az építkezés évei alatt a feleségem keresetéből éltünk. Ő mint műszaki végzettségű, dolgozhatott a járási székhelyen működő vízügyi szervezetnél. A feleségem munkahelyi átszervezése mozdította el a családot az addigra szépen kialakított új lelkészi lakásból, és annak szó szerint is gyümölcsöző környezetéből.
Visszatekintve a máig megtett útra, látom és hittel állítom, hogy Isten akarata szerinti volt minden az életemben. Fehérgyarmaton 1971-ben újra beosztott lelkészként kezdtem a szolgálatot, majd új munkatárssal 1974-ben a gyülekezet lelkipásztorául választott engem is. A nyolcvanas évek elején újból építkezésekkel foglalkoztam. Az épületektől csak a gyülekezet anyagi helyzete állt gyengébben. Ennek ellenére a presbitériummal a hit merészségével fogtunk hozzá 1982-ben a lelkészi lakás, majd a melléképületek bontásához.
Az építkezés a tiszteletes asszony tervei alapján a helybeli kőművesek, a presbitérium és gyakran a tiszteletes úr kétkezi munkájával ment. Négy év alatt elkészült a ma is látható parókia, imaház, padlásterében szerény ifjúsági szobával.
Az Isten által mutatott új föld, az én számomra Szatmár lett. Itt születtek, nevelkedtek gyermekeim, itt lettek testvéreimmé szolgatársaim, és barátaimmá azok, akiknek örömében, bánatában, szegény és jobb sorsukban már több mint harminc éve osztozom. Elődöm nyugdíjba vonulása után 1987 óta vagyok a szatmári egyházmegye 71 gyülekezetének és jelenleg 39 lelkipásztorának, a szatmári egyházmegye fennállása (1595) óta sorrendben a 46. esperese.
− Életutam kemény, sorsfordító, történelmi korszakokon vezetett. Hálát adok Istennek, hogy elmondhatom az Ige szavával: „Uram az őrtoronyban állok szüntelen napestig és őrhelyemen állok egész éjszakákon.” (Ézs. 21, 7-8.)
(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése