Nyíri Tibor

Középiskolai igazgatóhelyettes,

Szerencs

baz_06_192_nyiri_tibor.jpgÉdesapja, akit leginkább a jó szó, a türelem és a humánum jellemzett, Megyaszó elismert polgáraként négy évtizeden keresztül irányította a falu vas-műszaki boltját. Nyugdíjaztatásáig édesanyja is a kereskedelemben dolgozott. Bátyja, László belgyógyász szakorvos, a sportorvosi hivatal vezetője Salgótarjánban. Felesége is orvos, egy gyermeket nevelnek.

Nyíri Tibor Szerencsen született 1958. október 13-án. Gondtalan és szép gyermekkora volt, amelyhez hozzájárult a táj szépsége, a Csákó és az Ingvár, a gyermekotthon, Megyaszó és környéke. Már általános iskolás korában a biológia volt a kedvence, de széleskörű tudást köszönhet a Goda József vezette nevelőtestületnek, amelynek elsősorban a munkához való viszonya volt példaadó. Szabad idejében szívesen sportolt, szurkolóként és játékosként is a futball vonzotta leginkább.

Nagyon szép gimnáziumi éveket töltött a szerencsi Bocskai István Gimnáziumban, ahol az irodalmi színpad tagja volt (a színjátszó körök országos találkozóján arany diplomát vehettek át Békéscsabán), rendszeresen sportolt, a város NB III-as kosárlabdacsapatában játszott.

A mai napig hasznosítja azokat az ismeretátadás folyamatához kapcsolódó tudnivalókat, amelyeket Tokaji Lídiától, matematikatanárától tanult. Emlékezetesek a középiskolai évek azért is, mert itt ismerkedett meg feleségével, akivel egy padban ültek. A tizenegy hónapos kiskőrösi katonáskodás után a nyíregyházi tanárképző főiskola egy merőben új világot jelentett számára, hisz előtte mindig kisebb-nagyobb közösségben élt, itt pedig mindenki a maga útját járta. Tanárai közül máig szívesen emlékezik Bágyi Péterre.

1983-ban végzett biológia–technika szakos tanárként, és első munkahelye egykori iskolája, a megyaszói Mészáros Lőrinc Általános Iskola lett. Egy év megszakítással közel másfél évtizedet töltött itt, és 1996-ban került jelenlegi munkahelyére, a Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolába, ahol beosztott tanárként dolgozott.

2001-ben nevezték ki az intézmény igazgatóhelyettesévé, ezt a posztot tölti be a mai napig. Időközben folyamatosan képezte magát: 2000-ben a Debreceni Egyetemen szerzett biológia szakos középiskolai tanári diplomát, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Alkalmazott Pedagógiai Karán közoktatás-vezető pedagógus szakvizsgát tett 2004-ben. 1996-ban az MTSZ B.-A.-Z. megyei szervezete bronzjelvényes túravezetője lett, 2001-ben a személyiségfejlesztő drog- és alkoholmegelőző program alapképzésén vett részt.

1993 óta a Sziget Alapítvány, Szerencs kuratóriumi elnöke, a Tatai Zoltán Alapítvány és a Bocskai Alapítvány kuratóriumi tagja, valamint a Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesületének tagja. Eddigi tevékenységét 2005-ben Szerencs Város Szellemi Alkotótevékenységéért kitüntetéssel ismerték el.

Munkájáról így vélekedik: – Az igazgatóhelyettes helyzetéből adódóan kettős szerepet tölt be: az igazgató mögött háttérben van, másrészt összekötő kapocs, akinek talán jobban meg merik mondani a véleményüket a kollégák. Van, amikor kénytelen „a sarkára állni”, és van, amikor beosztottként ő is betartja a hivatali utat. Munkámhoz elengedhetetlen a szervezőkészség, a pontosságra való törekvés és a példamutatás. Folyamatos önképzésre is szükség van, hisz az oktatás rengeteg változást élt meg az elmúlt tíz évben, ugyanakkor intézményünk is bővült az elmúlt időszakban, hisz ma már 860 diákunk van, és jövőre már 27 osztályunk lesz.

A már említett feleség, Nyíriné Bár­dosi Mária okleveles könyvvizsgáló, vállalkozóként dolgozik. Házasságukból két lányuk született: Bernadett 1983-ban, ő ma a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának harmadéves hallgatója. Barbara három évvel fiatalabb, ő a Nyugat-magyarországi Egyetem Soproni Faipari Mérnöki Kar Alkalmazott Művészeti Intézet építész-tervező művész szak első évfolyamán tanul.

Szabadidős tevékenysége elsősorban a természethez kötődik. Megyaszón megszervezte a Harangod vidékét bemutató kiállítást. A szervezett természetjárás részeseként számtalan túrán vett részt, rengeteg helyre eljutott, végigjárta az országos kéktúra útvonalát. Bátyjával rendszeresen írnak cikkeket a Turista Magazinba Szerencsről és környékéről. Foglalkozik természetfotózással is, eddig közel tízezer diát készített a mezőgazdasági művelés következtében folyamatosan változó és átalakuló természetről – ma már áttért a digitális technikára.

Eddigi életútjával elégedett, és boldog, hogy felesége és gyermekei is sikeresek az életben. Ha módja lesz rá, szeretné megvalósítani régi vágyát: még további kutatómunka után írásban megjelentetni Szerencs és környékének élővilágát. Szakmai tekintetben folytatni kívánja az eddig megtett utat: a változásokhoz alkalmazkodva, az új dolgokra felkészülve továbbra is részt venni iskolája sikeres tevékenységében.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló