Csaholc

Dr. Herczegh Károly csaholci állatorvos Magosligeten született, kilométerre az orosz-ukrán határ mellett. Szülei parasztok voltak, valamennyi lemenője és felmenője a földből élt meg. Dr. Herczegh Károly tehát beleszületett a munkába, a gazdálkodásba, s legfőképpen az állattenyésztésbe. Nem csoda hát, ha már gyermekkorában eldöntötte, belőle semmi más, csakis állatorvos lehet. A szimpatikus, megnyerő modorú doktor gyönyörű otthonában kínálja hellyel az érkezőt.

Dr. Herczegh Károly 1980-ban államvizsgázott a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen, s rögtön szülővidékére, pontosabban Csaholcra került. Semmit nem bízott a véletlenre. A munkahelykeresést nem friss diplomásként, de már az egyetem negyedik évében megkezdte. Az akkori megyei főállatorvos két helyet is fölajánlott neki, de mint a főnök nyomatékosan hozzátette, s az ifjú helyett eldöntötte: „Neked jobb lesz Csaholc.”

Herczegh Károly mindenképpen a megyében akart letelepedni, így aztán feljebbvalójával nem is igen vitatkozott. Üzemi állatorvosként kezdte a munkát, de kezdő állatorvosként már a vámosoroszi gazdák jószágait is lelkesen, nagy odaadással gyógyította.

− Nekem szerencsém volt, mert nyolc évig dolgozhattam együtt szeretett, idős kollégámmal, Bencze Lászlóval, akitől nagyon sokat tanulhattam, s akinél soha nem éreztem rosszindulatot, vagy féltékenységet. Minden praktikus tudnivalóra, csakis a gyakorlatban megszerezhető ismeretre, az emberi tulajdonságokra, valamennyi technikai fogásra megtanított, tőle azokat a tudnivalókat is elsajátíthattam, amelyeket csak az élet, a munka során szerezhet meg bárki is.

Vámosoroszi, Kisszekeres, Csaholc, Túrricse, Nagyszekeres és Nemesborzova tartozik a körzetéhez, volt hát munkája elég. Szerencsére biztos hátteret tudhatott maga mögött, hiszen feleségét még egyetemista korában vette el, s a korán kezdett közös élet után két gyermekükkel boldog házasságban élnek ma is. Szolgálati lakásban kezdték a közös életet, de mivel tudták, hogy sehol másutt, csak itt ezen a vidéken, a szoros értelemben vett szülőföldön akarnak élni, építkezésbe kezdtek. Gyönyörű családi házuk a falu közepén hívja fel magára a figyelmet, ízlés, szépség és harmónia párosul benne.

− Az élet számunkra sem lett könnyebb, hiszen az állatorvosok munkája az utóbbi időben szinte folyamatosan nehezedik − mondja reális képet festve a mai helyzetről beszélgetőpartnerem. − Kevesebb a jószág a falusi udvarokban, ezzel szemben sokkal több a gond, az adminisztráció. Persze ha jól belegondolok, az állatlétszám csökkenése logikus.

Az öregek, akik még értettek ehhez, már erőtlenek, nem bírják a munkát, a fiatalok döntő része pedig nem nőtt bele a jószágtartásba, máshoz szokott, s nem is igen van kedve a hajnali etetésekhez, a késő esti fejésekhez sem. A termelőszövetkezetek egy része megszűnt, az állattartás manapság nem tartozik a kifizetődő foglalkozások közé.

Kár lenne persze azt hinni, hogy Herczegh Károly egyetlen pillanatra is kesereg vagy unatkozik. Ha éppen nem járja a gondjára bízott falvakat, a közéletben tevékenykedik. Szervez, agitál, dolgozik, s szabad idejében kertészkedik, s gyönyörű portáján a kutyától a lóig szinte minden állatfaj megtalálható.

− Én már végérvényesen itt maradtam, ezer szállal kötődöm ehhez a vidékhez. Itt él a családom, a rokonságom, az összes barátom. Sokfelé megfordultam már, azonban olyan szeretetet, mint amilyen ezen a vidéken tapasztalható, sehol másutt nem ismertem meg a világon. Az egyetemi évek alatt megelégeltem Pestet is, taszít a nagyváros és a tömeg, én a metróban olajos szardíniának érzem magam. A jelennel úgy ahogy rendben vagyok, jövőbeli terveim főképp a gyermekeimhez kötődnek. Azt már látom, a fiam továbbviszi a családi hagyományt, az elődök szokásait, gazdálkodó lesz belőle. Nem csak az indíttatása, legnagyobb örömömre az álma is ez. A lány e pillanatban divattervező szeretne lenni, s mint a kamaszodók legtöbbje, ő már a nagyvilágban, Amerikában gondolkodik. Adja isten, hogy sikerüljön neki. Én mindent megteszek majd, hogy valóra váljanak gyermekeim álmai.

Az országjárások a Herczegh családban szinte mindig ugyanúgy végződnek: elutaznak jó messzire, hol külföldre, hol a Balatonhoz, felkeresik az ország leggyönyörűbb helyeit, s aztán néhány nap után dönt a családi tanács: utaznak haza, mert bármily szépet lássanak is, a Túr-part gyönyörűségeit semmi nem múlja felül. A hazai vizek mellett, a megszokott bukkanóknál a sok éve ismert szalonnasütő helyeknél semmi nem lehet számukra szebb, így aztán mostanában már gyakorta megesik, elméletben messzire utaznak, a gyakorlatban pedig itt maradnak a szülőfalu, a beregi szépségek körül…

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)