Dr. Gál András PhD

A Bocskai István Gimnázium főigazgatója,

Szerencs

baz 8 ai Gál András dr..jpgA szerencsi szülőotthont 1956-ban nyitották meg, így a tősgyökeres szerencsi Gál család egyetlen gyermeke Abaújszántón látta meg a napvilágot, 1955. december 20-án. Édesapja (Gál András) negyven évet szorgoskodott a kereskedelemben boltvezetőként, édesanyja (Németh Anna) az államigazgatásban dolgozott, ma már mindketten nyugdíjas éveiket töltik.

A főigazgató úr egész élete Szerencshez kötődik, itt végezte általános iskolai tanulmányait. Olyan nagyszerű tanárai voltak, mint Réti Bandi bácsi, aki a város díszpolgára lett, Kolozsvári Lászlóné, és Kiss Erzsébet, Olga. Ők olyan nemzedékek sorát nevelték, akik jutottak valamire az életben. Középiskolásként a Bocskai István Gimnáziumban tanult, kedvenc tárgyai közé tartozott a történelem, a földrajz és a testnevelés. Meghatározó szerepet játszott életében a „nagy öreg”, Szabó János, aki a kosárlabdát szerettette meg vele, és akire példaképként tekint. Nemes Lajos a természet tiszteletére tanította diákjait a kirándulások során. Lapis Laci bácsitól irodalmi értékeket tanultak, meg sok-sok emberséget.

Az érettségi után, 1974-ben a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola földrajz–testnevelés szaka következett. Főiskolai tanulmányaiban, egész későbbi pályafutásában meghatározó szerepet játszott dr. Frisnyák Sándor tanár úr, aki ma már a tudományos akadémia tagja. Ő inspirálta a szegedi egyetem elvégzésére. Tanulmányai megkoronázásaként 2004-ben PhD-fokozatot szerzett, amiben dr. Tóth József rektor és Marosi Sándor akadémikus voltak a mecénásai.

Tanári pályafutását Megyaszón kezdte, itt hat évet dolgozott. Közben letöltötte a katonai szolgálatot is, másfél évet Miskolcon a műszaki zászlóaljban tanított, őrmesterként szerelt le.

1983-ban lépte át jelenlegi iskolája küszöbét tanárként, és hamarosan megtapasztalta, milyen jó érzés visszatérni az egykori alma materbe.

Fél évtized múlva már igazgató helyettes lett, egykori tanárai, példaképei főnökeként kellett helytállnia. 1996-tól a Bocskai István Gimnázium kinevezett igazgatója.

Közben, a tanítással eltöltött évtized alatt, a földrajzhoz való erős kötődés eredményeként bebarangolta a világot. A Magyar Tudományos Akadémia, a szakminisztérium és a Magyar Földrajzi Társaság támogatásával tudományos expedíciókon vett részt Kínában, Indonéziában, Brazíliában és Indiában. Utazásait filmen és könyv formában örökítette meg. A szerencsi gimnáziumban, mint egy szellemi műhelyben országos tudományos konferenciákat szervez tudósok, akadémikusok, egyetemi tanszékvezetők és rektorok részvételével. Minden konferenciáról kötet készül. Számos publikációja jelent meg magyar és angol nyelven.

Új szakok indításának köszönhetően igazgatósága alatt a gimnázium tanulólétszáma több mint duplájára nőtt. 1991-ben a hatosztályos, 1997-ben a rendészeti képzés került bevezetésre. Az érettségizett diákok marketing- és reklámügyintéző szakon szerezhetnek képesítést.

Közben sort kerítettek az 1967-ben épült iskola felújítására is, új szaktantermek épültek, amelyek mindegyikének egy-egy neves professzor, országos hírű szakember a névadója. Testnevelő mivoltáról nem elfeledkezve, új teniszpályákat, új atlétikai pályát, műfüves futballpályát, röplabdapályát alakítottak ki, így több lehetőség nyílik a diákok egészséges életmódra nevelésére, ehhez hozzájárul a kondicionáló terem, a szolárium és a szauna is. Kialakításra került 6 számítógép terem. Mindez a csapatmunkának, a rengeteg pályázatnak köszönhető, amivel sok pénzt nyertek.

A gimnázium diákjai szép megyei és országos sikereket érnek el a különböző versenyeken. Büszke tanítványaira, akik szépen boldogulnak az élet számtalan területén.

Dr. Gál András főigazgató úr aktív közéleti szereplő. A Bocskai Társaság elnökeként tagja a városi önkormányzati képviselőtestületnek, több mint 20 éve, a hatodik ciklusban. Az ügyrendi bizottság elnöke, a testvérvárosi egyesület titkára. Szakmai és társadalmi tevékenységét eddig számtalan szakmai kitüntetéssel (Pro geográfia, a Tudományos Akadémia pedagógus pályadíja, Lónyai Menyhért díj), illetve a Magyar Köztársaság Arany érdemkeresztjével és miniszteri dicsérettel ismerték el.

„Sikereimet alapvetően a szerencsémnek köszönhetem – állítja az igazgató úr. – Szerencsés volt az indíttatásom, a családi háttér, az alapok, amiket kaptam. Értékes munkatársaim, barátaim az előrehaladást segítik, támaszt jelentenek a munkámban. Sikerült időben elkezdenem a vállalkozást, a rendszerváltás idején, ezt a vénát édesapámtól örököltem. És talán a legfontosabb: olyan családcentrikus, értékes, otthonteremtő feleséget kaptam, aki biztonságos családi hátteret nyújt a munkámhoz.”

A feleség dr. Ugray Edit, ügyvéd, akivel 1983-ban kötöttek házasságot. Két lányuk van: Adél és Bernadett, akik mindketten az ELTE jogi karán folytatják egyetemi tanulmányaikat.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)

***

Dr. Gál András PhD

A mintegy ezer tanulóval működő Bocskai István Gimnázium főigazgatóját 2010-ben hetedszer választották be Szerencs polgárai a városi közgyűlésbe, így továbbra is testközelből követheti a településsel kapcsolatos információkat, döntéseket. Abban az évben újabb szakmai elismerésként kapta meg a Teleki Blanka díjat. Időközben a MTA Észak-magyarországi Regionális Kutatásokért Alapítvány Kuratóriumának elnökévé választották és tagja lett a Magyar Földrajzi Társaság választmányának is. Címzetes főiskolai docensként óraadó tanár a Nyíregyházi Főiskola földrajz és turizmus tanszékén, valamint az államvizsgáztatásnál elnököl a felsőfokú intézményben.

Az Oktatási Minisztérium a 2011-es pedagógusnapi elismerés után 2012. október 23-án is magas szintű kitüntetésben részesítette Dr. Gál András PhD-t.

2013. áprilisban már tizedszer rendezik meg a Bocskaiban az. Országos Földrajz Konferenciát. Ekkor egy tanterem Vízi E. Szilveszter akadémikus nevét veszi fel.

Mindkét lányuk végzett jogászként talált munkát a fővárosban. Adél férjhez ment és a Bevándorlási Hivatalban dolgozik, Bernadett pedig egy ügyvédi irodában gyakorolja szerzett szakmáját.

(Kiegészítve: 2012. október 28-án.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése