Az életet mentő bogácsi bor legendája

Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

Az Úr 1552. esztendejében járunk.

Mint tarlón végigszaladó futótűz, olyan szélvész gyorsasággal terjedt el a hír szerte Bükkalján, hogy Szolnok várát bevette a török, s ez a kétszázezer fős fergeteg elindult Eger ostromára.

Az egri vártól 16 kilométerre fekvő Bogácson a bír hallatán — főleg az asszonynép körében — támadt nagy riadalom. Rémségesebbnél rémségesebb történetek keltek szárnyra a törökök kegyetlenségeiről. A férfiak — élükön Barna vitézzel — persze inkább a várból hírt hozó katonák szavára figyeltek. Megtudták, hogy Dobó hívó szavára a király, a vármegyék nemigen akarnak katonát küldeni. — Bajban van a kapitány — beszélték esténként a Délőn lévő pincesoron, jóféle, Kőkőtőn termett olaszrizling bor kortyolgatása közben. S egyre inkább megérlelődött bennük az elhatározás: segíteniük kell Dobónak.

Össze is szervezkedett 30 bogácsi fiatal, jókötésű parasztgyerek, hogy jelentkeznek Egerbe katonának. Az indulás előtti nap estéjén valamennyien, Barna vitéz vezetésével — aki korábban három évet szolgált Ferdinánd király seregében — összegyűltek a Jács-völgyben, a Mária-fánál. E sokszáz éves tölgyfa körüli tisztáson rendezte ünnepeit, mulatságait időtlen idők óta a falu népe.

Ezúttal is összejöttek a búcsúünnepre jó sokan. Nem csak a hadba induló fiatalok voltak ott, eljöttek a szülők, a hozzátartozók, s természetesen a falu legszebb lányai is. Jó hangulatú bál kerekedett ott a sokszáz éves fa tövében, a föléjük sátorként boruló lombok alatt. Húzta a cigány a talpalávalót, fogyott a nemes olaszrizling, jókedvre derítve minden résztvevőt. Perdült a lányok szoknyája, kurjongattak a legények, volt móka, kacagás. Barna vitéz szerelmével, Bogácsi Borbálával járta a táncot. Borbála a bíró lánya volt, s legszebb virágszála a falunak. Úgy tervezték, hogy még az évben, szüret után, a község búcsúnapján, Szent Márton ünnepén kelnek egybe az Úr színe előtt.

Ámbár a török veszedelem keresztülhúzhatja a számításukat. Ki tudja, meddig tart Eger ostroma, s a védők hősiessége elégséges lesz-e a török ármádia ellen? Erre gondolt aggódva Borbála ezen az estén is Barna karjai között. Mintha érezte volna: ez a mostani vidámság csupán a félelem elpalástolására szolgál.

Hirtelen a falu felől kétségbeesett kiáltozás hasított bele a hegedűmuzsikába.

— Emberek, emberek! Meneküljön mindenki, itt a török a faluban! — kiabálta két lélekszakadva érkező férfi a sötétben. Amikor odaértek, a fáklyák lángjainál ismerték csak fel, hogy ezek Kiss Albin és Szeberin János. Mindketten a Daruszögben, az alvégen laktak, s a falu legjobb szőlősgazdái közé tartoztak.

— Mi történt, Albin bátyám? Mondja gyorsan! — fogta meg a futástól elgyengült öregembert Barna vitéz.

Az csak lihegett, miként társai is. Arcukon a rémület ült, szólni nehezen bírtak.

— Itt a török — nyögte ki végül Szeberin János. — Egy egész nagy lovascsapat. Kövesd felől törtek ránk, váratlanul, mint a villámcsapás. A házakat feldúlják, mindent rekvirálnak. Bort, búzát, jószágot. De még ez sem elég nekik, szép lányokat is keresnek. Nagy szerencsétek, hogy ma rendeztétek ezt a táncmulatságot, és itt van valamennyi szép lány ás asszony. A faluban csak Terka ángyotokat találták, de ő már olyan vén és csúnya, hogy a töröknek sem kellett.

— És az emberek? Velük mi történt? Édesapám is ott van a faluban? — kérdezte rémülten Borbála.

— Aki tud, menekül lányom — válaszolta Kiss Albin. — Szerintem jönnek ide. Csak hát itt sem biztonságos. Úgy, hogy el kell innen mennünk gyorsan föl a Kőkőtőre, a szőlők közé! Ott a bányáknál megvédhetjük magunkat meg az asszonyainkat is.

Mindenki egyetértett a javaslattal. A legények baltával gyorsan karvastagságú husángokat vágtak, hogy adott esetben legyen mivel védeniük magukat. A csapat, a faluból közben odaérkező menekülőkkel az erdőn át a Kőkőtőre vonult. Szépen művelt, tüzes bort termő rizlingültetvények között vezetett az útjuk fel a bányához.

Igaza lett az öreg Kiss Albinnak, a török felfedezte, hogy a falu népe kicsúszott kezei közül, s bár bort, búzát, jószágot rekviráltak bőséggel, de Terka ángyóval mégsem állhatnak oda Ahmed pasa elé, aki megparancsolta, hogy szép magyar lányokat akar a háremébe.

A mintegy 50 fős török lovascsapat a noszvaji út mentén követte a menekülőket. Ám a Kőkőtőre vezető szekérút nem volt ínyére a lovaknak, több a lábát törte, úgyhogy a szpáhik kénytelenek voltak leszállni a nyeregből, s gyalog folytatták útjukat. A Kőkőtő tetején, ahol a hegy szinte költi a követ, a bogácsiak már várták őket.

Valóságos kőgörgeteg zúdult a törökök nyakába. Volt riadalom, jajveszékelés. A török csapat pillanatok alatt felmérte, hogy helyzete reménytelen, s jobban teszik, ha visszafordulnak, s mentik a rekvirált jószágot.

A bogácsiak látva a török menekülését, üdvrivalgásban törtek ki.

— No, erre innunk kell! — pödörte meg bajszát a kerülő Császár apó, aki ott, fenn a hegyen, a kunyhója alatt saját kezűleg ásott pincében is tartott kis tonnában jóféle olaszrizlinget.

Jólesett ott a bor mindenkinek a Kőkőtő tetején, s a közben pirkadó hajnalon, ahogy letekintettek a Tisza irányába, egyikük meg is jegyezte:

— Nincs ilyen Szép szőlőhegye senkinek e kerek világon.

Az öregek hümmögve bólogattak.

— Nem is szabad ezt nekünk a török kezére adni — szólalt meg Daragó Vendel, az Egerbe készülő fiatalok egyike.

— Márpedig arra fel kell készülnünk emberek, hogy a török visszajön — mondta Barna vitéz. — Fel kell adni a tervünket. Mi nem Egerben, mi itt harcolunk a török ellen!

A korábbi öröm tovaszállt. Mindenki rádöbbent, a mostani siker csak részsiker. A török vissza fog jönni, és sokkal nagyobb erőkkel.

— Hogy akarsz Barna harcolni a túlerő ellen? — kérdezte Szeberin János. — Mi ugyanis kevesen vagyunk, az egész falu 500 lélek öregestől, asszonyostól. Én is öreg vagyok már a hadi tudományokhoz.

— Ha erővel nem győzhetünk, meg kell magunkat védeni az eszünkkel — válaszolta sejtelmes mosollyal Barna. Most ide a Kőkőtőre, meg a zsérci tetőre és a Délőre őrszemet állítunk. Még egyszer ilyen váratlanul nem törhetnek ránk azok a kutyafejűek.

— S ha jönnek, mit csinálunk? — kérdezték innen is, onnan is.

— Mindennek eljön az ideje. Most csak arra kérek mindenkit, szedje össze a maradék motyóját, ruhát, élelmet, s mindenki legyen készültségben. A férfiak csákányt, ásót, lapátot is készítsenek. Most pedig menjünk haza, aludjuk ki magunkat. Ma már nem jön vissza a török, de holnaptól várhatjuk. Úgy is történt. Aznap békesség honolt Bogács felett, ám másnap hajnalban a Kőkőtőre állított őr, Hócza Ferkó, mint akit darázscsípett meg, rohant be a faluba.

— Jön a török, itt a török! — kiáltozta rémülten végig a falun. Bogács népe pillanatok alatt a piactéren volt. Az asszonyok, lányok batyuba, kosarakba pakolt élelemmel, vászonlepedőkbe összefogott ruhaneműkkel, a férfiak szerszámokkal.

— Akkor induljunk! — adta ki a parancsot Barna Vitéz.

— Hová, Barna?

— A Délőre. Megyünk a pincékbe!

— A pincékbe? Ott megtalál a török. Jaj, végünk van! Elvesztünk! — az asszonynép jajveszékelésben tört ki.

— Dehogy vesztünk el, asszonyok! A török, amikor itt járt, éjszaka volt. Az a csapat Kövesd felől jött, az éjszaka folyamán csak a házakban jártak. A pincesort nem vették észre, mert a menekülő emberek nyomát követték. Ok meg a Jácsvölgybe jöttek, a Mária-fához.

— De majd fényes nappal észreveszik a pincéket, és ott megtalálnak bennünket! sírta el magát Barna vitéz szerelme, Borbála.

— Ne keseredj el, galambom. Nem fogja a török észrevenni a pincéket! — vigasztalta

— Napszúrást kaptál te gyerek! — rivallt rá Császár apó. — Már hogyne venné észre a török a pincéket. Mindegyiknek látni az ajtaját.

— Most valójában látja bátyám — bólogatott Barna vitéz, mert éppen odaértek a pincékhez. — Csakhogy most bemegy ezekbe a pincékbe a fehérnép és az öregek, mi meg valamennyi pince elejét leomlasztjuk, betemetjük. Eltűnik minden bejárat, a török csak fehér kőport talál mindenfelé.

— S velünk, férfiakkal mi lesz? — kérdezte Daragó Vendel.

— Még ti sem tudjátok, hogy az én apám, Kis Bendegúz pincéjének van egy titkos bejárata, ott, abban a sűrű akácosban. Amikor valamennyi pince elejét betemettük, mi ott ereszkedünk le a föld mélyébe.

Úgy is történt minden, ahogy Barna vitéz tervezte. Az asszonyok, az öregek bementek a pincébe, a férfiak pedig valamennyinek az elejét beomlasztották, majd pedig a titkos bejáraton ők is lementek a föld alá, Kis Bendegúz pincéjébe.

Amire a törökök, úgy 4-500 janicsár, szpáhi Bogácsra érkezett, a Délő oldalán nyoma sem volt a pincéknek. A törökök megdöbbenve látták, a falu teljesen kiürült. Azaz, hogy mégsem. Egy valaki nem ment a többiekkel, Terka ángyot háza udvarán lelték, éppen babot fejtett. Mint már említettem, Terka ángyó annyira öreg ős rút volt, hogy a töröknek még meggyilkolni sem volt kedve.

Persze azért az öregasszonyt vallatóra fogták.

— Áruld el te vén banya, hol vannak a többiek? —támadt rá egy Juszuf névre hallgató janicsár.

— Banya, a te nénikéd — nyelvelt vele Terka ángyó, mert 92 évesen nem fél már az ember senkitől. — Egyébként, ha a többieket meg akarjátok keresni, menjetek utánuk Kisnánára. Mert hogy az egész falu oda ment, a kisnánai várkapitánytól kértek védelmet. Én viszont itt maradtam, mert én már itt akarok meghalni.

A törökök tanácstalanul összenéztek. Hittek is, meg nem is az öregasszonynak.

— Én azt mondom, maradjunk itt és várjunk — javasolta Juszuf a többieknek. — Lehet, hogy csak itta környező erdőkben bújtak el. Azt javaslom, hogy bújjunk el mi is egy közeli erdőben. Most tegyünk úgy, mintha visszamennénk Eger alá, de az éj leple alatt visszajövünk abba az erdőbe, ahol két napja kővel megdobáltak.

A többieknek tetszett Juszuf terve. A csapat elindult Eger irányába, de Barna vitéz, aki előbújt a pincéből, s az akácosból látta a török csapatmozgást, tudta, mindez csel. Harcolt ő korábban eleget a török ellen. Ismerte minden fortélyukat. S valóban, éjjel teliholdnál jól látta, hogyan lopóznak a török turbánok vissza a Kőkőtő alatti erdőbe.

A gond akkor kezdődött, amikor a török csapat még két hét múltával is az erdőben táborozott, s úgy nézett ki, hogy eszük ágában sincs visszamenni Eger alá.

A hat pincében összezsúfolódott bogácsiak ugyan levegőt kaptak a pincék rejtett szellőzőnyílásain át, ám az élelmük és főleg a magukkal hozott vizük vészesen fogyatkozott. Sőt, ott a pince mélyén egyre inkább megposhadt a víz. Félő volt, hogy járvány tör ki. Barna vitéz látva ennek veszélyét, áttörte a pincék között lévő fél-egyméteres válaszfalakat, teljes összeköttetést teremtett a pincelabirintusban. Kiadta parancsba, hogy vizet csak gyerekek kaphatnak, de azt a vizet is olaszrizling borral kell élvezhetővé tenni. A felnőtteknek pedig kötelező volt a kondíció és a lelki nyugalom megőrzése érdekében naponta ¾ -1 liter olaszrizling bort meginni.

További két hét telt el így a föld alatt. A csekélyke élelem és a hordókban bőséggel található olaszrizling tartotta az életerőt a bogácsiakban.

Éppen a harmincadik rovást véste a pince falára Kiss Albin, amikor a nap, mint nap a felszínre merészkedő Barna vitéz egy sebesen vágtató kisebb lovascsapat érkeztét látta. Törökök voltak azok is. Eger felől jöttek, s egyenesen annál az erdőnél álltak meg, ahol a 4-500 fős török egység már egy hónapja táborozott. Barna vitéz a távolság miatt természetesen nem hallhatta, nem tudta, mi történik bent az erdőben, ám egy jó óra múlva azt látta, hogy az erdőből nemcsak az újonnan érkezettek, hanem az ott egy hónapja láborozók is elindultak Eger felé. Jóval később tudták meg, már azután, hogy a török elvonult Eger alól, hogy Ahmed pasa, megtudva, hogy Bogácson 500 katona lopja a napot már egy hónapja, azonnal Eger alá, az ostromhoz rendelte őket.

Mindenesetre ezzel a bogácsiak megmenekültek a török veszedelemtől, s ezt köszönhették Barna vitéz furfangjának, az életmentő olaszrizling bornak. Lett is olyan becse ennek a szőlőfajtának, hogy nem csak Bogácson, hanem egész Bükkalján elterjedt. A bogácsiak pedig az év Szent Márton napján megtartották Barna vitéz és Borbála lakodalmát. Fogyott a rizling bőséggel, tüze kedvre sarkallt mindenkit. A krónikás tudni véli, hogy Barna vitéz és Bogácsi Borbála lagzijában még Terka ángyó is táncolt Szeberin Jánossal, sőt, azt énekelte kezében egy rizlinges pohárral: bor bor bor, de jó a bogácsi bor.

Amikor tíz évvel később, 102 éves korában meghalt, végrendelete szerint a Kőkőtőn temették el, és sírján a régi öregek szerint sokáig egy olaszrizling tőke díszlett.

Barna vitéz és Bogácsi Borhála utódai a későbbi századokban is őrizték, ápolták őseik örökségét, a szőlőt, legfőképpen az olaszrizling fajtát. Ma is éke e tájnak a vitis virnifera, s amikor poharunkban olaszrizling csillog, s szánkban szétfut a semmi máshoz nem hasonlítható fenséges keserűmandula íz, gondoljunk Barna vitézre, Bogácsi Borbálára, Terka ángyóra és a többiekre, akik megajándékozták a ma élőket is a „legnemesebb életet mentő gyógyszerrel”, a borral.

(E történetet az 1996-ban alakult bogácsi Szent Márton Borlovagrend kötelező legendájaként írtam — Hajdu Imre) 

(Szerkesztette M. Szlávik Tünde)

Hasonló

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése