Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Gáthy Sándor
A Ferroprofil Kft. ügyvezető igazgatója,
Mád
Valamivel több mint egy évtizede alakult az egykori Országos Érc- és Ásványbányák Hegyaljai Üzemfenntartó Üzeméből az acélszerkezetek gyártásával, szerelésével, valamint forgácsolással foglalkozó Ferroprofil Kft., amelynek ügyvezető igazgatója, Gáthy Sándor, 1954. március 28-án született Miskolcon. Édesapja gazdálkodó, saját földjén szántóföldi termeléssel, szőlőműveléssel foglakozó parasztember volt. Édesanyja a ház körüli munkákat végezte, és nevelte a három gyermeket. Nővére, Gizella, Szerencsen a gimnáziumban gazdasági igazgató, Lajos bátyja ma már nyugdíjas.
Boldog gyermekkora volt, szülei mindent megtettek azért, hogy nyugodt körülmények között nőhessen fel. Jó tanuló volt, nagyon szeretett olvasni, elsősorban a történelem és a műszaki dolgok érdekelték. Valószínűleg ez a műszaki érdeklődés is szerepet játszott abban, hogy Miskolcra a Kohó- és Gépipari Technikumba jelentkezett továbbtanulni. Kollégistaként nagyon kellemes négy évet töltött itt, bár nem tartozott a legjobbak közé, gondjai sem nagyon akadtak. Szívesen sportolt is, elsősorban a futballt kedvelte, mintegy 15 évet sportolt aktívan.
Ezerkilencszázhetvenkettőben érettségizett, első munkahelye az akkori ipar „zászlóshajója”, az LKM lett, a gyár laboratóriumában színképelemzéssel foglalkozott. Hamarosan letöltötte a katonaidőt is, határőrként egy évet a „vasfüggöny” mellett, egyet pedig Miskolcon katonáskodott.
Ekkor váratlan, szomorú esemény avatkozott életébe, meghalt édesapja, így a katonaság után biztonságtechnikai szakértői képesítést szerzett, és hazajött dolgozni, az OÉÁ technikusa, hamarosan pedig üzemvezető-helyettes lett a központi javítóműhelyben (ez volt a későbbi Ferroprofil elődje). A 80-as években a bányászat, ezen belül az ásványbányászat, a mélypontra került, a rendszerváltás idején már szinte teljes csőd fenyegette. Belső munka nem lévén egyre több külső munkát, beruházást, üzemfenntartást vállaltak, hogy megőrizzék az emberek munkahelyét.
1991-ben huszonhét fővel megalakították a Ferroprofil Kivitelező-, Szolgáltató Szakipari és Kereskedelmi Kft.-ét, amely nem sok eséllyel indult, hisz ebben az időben meglehetősen mélyponton volt a magyar gazdaság, nem voltak beruházások, fejlesztések. A kilencvenes évek közepén, a válságon, a mélyponton túljutva, lassan jobbra fordult a helyzet, és a máig tartó „Canossa-járással”, egyre inkább sikerült piacot szerezni. Az évtized közepén már lehetőségek nyíltak a szolgáltató szférában, így fejlődni, fejleszteni tudtak, emelték a létszámot (ma már hetven fő dolgozik a cégnél) és a műszaki színvonalat, ezerkilencszázkilencvennyolc óta rendelkeznek ISO-minősítéssel is.
– Nagyon szisztematikus piaci tevékenységünk révén sikerült olyan üzleti lehetőségeket megragadni – emlékezik vissza az ügyvezető igazgató úr –, hogy stabilizálódott helyzetünk. Megpróbáltunk a magyarországi nagy cégekhez kapcsolódni, hisz mellettük a sok kicsi is megélhet. Így sikerült üzleti kapcsolatokat kiépítenünk a cukorgyárakkal, a cementiparral, a MOL-lal és a MAL-lal (Magyar Alumínium), az Audi gyárral és a Hídépítő Rt.-vel, a Dunaferrel, de dolgozunk külföldön is, megfordultunk már Ausztriában, Németországban, Hollandiában. Tizenkettedik éve vagyunk az üzleti életben, ahol az embernek minden porcikájával alkalmazkodnia kell.
Amit végzünk az ipari szolgáltatás, ahol nagy a konkurencia, szerényebbek a gazdasági lehetőségek. A keleti végeken vagyunk, le kellett küzdenünk a távolságot is, ami sok gondot jelentett. A legnehezebb mégis a gondolkodás átalakítása volt, a fejekben olyasfajta rendet kellett rakni, hogy a szaktudás, a fegyelem, a jól végzett munka a jövő záloga.
Gáthy Sándor mindig is közéleti ember volt, úgy érzi még sok tennivaló van a településen, ezért is támogat minden helyi rendezvényt, az iskolát, óvodát, egyházat. Mindig is szerette és támogatta sportot, korábban még sportvezetőként is tevékenykedett.
Sokat utazik, gyakran van távol a családtól, ezért is öröm számára, hogy Bacsur Mária óvónő személyében olyan társra lelt, aki biztosítja stresszel telített életében a nyugodt családi hátteret. Két gyermeket nevelnek: Sándort, aki 1980-ban született és Miskolcon a Jezsuita Gimnázium tanulója. Virág 1986-ban jött a világra, és most Szerencsen a gimnáziumban tanul.
Kevés a szabadideje, ezért is igyekszik hasznosan eltölteni. Nagyon szeret olvasni, elsősorban a történelmi, politikai témájú könyvek érdeklik, és természetesen a sportot sem felejtette el. Eddigi életútjával elégedett, mint mondja: „Lehetett volna rosszabb is!” Komoly tervei, vágyai vannak, ezek nélkül nem lehet meg az ember. Szeretné, ha az általa vezetett cég stabil résztvevője lenne a piacnak. Olyan körülményeket szeretne, ahol modern gépekkel, berendezésekkel európai színvonalon lehet dolgozni.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése