Lejárt a farkas a Kárpátokból

Mátyus

– Menj el fiam egyszer, fel Beregbe, van ott egy község, Mátyus. Keresd fel az ősök földjét. Én ott születtem, ott éltem le a gyermekkoromat, de szégyenszemre, azóta nem jártam arra. Te meg talán soha nem írtál még arról a vidékről. Pedig van olyan szép, mint bármelyik más része a megyének. Ott folyik a Tisza a határban, odajártunk a Barátok erdejébe fát vágni, ott fagyott meg egy zimankós télen az egyik testvérem. Akkor még nagy telek voltak. Lejárt a farkas a Kárpátokból. Nézd meg a kis házat, megvan e még. A lónyi végén van a falunak, vajon ki lakhat benne? A másik végén meg a temető. Ott fekszik nagyapád, nagyanyád, a testvéreim, és még számos rokon. Vajon hogy vannak, akik maradtak?  Talán már nem is emlékeznek miránk…

Vigasztalan eső veri a falut, olyan sár van, hogy csak bukdácsol a nyálkás úton, aki kimerészkedik. Kevesen tesznek ilyet, néptelen az egyetlen kanyargós, kikövezett utca. A vegyesboltból messze világít a lámpa a délutáni alkonyatban. Vevő alig, inkább csak beszélgetni jöttek. Kíváncsian fürkészik a betoppanó idegent.

– Jó napot kívánok. Nem vásárolok, csak érdeklődnék, ki a falu elöljárója és hol lakik?

A boltos készségesen ad felvilágosítást:

– Ésik Sándor a neve, itt fest egy házat a harmadik szomszédban. Nem csak elöljáró, de szobafestő is az illető. – Latolgatja, illendő lenne-e megkérdezni. honnan vetett ide a sors, és nem tudja mire vélni megrökönyödésemet. Inkább szó nélkül átkísér. A ház, ahová belépünk, a szokott festési rumli kellős közepén, a gazda pirul is kissé, de aztán átadja magát ő is a pillanat varázsának. Szikár fekete hajú férfi nyújtja kezét és mutatkozik be. Amint az én nevemet hallja, csend lesz. Csak a leterített újságpapír zörög festékesen a lábunk alatt.

– Szóval maga az… Ugrattak mindig a barátaim, hogy de jól összeszedted azt a cikket…  Tudtam,  hogy egyszer találkozom névrokonommal. Én nem ismertem az apját, de anyám talán igen. Sétáljunk át hozzánk.

A szemerkélő eső elkísér bennünket a kanyarokon át. Itt talán csak kanyar van, egyenes alig. A rövid kis szótlanságot ezzel töri meg Ésik Sándor, Mátyus elöljárója:

– Kifogtak rajtunk ezzel a sok kunkorral. Van egy vicc is rá, azt mondják, valamikor itt eltévedt a koldus. Igaz, vagy nem igaz, nem tudom…

– Lehet egy ilyen kis faluban eltévedni?

– Hát, ha nem idevalósi. Itt mindenki ismer mindenkit, hiszen nem vagyunk többen ötszáznál. És még ez a kevés is két részben lakik. Most érünk át Újfaluba.

Aztán elmeséli Újfalu történetét. A Tisza egyik ága egykor itt kanyarodott Mátyus közepén. Lehet, hogy az út is ezért nem egyenes? A holtág aztán eltűnt, de az újonnan betelepülők a másik oldalra raktak fészket. Valahol ott lehet az ősök hajléka is. Mondott erről apám egy pár dolgot, én is regélek egy kicsit, vajon ismerős-e az elöljárónak?

– A dédszüleim a másik oldalról, Mogyorósról jöttek ide a múlt század végén. Sokan jutottak akkoriban koldusbotra. Eladták a földet, a házat, hogy mennek Amerikába. Aztán becsapta őket a hajózási társaság. A pénzt pedig elemésztette az infláció. Csak arra tellett belőle, hogy átjöjjenek. és itt verjenek gyökeret.

– Hallottam magam is hasonlóról – mereng el beszélgetőtársam. Az úton mérgesen gurgulázó pulykákat kerülgetünk, az árokban kacsák örvendeznek a piszkos esőlének. Csinos ház előtt állunk meg, amelyen díszes cégjelzés hirdeti: Ésik Sándor szobafestő. A név tulajdonosa a járda melletti termetes tuják közül szól hátra.

– Jöjjön Édes, nyissa ki a házat, vendég van. – Gyengéd tekintetű, alig ősz, fekete hajú öregasszony siet elő.

– Jöjjetek, gyermekem, jó meleg van.

– Ezt az embert úgy hívják. mint engem, Édes.

A néni visszanéz, megtorpan. Kétségbeesett zokogás kezdi rázni a vállát, de aztán megpróbál erőt venni magán.

– Szentséges isten, ez a Sanyi fia. Az Ésik Sanyié. Negyvenkettőben láttam utoljára Beregszászban. Éppen olyan…

Visszafelé sétálunk a kihalt utcán. Nem firtatjuk már a rokonságot, nincsenek közös ismerősök. Csak elszakadt szálak vannak. A falu gondjaiból és örömeiből oszt meg velem néhányat az elöljáró.

– Ez a falu kényelmesebb helye az embereknek, mint a környező néhány. Onnan tudom, hogy a mi lakosságunk nem fogy, sőt a fiatalak is itt maradnak. Épült ez a gyönyörű vízmű, ami az egész tájegységet ellátja. A felnőttek eljárnak Tiszaszalkára, a kerecsenyi tsz meg munkát ad a többieknek. Ami pedig leginkább itt tart, az a gyönyörű táj. Az erdőben szarvasok élnek, messze földről járnak  ide vadászni. Én magam inkább pecázok, arra jobban van idő. Kimegyek a Csarondára, az a határvíz. A határőrparancsnok ad egy papírt, amivel a víz mellett mozoghatok. Tavaly volt olyan nap, amikor húsz kiló csukát fogtam.

– Villantóval?

– Á, kishallal…

– Villantóra nem megy?

– A nyavalyának van kedve a botot lengetni. Egész nap elég a korongecset.

Földút nyílik meg előttünk, a latyakon túl a töltés.

– Ott még csak egy szép holtág következik és azután az élő Tisza. Úgy hívják a morotvát, hogy Rózsás. Amikor annak a partjára kimegyek tavasszal, annál szebb nekem nincs. Visszanézek keletre, ott meg ez a mi falunk…

– Nem vágyott soha másfelé?

– Bejártam én messze földön sok helyet. Pesten tanultam a 12-es építőipari vállalatnál, onnan szabadultam. Itthon meg jóba lettem az egyházzal, és fel-felvállalok egy-egy templomot. Akármerre.

– A mátyusi?

– Annak van vagy 12 éve, hagy sorra került. De a faluban és a szomszéd községben, községekben akad munka.

Kökénybokor mellett haladunk el, furcsa a mezei cserje a falu közepén. A kormos bogyók között ázott verebek fagyoskodnak. Hatalmas dübörgéssel megérkezik az esti csuklós busz. Behúzott nyakkal lépnek ki az esőbe a mátyusiak. Sokan igyekeznek a boltba, pedig legtöbbjük karján tele a bevásárlószatyor. Nyilván másutt rakták meg. Mi is belépünk a meleg kis üzletbe. A boltvezető, miközben tüsténkedik, félszavakkal mesél:

– Én műhelykocsin jártam a tsz-ben, utána kerültem ide. Jaj, de megbántam. De most már így van jól.

Megáll, megtörli a kezét és bemutatkozik.

– Varga Gyula vagyok. Ha maga az újságtól jött, igazán elintézhetné, hogy valami jó kis üzem települjön ide. Vagy a tsz-ben egy melléktevékenység. Én beszélgettem az asszonyokkal, azt mondják, legjobb lenne házi tésztát gyúrni, mert az menne nekik. Nem is kapni mindig a boltban, úgyhogy biztos lenne piaca. Nekünk a kedvünk megvan hozzá. Sanyi! Mondjad már a névrokonodnak, szóljon az érdekünkben.

– Neked is van névrokonod – mormogja zavartan a megszólított. Kimegyünk a bolt elé.

– Hát, ez itt a Főtér – folytatja minden irónia nélkül. – A templom, a kultúrház, a bolt. Jó, hogy egy helyen van. Nem?

– Jó, persze hogy jó. – Helyeslek. Még egyszer megnézzük egymást. A kézfogásunk egy kissé hosszabb, mint az szokásos.

– Aztán, ha erre jár…

– Ja, igen…  – állok meg még egy pillanatra. – Majd elfelejtettem. Nem néztük meg az öreg szülők házát. Nem tudja, áll-e még? Pálnak hívták az apám apját.

– Aha, tudom, ott volt a falu végén. Lebontotta, aki megvette.

Ésik Sándor

(1987.)

(Barangolások Szabolcsban, Szatmárban, Beregben Gold Ász Kiadó Nyíregyháza 1991.)

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése