Gáspár József

Mérnök, önkormányzati képviselő,

Bekecs

baz_04_88_gaspar_jozsef.jpgOtt abban a kis utcában egy nagyon szép házat keressen! – igazított útba egy idősebb hölgy a kora nyári kánikulában, a hegyoldalra felkapaszkodó zempléni településen, Bekecsen. És valóban, az egykori parasztházat szakavatott kezek alakították át kívül és belül, dicsérve ezzel a Szerencsi Cukorgyár vezető mérnökének, Gáspár Józsefnek a szakértelmét.

A neves felvidéki családból származó orvos (sajnos viszonylag korán eltávozott az élők sorából) és a ma már nyugdíjas, egykor betegápolóként dolgozó édesanya egyetlen gyermekeként 1948. április 30-án látta meg a napvilágot Miskolcon. Akkoriban édesapja Sajószentpéteren szolgált, tevékeny élete során tucatnyi borsodi településen végezte gyógyító munkáját.

Gáspár József életében nagy szerepet játszott későbbi nevelőapja, Balázs Ferenc, aki hosszú ideig Erdőbénye tanácselnöke volt, így életének meghatározó éveit töltötte az erdőkkel övezett gyönyörű kis településen.

Iskoláinak jelentős részét Tokajban végezte, általános iskolai tanulmányainak befejeztével a Tokaji Ferenc Gimnáziumban folytatta ismeretei bővítését. Különösen a matematikát, a fizikát, a történelmet és a magyart kedvelte. Ebben olyan nagyszerű tanáregyéniségek játszottak fontos szerepet, mint Fabulya László igazgató, a történelmet tanító osztályfőnök dr. Boros László, Barabás János matematikatanár és a gyermekeit latinos szellemben nevelő latintanár és kollégiumigazgató, Regős János.

1966-ban a sikeres érettségi után Miskolc következett, a Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán folytatta egyetemi tanulmányait. Az akkoriban meglehetősen zárt világnak számító Egyetemváros (népies nevén a Dudulyka), a maihoz képest magas követelményrendszer, fegyelemre, precíz, pontos munkára nevelte diákjait. A kemény tanulás mellett a színházi előadások, az egyetemi rendezvények jelentették az egyetemi élet üde színfoltjait.

Az 1971-ben átvett diplomájával a máig egyetlen munkahelyének számító Szerencsi Cukorgyárhoz „kopogtatott be”, szerkesztő-tervezőmérnöki beosztásba került. Szinte egész eddigi életében a beruházásokkal foglalkozott, hisz a cukorgyárban 1969-ben indultak a nagy rekonstrukciós munkálatok, amelyek még ma is tartanak, és amelyeknek aktív közreműködője Gáspár József. Ebben a tulajdonosváltás sem változtatott (a francia Begin Say cég a szintén jelentős európai cukorgyártónak számító német Nord Zuckernek adta el a szerencsi gyárat), ma is a műszaki-fejlesztési beruházásokat szervezi, irányítja munkatársaival. Jelenleg a főépület tetőfelújítása, a vákuumpárás melegítő beépítése és a közúti kénsavlefejtő kiépítése folyik. A korábbi évek nagy munkáját a teljes répamechanizáció rekonstrukciója, az utótermékhűtő-kavaróállomás építése és a 6000 tonnás BMA toronydiffúzió beépítése jelentette.

A munka mellett a szakmai felkészültség bővítéséről sem feledkezett meg: 1981-ben Debrecenben az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán magasépítő üzemmérnöki diplomát szerzett, emellett rendszeresen részt vett különböző szakmai továbbképzéseken. Az idén építés–épületgépészeti felsőszintű műszaki ellenőri szakképesítést szerzett a Debreceni Műszaki Főiskolai Kar képzésében.

Munkáját az Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója és a Vállalat Kiváló Dolgozója címmel ismerték el.

Magántervezői praxist is folytat, családi házakat és főleg mezőgazdasági jellegű építményeket tervez mint építész-tervező.

„A folyamatos szakmai képzés elengedhetetlen az eredményekhez – mondja Gáspár József. – Különösen fontos a munkákban való aktív részvétel. A jó mérnök a mai világban nem csak az asztal mellett, hanem a kivitelezésben való személyes részvétellel kell, hogy bizonyítson.

Ma a szaktudást igénylik, ami folyamatos szakmai képzést, fejlődést jelent. A beruházás komplex folyamat, a tervezés–előkészítés–beüzemelés–üzemeltetés egységét jelenti.”

Gáspár József igazi lokálpatriótává vált Bekecsen. A rendszerváltás utáni első ciklusban még csak tanácsaival segítette az önkormányzat munkáját, ám 1994 óta immár a harmadik ciklusban önkormányzati képviselő, az ügyrendi bizottság elnöke. Úgy véli, hogy ehhez a tevékenységhez józanságra, higgadtságra, kiegyensúlyozottságra van szükség, a falu érdekében felül kell emelkedni az önös érdekeken. Ebben azok is segítségére vannak Bekecsen, akik nem várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön.

Felesége, Bodnár Valéria ma már nyugdíjas, korábban a Szerencsi Cukorgyár pénztárosa volt. Az első házasságából 1975-ben született Iván nevű fia a Gábor Dénes Műszaki Főiskolán végzett számítástechnikai mérnök, a Szerencsi Földhivatalban dolgozik.

Gáspár József szabad idejében gyönyörű szép kertjét műveli, főleg a gyümölcsfáival foglalkozik sokat. Szeret színházba járni és a társadalomtudományok, a művészetek is érdeklik. Úgy érzi, nincs oka panaszra, elégedett az eddig megtett úttal.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése