Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
Ahol gyermek volt és boldog Munkácsy Mihály
Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből
Itt a nyár, és ezzel elkezdődött az erre az évszakra oly jellemző modern népvándorlás. Az emberek szerte a világon — így kis hazánkban is — ezekben a hetekben, hónapokban szedik sátorfájukat, s a megszokottból (meguntból?) elindulnak új világot felfedezni, vagy a már korábban felfedezettek örömeit, élményeit újra élvezni, újra megcsodálni. Nem véletlenül mondták a régi rómaiak, hogy a változatosság gyönyörködtet.
Akik Miskolcról. Mezőkövesdről, Tiszaújvárosból idén is messze utaznak, például az üveghegyen túlra, ahol a kurtafarkú malac túr, s olaszul, franciául, németül röfög, nos azoknak nem tudok, illetve, hogy egészen pontos legyek, nem akarok tanácsot adni, hogy például Riminiben, Monte Carlóban, Wiesbadenben vagy csak Máriazellben mit nézzenek meg, minek a történetét tudakolják. Viszont, akik idén is szűkebb pátriánkban maradnak, vagy azért, mert újfent nem telik rá, hogy messzebbre utazzanak, vagy mert úgy gondolják, a szűkebb haza is van olyan gyönyörű, mint Tündérország, azoknak e nyáron át is szolgálok némi jó tanáccsal, tippel ebben a könyvben, újólag igazolva mennyi szép rejteke, legendája, nevezetessége van ennek a dél-borsodi tájnak. S ez akkor is igaz, ha sokan az itt élők közül, ezekről vajmi keveset vagy netán semmit sem tudnak.
Nos, ezúttal egy kedves, gyönyörű dél-borsodi faluba, Cserépváraljára invitálom Önöket. A települést a Miskolc — Nyékládháza — tardi elágazás — Tard Cserépváralja útvonalon, vagy ha Önök közül valaki például Bogácson nyaral, akkor a Bogács — Tard — Cserépváralja, vagy a Bogács — Cserépfalu — váraljai szőlők útvonalon közelítheti meg.
Hogy miért invitálom Önöket e faluba, erre a kérdésre több indokot is fel tudnék sorolni. Például, hogy gyönyörű a táj, bájos ez az apró falucska, hogy megcsodálhatnak egy, a világon és hazánkban is oly ritka természet- és emberalkotta képződményt, mint a kaptárköveket.
Valójában, illetve elsősorban azonban egy mindmáig alig ismert kultúrtörténeti kuriózum kapcsán biztatom Önöket cserépváraljai látogatásra.
Ez a történet a Cserépváralja melletti Várhegyhez kötődik, amelynek tetején egykoron Cserép vára állott, majd ahol később a Couburg család — részben a hajdani vár köveiből — kúriát és mellé kápolnát, valamint a nagy mélységből vizet biztosító kút fölé, kútházat építtetett.
A történet kezdetének ideje pedig 1849-nek az az időszaka, amikor az orosz cári csapatok, miután az osztrák császár segítséget kért nagyhatalmú kollégájától a magyar szabadságharc leveréséhez, kezdték elözönleni szép hazánkat.
Történelmünknek eme bizonytalan időszakában, amikor sötét felhők gyülekeztek Magyarország ege fölött, élt Miskolcon feleségével egy sóhivatalnok, akit Lieb Leó Mihálynak hívtak. A feleségét pedig Reöck Cecíliának. (Emléküket — a haló poraik felett mindmáig álló — gyönyörű, sötétszürke, márvány síremlék őrzi mindmáig a miskolci Mindszenti temetőben.)
De most maradjunk az akkor még élő Lieb Mihálynál. Érezvén a veszélyt, a kincstári sótiszt feleségét és öt kiskorú gyermekét (négy fiút és egy lányt) elküldte a háborúnak kevésbé kitett, a Bükk erdei által rejtett Cserép várába, ami akkor már csak kúria és uradalom volt, s ahol apósa (más források szerint sógora) volt az intéző. A Lieb család itt vészelte át ezt a nehéz időszakot, és csak akkor, amikor dúlt a csaták zaja, akkor tértek vissza Miskolcra.
A cserépvári élményeit — együtt teljes életrajzának ismertetésével —‚ jóval később, egészen pontosan 1885-ben, megírta az egyik gyermek, aki akkor már felnőtt volt, sőt híres. Mégpedig levelek formájában, mely leveleket egy francia üdülőhelyről, Lamalouból, barátnőjének, egy bizonyos Chaplinnének küldözgetett. (E levelekből valamivel később, 1897-ben, a L’oeuvre d’art szerkesztője aztán könyvet is szerkesztett). És ez a könyv a cserépvári emlékek felidézésével is, elmondja Lieb Miska élettörténetét. De ekkor őt már másképpen hívták, más néven ismerte a világ. Ekkor már Munkácsy Mihály volt a neve, mely nevet (1868-tól) használta.
Visszaemlékezése ugyan tükröz némi pontatlanságot, de mindezek ellenére kétségtelen, hogy a híres festő 4-5 esztendős korában itt a Bükkben talált védelmet. Idézet ebből az életrajzból:
„Az első emlékeim 1848-ba szállnak vissza, négy éves voltam akkor… Apám elküldött minket, anyámat és az összes gyerekeket a Mátra hegységbe (itt keveri a Bükkel!), amely talán a legszebb vidék egész Magyarországon. Itt lakott anyám apja, aki uradalmi intéző volt a Cuoburg hercegeknél. Baj nélkül és sértetlenül érkeztünk Cserép várra. Ide fűznek legboldogabb gyermekkori emlékeim.”
Ezt követően Munkácsy részletesen leírta azokat a feledhetetlen napokat, heteket, hónapokat, amelyeket ott töltött el testvéreivel.
„A bejárattól bal kéz felé kis kápolna állott, Jobb kéz felé a kút, amelynek kerekét naphosszat bölcs nyugalommal forgatta egy szamár mindig előre, szakadatlanul, örökös egyformasággal, szinte úgy érzem, mintha még most is forgatná. A szamár volt a mulatságunk. Ötünk közül egy mindig a hátán ült, s állandóan verekedtünk ennek az előkelő helynek a birtokáért… A kastélyra és építészeti formáira már alig emlékszem. Annál jobban azonban a környékre. Néha még most is bolond vágy fog el, hogy viszontlássam, mert azóta nem jártam ott többé. Mégis, ha le akarnám írni a vidéket — úgy érzem —‚ minden eltűnt már emlékezetemből, a szamarat kivéve, s csak úgy él bennem az egész, mint valami régi elmosott fénykép, amelyen a körvonalakat alig lehet felismerni. Mondottam, legboldogabb gyermekkori emlékeim fűznek ehhez a helyhez, s mégis csak képekről mesélhetek, mert más nem maradt belőle… De látom a kis falut, a barátságos fehérre meszelt házakat, ahogy elterülnek a lábaim előtt, a zöldellő völgyben patak folydogál, s a tehenek és a bárányok, mint fehér foltok villannak a hegyoldalban, ahol annyit hancúroztunk a füves réten.” –
Boldog, gondtalan gyermekkor — néhány hétbe, hónapba sűrítve. Ám forrott a világ körös-körül, ekkor vívta haláltusáját Kossuth népe, a magyar. S ott, a boldog béke völgyében sem maradt meg sokáig az idilli nyugalom.
„Nemsokára láttuk Cserépvárról, hogy a völgyben felgyújtották a szép kis falut. A kedves fehér házacskák elpusztultak, s nem maradt belőle egyéb, mint egy sor fekete folt.”
Ez is előrevetítette annak árnyékát, hogy ettől a gyermekkori paradicsomtól előbb-utóbb elkerülhetetlenül el kell szakadniuk. S ez meg is történt. Amikor a szabadságharc elbukott, a háború véget ért, Lieb Mihály sótiszt személyesen ment családjáért Cserépvárra, s mind az öt testvért, anyjukkal együtt, visszaköltöztette Miskolcra.
Ennyi a történet dióhéjban, amihez még annyit teszek hozzá, hogy néhány éve már márványtábla is hirdeti a világhírű festő emlékét, tudtára adva helyinek és odaérkezőnek, hogy egykoron itt volt gyermek és boldog Munkácsy Mihály. Aki ellátogat erre a gyönyörű bükki tájra, a Várhegyre vezető út végén ma is megtalálja teljes épségében az egykori kápolnát, és áll a kútház is, ami körül hajdan az a bizonyos szamár járt körbe-körbe.
Váralján járva nem tagadom, mindig eszembe jut az a — talán nem alaptalan — feltevésem, hogy Munkácsy egyik híres festményét, az 1873-ban megfestett Rőzsehordó asszony című képét az itt szerzett, gyermekkorban itt rögzült élmények alapján festette meg. A vásznon látható szakadékos erdei út, a könnyű ecsetvonásokkal megfestett erdő Váralja környékének annyira jellegzetessége, akárcsak a rőzsehordó asszonyok voltak, akik közül eggyel-eggyel még napjainkban is lehet találkozni.
Megjegyzem, Munkácsyt számos más emlék, baráti, rokoni szál köti megyénkhez, ezen belül elsősorban Dél-Borsodhoz. Például több rokona itt nyugszik borsodi földben, s a Honfoglalás című monumentális festményéhez is e tájon keresett modelleket, miskolci és mezőkövesdi vásározók körében, akiket egy miskolci fotográfus segítségével örökített meg.
(Szerkesztette M. Szlávik Tünde)
Hasonló
Az út
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése
Emlék
Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése
Csend a sziklák tövében
Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető világunk tele van meglepetéssel, olyannyira, hogy belefér bármilyen szokatlan torz, pszicho, sci fi, csak rettentsen! Nehéz elhatárolódni, nehéz kimaradni, így azután egyszer... Tartalom megtekintése
Rekviem-féle egy pót-nagyapához, és az ő Erdélye egy évszázadához
Tata nyáron mindig a garázs tetején ült. Ült és nézett le az utcára, élvezte a nyarat, az árnyékos szőlőlugasban, ami teljesen befutotta a garázs lapos tetejét, árnyas kuckót formálva. Ha... Tartalom megtekintése