Bekecs

Lobogó haja, gesztusai, sokszínű előadásmódja alapján joggal nevezhetjük rendkívül színes, érdekes egyéniségnek. Régi famíliából származik, már az 1300-as évektől jegyzik a Dávidházi családot, amelyben leggyakrabban értelmiségiek, hivatalnokok találhatók. Édesapja és édesanyja is közhivatalnok volt.

1946. december 3-án született Alsóbereckin, szülei akkor éppen ott hivatalnokoskodtak. Néhány évvel később a család átkerült Legyesbényére. Édesapját „B-listázták”, beteg is lett, így a postahivatalt irányító édesanyja vált a család fenntartójává. Anna húga is a pedagógus pályát választotta, a bekecsi általános iskolában tanít.

Gyermekkorát Legyesbényén töltötte, a faluban mindenkit ismert, édesanyjától tanulta meg a szolgálatot és a hivatástudatot. Kezdetektől fogva a rajz, a mozgás, a fabrikálás, a kreatív alkotómunka izgatta. Minden érdekelte, olyan volt, mint egy csetlő-botló ember, aki hol ezzel, hol azzal találkozik, mindenbe belekóstol. Az általános iskolában nagyon jól és szorgalmasan tanult. A középiskolában, Miskolcon az 1. Számú Szakközépiskola postaforgalmi tagozatán egyre inkább a foci vonta el a figyelmét, még egy komoly sportsérülést is összeszedett.

A hogyan tovább kérdését a határőrség oldotta meg, bevonultatták 27 hónapos szolgálatra. A katonaság idején is népi táncolt, ezt Miskolcon és Szerencsen folytatta. Közben tanult is, képesített könyvelői tanfolyamot végzett. Leszerelése után a helyi tsz-ben dolgozott, majd tett egy kitérőt a számviteli főiskolán, amelyről hamar kiderült, hogy az nem az ő világa.

1970-ben kezdett tanítani, fél évtizedig járt ki Tarcalra, majd 1987-ig Monok következett, ahol „megfogta” a falu szellemisége, talán ezért is jó máig a kapcsolata Kossuth szülőhelyével. Lényegében ekkor tért haza és azóta a bekecsi általános iskolában tanít földrajzot és rajzot. 1975-ben földrajz–rajz szakos diplomát szerzett a nyíregyházi tanárképző főiskolán és számtalan lehetőséget hasznosított szakmai továbbképzése érdekében: felsőfokú rajztanári továbbképző tanfolyam a Képzőművészeti Főiskola szervezésében, informatika–számítástechnika továbbképzés, munkavédelmi tanfolyam, bőrműves továbbképzés, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Mindvégig aktívan kivette a részét a közéleti tevékenységből, a közösségi munkából. Az úttörőmozgalomban csapatvezetőként dolgozott, énekkart vezetett, munkáskórusban és pedagógus énekkarban is énekelt, dekorációs tevékenységet irányított. Hosszú ideig tagja volt a Kossuth Szövetség országos választmányának is. Mindig igyekezett azt tenni, amit igényelt és elvárt a falu, a közösség.

1990 óta a bekecsi önkormányzati képviselő-testület tagja, és különösen büszke arra, hogy eddig minden választáson a legtöbb szavazatot kapta. Az első ciklusban a népjóléti bizottság elnöke volt. A harmadik ciklusban alpolgármester lett és a társadalmi tevékenységként végzett munkájában főleg a döntéshozatalban igyekszik a polgármester segítségére lenni. Az egyáltalán nem könnyű önkormányzati tevékenységben reálisan és objektíven közelít a feladatokhoz, adott esetben még a  „koccanást” is felvállalja, ha a helyzet, az ügy úgy kívánja.

Én az életet egyfajta szolgálatnak fogom fel – mondja Dávidházi Ferenc  – embertársainkat kell szolgálnunk, a megfelelő tiszteletet meg kell adnunk egymásnak, hisz csak önzésből nem lehet megélni. A gyerek azt viszi tovább magával, amilyen példát kap otthon és az iskolában. Nekem valahol a génjeimben van a segíteni akarás. Soha nem akartam „kitörni”, nem érdekeltek a titulusok, a címek, nem akartam  „székekbe ülni”. Ahogy a víz gömbölyíti a kavicsot, úgy szeretném végezni a munkámat a jövőben is.

Több mint három évtizede, 1969-ben kötött házasságot Kemény Ilonával, aki jelenleg a bekecsi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója. Két lányuk közül Marianna 1970-ben született, Prágában a Károly Egyetem Nemzetközi Szakán végzett, több diplomája van. Bolgár férjével komoly vállalkozást működtetnek ma is a cseh fővárosban, ahol laknak, egy 10 éves kislányuk van. Krisztina külkereskedelmi főiskolát végzett, fogtechnikus férjével Csobánkán élnek, egy 10 és egy 6 éves gyermeket nevelnek.

Dávidházi Ferencet érdekli a zene, szabadidejében időnként saját kedvtelésére zongorázik. A rajzolás ma is a központi helyen áll életében, képzőművészeti szakkört vezet.

Ötvenhét évesen már nem kerget nagy álmokat. Ha újra kezdhetné, talán  „nem szórná szét” magát, egy-két dologban biztosan jobban elmélyedne. Biztosan volt néhány olyan döntése is, amit mai fejjel másképp csinálna.

„Nagyon megtanították repülni” a gyerekeket, így ők távolra kerültek a szülői háztól. Telefonon tartják a rendszeres kapcsolatot, ám igyekeznek minél több személyes találkozót szervezni a gyermekekkel és az unokákkal, akiknek száma ősszel remélhetőleg négyre növekszik.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)