Kiss József, az utolsó költőfejedelem

Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

img012.jpgKicsit röstellem magam, amiért korábban Mezőcsátra oly ritkán köszöntem be, s inkább elkerültem ezt a mostoha sorsú, de dacból csak azért is élni akaró, büszke települést. Mentegetődzöm is Kiss József szerkesztő úr kőből faragott mellszobra előtt, a Szent István utca 35. számú ház alatt, az általános iskola udvarán, miközben érzékelem a nagy tekintélyű irodalmár rám vetődő szigorú tekintetét. (Azóta a szobor bekerült az iskola aulájába.)

Megígérem neki azon nyomban, ott, a nyári vakáció miatt csendes iskolaudvaron, hogy vezeklésül a késésemért — ami persze nem érdektelenséget takar— kárpótolom az olvasókat azzal, s persze Mezőcsátot is, hogy hírét és nevét magam is hirdetem a jövőben.

S ha már itt állok a magyar irodalom jeles költőjének, hírlapszerkesztőjének, Mezőcsát szülöttének szobra előtt, elsőként Őt próbálom kiengesztelni azért, amiért nála szerényebb képességű irodalmárokról szóló megemlékezéseimet előbb közreadtam. Persze mondhatnám erre mentegetődzésül, hogy az operettben is a primadonnák nem az első felvonásban lépnek a színpadra. Márpedig Kiss József nem epizodista volt a magyar irodalom színpadán!

Nem akarom zavarba hozni Önt, tisztelt Olvasó, de ugye, milyen kevés emlék jut eszébe Kiss Józsefről? A verseiről nem is beszélve! Talán, ha ma is búvárkodik a magyar irodalom kincsestárában, akkor talán eszébe jut egy bizonyos A hét című irodalmi folyóirat, s annak kapcsán esetleg a Szerkesztő Úr, Kiss József neve is. Aki nem emlékszik rá, annak se kell azért szégyenkeznie, hisz az agyat manipuláló média ma Majkákkal, Mónikákkal, Anettkákkal, és hasonló „nagy formátumú művészekkel bombáz bennünket, lassan már azt is elfelejti az ember: ki volt Vörösmarty Mihály.

Kiss Józsefről nem is beszélve! Hisz a neve is meglehetősen szokványos. Ettől függetlenül álljon itt róla egy értő ember, egy szakértő, Emőd Tamás summázata. E szerint a századfordulón „két nagy szuverén, két koronás fő uralkodott Magyarországon: Kiss József és Ferenc József”.

Higgyék el, nem túlzás ez! Hisz ez a mezőcsáti születésű literátor csaknem két évtizeden át mértéket és ízlést jelentett a magyar irodalomban. Versesköteteit és A hét című hetilapját akkortájt minden művelt olvasónak ismernie kellett. Utóbbi, a századvég és a századelő legtekintélyesebb és egyben legolvasottabb irodalmi fórumává nőtte ki magát. Részben azért, mert tehetséges fiatalok egész sorát avatta íróvá, részben pedig azért, mert megteremtette a modern irodalom iránt érdeklődő közönséget. Nem véletlenül írta Schöpflin Aladár, hogy „annak a megújulásnak, mely a XX. század elején megindult tagadhatatlanul A Hét volt az előfutára.

Ez pedig egyértelműen Kiss József érdeme. Azé az emberé, akit Kosztolányi Dezső „az utolsó költőfejedelemnek” nevezett, és aki többek között így idézte egyik versében szülőföldjét, Mezőcsátot: „Ott nő a sulyom, terem a kökény, / A Tisza partján ott születtem én. / Csegei révnek szálas jegenyéi, / csak ti tudnátok még arról regélni. / Mikor egy ingben, mezítláb futkostam, / És tojást szedtem zúgó nádasodban.”

Kiss József — az anyakönyvi adatok szerint — 1843. november 30-án látta meg a napvilágot Mezőcsáton, ott, ahol a felszín aprócska fodrát is hegyként tiszteli az ember, s ahol bármelyik irányba tekint is szét, széles a láthatár, ligetes erdők váltják egymást, tágas rétek, legelők, s öreg szőlők között aprócska présházak.

Apja falusi zsidó kereskedő, anyja pedig egy Litvániából menekült zsidó kántor lánya volt. A család községről községre vándorolt, például Mezőcsátról később Tiszacsegére, majd onnan a Gömör megyei Serkére. Szinnyei József, a tizennégy kötetes Magyar írók élete és munkái című rendkívüli vállalkozásában azt írta róla: ‚‚szülei… gondosan nevelték, házitanítót is tartottak mellette; azután, mivel papi pályán szánták, Miskolczra vitték egy magántanfolyamra (akkor még nem lévén rabbiseménárium), melyben 13 éves koráig héber tanulmányokkal foglalkoztatták. Emiatt későn, 14 éves korában került a rimaszombati gymnásium első osztályába. 1861-ben a debreceni ev. Ref. Kollégium 4. osztályába járt”.

Debrecen után vándortanítónak állt be, majd 1868-ban Pestre költözött, és ott vált íróvá. Méghozzá kiemelten jelentőssé, hiszen Komlós Aladár azt írta róla: „Nincs írónk, aki annyira átmeneti jelenség volna, mint ő… nagyapja még menekült orosz zsidókántor, apja szegény falusi kocsmáros, maga tizenhárom éve, koráig kis talmud iskolák növendéke — s élete derekán egy központi jelentőségű haladó irodalmi folyóirat szerkesztője… Költészete magyar és zsidó, népi és modern, falusi és városi egyszerre.”

Bár Kiss Józsefnek már nem áll a szülőháza Mezőcsáton, azt lebontották, és az azon elhelyezett emléktábla is eltűnt, szülőhelye azonban mégsem tagadta meg soha nagy fiát. Példa rá, hogy 1913-ban, az akkori nagyközség díszpolgárává választotta meg. Ez rendkívüli mód meghatotta a költőt, aki „Mezőcsát nagyközség érdemes közönségének” címzett levelében köszönte meg ezt a megtiszteltetést:

„Kettős ajándékot adott nekem e föld: a rög szeretetét és azt a kiváltságot, hagy nyelvének bűbáját százezreknél melegebben érezhessem át.. Mezőcsát polgárai! Vasmarkotokba teszem a kezem. Büszke vagyok rá, hogy a tietek lehetek”. A díszpolgárságot igazoló oklevelet haláláig őrizte lakásában, méghozzá egy külön állványon.

Mezőcsát — az akkor még álló szülőházat — 1924. június 8-án márványtáblával is megjelölte. Ez volt a szülőház első megjelölése. Ezen a márványtáblán a korabeli tudósítások szerint Lőrinczy György verssorai voltak olvashatók: „Kiss József szülőháza / A vézna gnómban ősnagyság lakott / Nap volt, aki csillagokról álmodott. /A lelke szelleme isteni más: szikrázó fényes égi óriás. / A gnóm elmúlt, de él, zengi ezer dal /Az óriás: a költő halhatatlan!”

Mint érdekességet említem meg, hogy ezen az emléktábla avatáson többek között jelen volt a magyar színjátszás kiemelkedő alakja, Jászai Mari is, aki ott, az ünnepsége. Kiss József: Előhang című mese-ódáját szavalta el.

Másodszor a hatvanas évek elején kapott emléktáblát a szülőház, ám amikor az épületet lebontották, ez a tábla, amely a Tüzek című verséből vett idézet volt, eltűnt. S mindmáig nem került elő. A jelenkor 1967. november 30-án állított emléket Csát nagy fiának. Az 1921-ben elhunyt költő kőszobrát — Balázs István alkotását — ugyanis akkor leplezték le az iskola udvarán. A szobor — igaz, kissé sérült orral— azóta hirdeti országnak-világnak: itt született a költő, a halhatatlan. S napjainkban a város gimnáziuma, szakközépiskolája úgyszintén a jeles irodalmár, Kiss József nevét viseli.

 (Szerkesztette: M. Szlávik Tünde)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése