Szerencs

Ősei, több generációra visszamenőleg, pedagógusok, a szó igazi értelmében vett tanítók voltak. Édesanyja az alsó négy osztályban tanította a betűvetés tudományára kis növendékeit, ma már nyugdíjas. Édesapja a felsőben a reáltárgyakat tanította. A családban a legkisebbként, harmadik gyerekként, 1943. július 28-án született Kaposváron. Bátyja villamosmérnök, az űrhajózásban dolgozott a NASA-nál, az Egyesült Államokban. Nővére, a családi hagyományok folytatójaként, tanítónő. Gyermekkora egy viszonylag kis faluhoz, Mernyéhez kötődik, élte a klasszikus falusi gyermekkort, annak minden szépségével. Az iskolában a reáltárgyak voltak a kedvencei, de jutott idő a házi kerti munkára is a másfélholdas portán, ami sosem volt fárasztó.

Kertészeti tudományát az apja által vezetett iskolai „Micsurin-kertben” is gyakorolhatta. Itt a gazdasági és a gazdálkodási ismereteket is el lehetett sajátítani, a bevételből pedig nyaralni mentek a Balatonra. Szülei, foglalkozásuk révén, (a tanítók egyéb kategóriának számítottak,) erősen meghatározták továbbtanulási lehetőségeit. Így a megálmodott matematika–fizika szak helyett, az akkor divatos technikumi képzés került előtérbe, a kaposvári cukoripari technikumban tanult tovább. Az elméleti képzés mellett nagyon fontos szerepet játszott a cukorgyárakban folytatott szakmai gyakorlat, így került először Szerencsre, 1959-ben.

Annyira megtetszett neki ez a dombos, hegyes vidék, amely egy kicsit hasonlít „Somogy-országhoz”, hogy 1961-ben a képesítő vizsga után ide jött technikusnak. A cukorfeldolgozási kampány idején a laborban dolgozott, kampányon kívül a segédmunkával kezdve, végigdolgozott mindent, ami a gyárban előfordul. Lassacskán a ranglétrán is megindult felfelé, előbb főlaboráns, majd üzemvegyész lett. Közben 1966-ban újra iskolapadba ült, társadalmi ösztöndíjasként felsőfokú technikumot végzett.

Ezután két év katonaság következett, a sors érdekessége, hogy szűkebb pátriájában, Kaposváron viselte az angyalbőrt. Leszerelése után segéd-műszakvezető lett, ez volt az első igazi mérnöki beosztás, a gyakorlati tennivalókat itt lehetett igazán megtanulni. Miután a továbbképzésben nem szabad megállni, beiratkozott a miskolci műszaki egyetemre, vegyipari gépész szakon szerzett diplomát 1975-ben. 1976-ban műszakvezető, aztán műszaki osztályvezető, majd termelési osztályvezető volt egy évtizeden át.

A rendszerváltás idején előbb műszaki igazgatóhelyettes, majd a privatizáció idején műszaki igazgató lett 1991-ben. Két éve a Szerencsi Cukorgyár Rt. vezérigazgatója. A szerencsi cukorgyár a francia tulajdonú cégcsoport egyik önálló részvénytársasága, a hatvani és a szolnoki gyár mellett. Ez a három gyár ma a magyar cukoripar termelésének több mint egyharmadát adja. Szerencs, elsősorban a minőségi mutatók miatt – európai minőséget tudnak produkálni –, mindig meghatározó része volt a magyar cukoriparnak. Jelenleg kétszáz fő dolgozik a gyárban, (ez kampány idején ötszáz főre is felmegy idénymunkásokkal.), ők kilenc- tíz milliárd forint éves árbevételt produkálnak.

A vezérigazgató úr hosszú szakmai útját különböző elismerések, miniszteri kitüntetések övezték. Gyári újításai miatt a Kiváló Újító arany fokozatot is megkapta. Tevékenységét a MÉTE 2000-ben a legmagasabb kitüntetéssel, a „Dr. Török Gábor-emlékéremmel” ismerte el. Egy cikluson keresztül tagja volt a városi képviselő-testületnek, ma a gazdasági bizottságban tevékenykedik. Hogy mi a sikeres életpálya titka, arra így válaszol:

– Negyven évvel ezelőtt leszálltam a vonatról Szerencsen, és azóta ezen a helyen dolgozom. Az élet számtalan lehetőséget produkál, ezeket nekem sikerült kihasználnom. Mindig szerettem azt, amit csináltam. Mindig éreztem magamban annyi erőt, hogy képes vagyok ennél többre is. Ez lehetett az a hajtóerő, ami igazából előrevitt. Bár a cukorgyártás tradicionális tevékenység, apáról fiúra száll, azért az én példám is bizonyítja, hogy ma már nemcsak kihalásos alapon lehet előrejutni.

Az előrejutásban tagadhatatlanul fontos szerepet játszott a feleség, dr. Tóth Ibolya fogszakorvos, akivel 1968-ban kötött házasságot. Az 1970-ben született ikerfiúkból az öt perccel idősebb Miskolcon végzett a műszaki egyetemen, logisztikai szakon, jelenleg Székesfehérváron dolgozik, minőségbiztosítási területen. A fiatalabbik cukrász lett, jelenleg üzletvezetői képzésben vesz részt. A heteken belül érkező jövevénnyel együtt már három unokájuk lesz.

Pallai Miklós szabadidejében 1995 óta élvezheti az otthoni kertészkedés örömét, ekkor költöztek családi házba, és a nagy kert kitölti minden idejét. Szereti a gyümölcsfákat és a virágokat, jelenleg is huszonnyolc féle virág nyílik portáján. Most kezdett a kövi rózsák gyűjtéséhez. Azért néha szakít egy kis időt a túrázásra, a kerékpározásra, evezésre is. A Bodrogot már többször végigjárták, de a Tiszán is megfordultak már Tokajtól lefelé és felfelé.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)