Tállya

Édesapja tekintélyt parancsoló, szigorú ember volt, akit tiszteltek, és akinek adtak a szavára. Nagyon szerette a pontosságot, és csak a jól elvégzett munkának volt nála hitele, így nem csoda, hogy gyermekei, közöttük a két lány közé születő János fia is, tevékeny, dolgos emberek lettek. A szüretkor, 1949. október 19-én Abaújszántón született Hetzi János a hatodik ikszhez közeledve is „több vasat tart a tűzben”: két vállalkozás alkotó közreműködőjeként ténykedik, és máig a szőlőművelés és a borászat a „szerelme”.

A Sátorhegy tövében nőtt fel, ahol társaival gyakran elmentek szamócázni, gombászni, de jártak tuskózni és makkozni is. A lakatos szakmát művelő keresztapjától ellesett „titkokkal” szívesen fúrt-faragott. Időnkén a szántói strandra is eljutott fürdeni és vízipólózni, de nagyon szeretett futballozni is. Az iskolában a jobb tanulók közé tartozott, és középiskolai tanulmányait a helyi Mezőgazdasági Technikumban folytatta, ahol a szakismereteken túl rendre, pontosságra, munkára is nevelték a diákokat. Bár gyermekkorában a tévéműszerész szakma vonzotta, s érettségi után oda is jelentkezett, ám gyakorlati hely híján nem vették fel, így autóvillamossági műszerész szakképesítést szerzett Miskolcon a 101. Számú Szakmunkásképzőben. A szakma gyakorlására nem sok ideje maradt, hiszen behívták katonának: Tatán a harckocsizóknál szolgált.

Leszerelése után előbb az abaújkéri tsz-ben dolgozott, majd fél év múlva pályázat útján került a tállyai szakszövetkezetbe. A melléküzemágak megjelenése ezt a szövetkezetet is elérte, így ő is tovább képezte magát: Esztergomban műanyag alkalmazási technológusi szakképesítést szerzett. Onnan visszakerülve a szövetkezet elnökhelyettese és az ipari ágazat vezetője lett. 1987-ben választották meg a szövetkezet elnökének, és 2001-ig eredményesen működtek. Nem szakmai okai voltak tevékenységük befejezésének: a szövetkezetekkel kapcsolatos törvény (a külső üzletrész-tulajdonosok kifizetése) okozta „végzetüket”, jogutód nélküli megszűnésüket. Hetzi János 2001-től a már 1992 óta működő Hetzi és Társa Bt. keretében dolgozott tovább: 2001 végétől nagykereskedelmi tevékenységbe kezdtek: sőt 2003-tól nemcsak forgalmazták, hanem gyártották is az oldószereket, hígítókat, mivel ehhez megkapták a jogot az Egyesült Vegyiművektől. Így ma már az egész országban terítik ezeket a termékeket: speciális nitróhígítót, szintetikus hígítót és lakkbenzint. 2002-ben két társával alapított egy kft.-t, amely aszfaltgyártással kezdett foglalkozni, hitelből megvásárolták a tállyai aszfaltkeverő telepet. Megrendelésre gyártanak aszfaltot, az idén már EU-normák szerinti gyártásra állnak át.

Emellett természetesen a szőlészet és a borászat az a tevékenység, amely egész eddigi életét végigkísérte. Foglalkozik szaporítóanyagok előállításával és forgalmazásával, és Hollókői Sándorral közösen egy 2,5 hektáros ültetvényen – vírusmentes alanytelepen  – szőlőoltványokat állítanak elő. Első szőlőjét még 1974-ben telepítette, ezt 1976-ban egy kis pincével egészítette ki, majd évről évre szép lassan fejlesztette gazdaságát.

A „termést”, a kiváló minőségű aszúborokat nemcsak Magyarországon, hanem ma már külföldön is forgalmazza: rendszeresen, évente legalább kétszer kiutazik Franciaországba (legutóbb Normandiában fordult meg), és részt vesz borversenyeken is, szerényen fogalmazva „váltakozó sikerrel”.

Munkájában mindig bizton számíthatott a családra, amely az összetartozást, a valahová tartozást jelenti számára. 1972-ben kötött házasságukból – felesége ma az aszfaltgyártással foglalkozó kft. adminisztrátora – három gyermekük született. Mónika óvónő, Sárospatakon végzett főiskolát, ma a tállyai óvoda vezetője, férje a kőbányában dolgozik. Két gyermekük van – akik a szülők mellett a nagyszülők mindennapjait is boldogabbá teszik – Tamás kilenc-, Bence ötéves. A középső, Péter egy súlyos betegségen átesve ma régi bútorok készítésével foglalkozik. A legkisebb, Jánoska, aki Sátoraljaújhelyen végzett a szakiskolában, ma a kőbányában dolgozik, és besegít a borászattal kapcsolatos vendéglátásba is.

A rengeteg elfoglaltság mellett hobbira szinte nem jut ideje, pedig a vadászat nagy szenvedélye. Nem a trófea, még kevésbé a vadhús izgatja, hanem a természet, ahol az embert nyugalom és csend veszi körül, van ideje az elmélkedésre, új tervek szövögetésére. Soha nem tartotta magát elégedett embernek, mert úgy véli: hogy az elégedettség nem biztos, hogy jó, mert az elégedett ember nem sző terveket, nem vállal kockázatot. Neki pedig sok terve van még: mindenekelőtt szeretné befejezni a pince bővítését, amely már ma is egy nagyon szép „föld alatti labirintus”.

A további tervek között a szőlőfeldolgozás korszerűsítése szerepel. Mindenekelőtt egy palackozót szeretne létrehozni, hogy a piacon megfelelő „adjusztálásban” versenyképesen tudjon megjelenni boraival.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)