Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Tállai András
A Pénzügyminisztérium politikai államtitkára,
Mezőkövesd
Tállai András Mezőkövesden él családjával, felesége közgazdász tanár, a helyi gimnázium és szakközépiskola igazgatóhelyettese, két fiuk van.
A főiskola elvégzése után, 1980-tól néhány évig pénzügyi területen dolgozott, 1983-ban költözött Mezőkövesdre. Tanácsi, majd önkormányzati intézménynek a gazdasági ügyeit vezette 9 évig, majd az adótanácsadói képesítés megszerzése után könyvelőirodát nyitott.
1998-ban Mezőkövesden a Fidesz országgyűlési képviselője lett. Az Országgyűlésben a Költségvetési és Pénzügyi Bizottságban valamint a Számvevőszéki Bizottságban dolgozott 2000. december 31-ig. A Pénzügyminisztériumban bekövetkezett változások keretében a tárca politikai államtitkára lett.
– Milyen várakozásokkal ment a PM-be dolgozni?
– Mindig úgy tekintem, hogy óriási dolog a Pénzügyminisztériumban dolgozni, nagy szakmai kihívás és büszkeség egyaránt. Esetem egyébként is különleges, mert nem dolgoztam korábban itt, bár őszintén mondom, szívesen tettem volna. Politikai pályáról kerültem ebbe a pozícióba, amit viszont nemcsak politikainak tartok. Pontosan ez benne a szépség és a nehézség is. Egyszerre kell politikailag és szakmailag is megfelelnem. Nyilván, ha egy adott kérdésben vitatkoznom kell egy köztisztviselővel a minisztériumban akkor nem politikai érveket fogok fölhozni, hanem kimondottan szakmaiakat, miközben máskor egy politikust kell meggyőznöm arról, hogy az adott dolog miért nem megy. Úgy gondolom, ebben nagy segítségemre lesz a húszéves szakmai tapasztalat, hisz dolgoztam gazdasági, pénzügyi területen, önkormányzatnál, illetve önkormányzati intézményben, vállalkozások területén, nagyvállalatnál, könyvvizsgálóként könyvelőirodában, és az elmúlt három évben adóügyekkel foglalkoztam. Elég sok területről szereztem gyakorlati tapasztalatokat ahhoz, hogy ennek a komoly feladatnak meg tudjak felelni.
– Hogyan fogalmazná meg a saját PM-beli küldetését? Mi a munkafilozófiája?
– Nem szakmai állásra, pályázatra érkeztem a minisztériumba, hanem igazából politikai küldetést töltök be. E tekintetben az első és legfontosabb az, hogy a polgári kormány által meghatározott célok megvalósuljanak itt a Pénzügyminisztériumban. Az én munkaterületemen, de alapvetően a költségvetésben, az adózásban, és más pénzügyminisztériumi törvénycsomagokban is, annak kell visszatükröződni, amit mint Fidesz-politikus vállaltam 1998-ban. Akkor úgy gondoltam, hogy ezt képviselőként tehetem, és most, vezetőként is felelősséget érzek azért, hogy ezek a célok valóra váljanak. Egyszerű képviselőként az ember nem érezte úgy át ennek a felelősségét. A munkafilozófia csak egy lehet: nagyon sokat dolgozni, nagyon sokat tanulni, nagyon sokat tapasztalni. Hiszek abban, hogy ha valaki nagyon sokat áldoz azért, hogy eredményes legyen a munkája, az előbb-utóbb az is lesz – bár vannak kisebb eredmények, nagyobb eredmények, úgy gondolom, hogy talán az én politikai-szakmai sikerem vagy karrierem is mutatja azt, hogy érdemes dolgozni, még akkor is, ha az ember nem látja annak a közvetlen eredményét. 1998-ban, amikor képviselő lettem, én még a Fideszben is ismeretlen voltam – nem is voltam Fidesz-tag, csak 1998 júliusában léptem be. Fél év után jól beazonosítható voltam a rengeteg parlamenti felszólalásommal, rengeteg módosító javaslattal és egyes törvényekkel, adótörvényekkel, költségvetéssel – e munka eredményének tekintem azt, hogy most betölthetem az államtitkári funkciót.
– Mivel tölti a szabadidejét?
– Igazából két dologra jut időm. A helyi futballcsapatnak, a Mezőkövesdi SE-nek járok a mérkőzéseire – csak nézni. Azonkívül ha tudok, kimegyek az uszodába Mezőkövesden, vagy esetleg Zsóry-fürdőbe. Amikor jobb idő van, akkor Bogácsra, a hétvégi házunkba megyünk barátokkal, vendégekkel, ismerősökkel. Sajnos utazásra az elmúlt években nem sok idő jutott, és minden évben elmondja a feleségem, hogy „ebben az évben nem így lesz”. Remélem, egyszer igaza lesz neki is.
– Sportol, szereti a művészetet?
– A mai napig futballozom a parlamenti csapatban. Gyakran megyünk színházba, és évente egy-két művészeti alkotást vásárolunk a lakásunkba, elsősorban festményeket. Amikor megtetszik egy képzőművészeti kiadvány, album, azonnal megveszem abban a hitben, hogy egyszer jut idő erre is. Úgyhogy megtervezem az utazásokhoz hasonlóan. Addig is marad a színház, valamint eljárogatunk komolyzenei koncertekre is. Mezőkövesden jelentős kulturális és művészeti élet folyik, legutóbb egy mesejátékot néztünk meg, ezt megelőzően pedig Budapesten voltunk színházban.
Tállai Andrásnak az elmúlt nyáron nem sok ideje volt pihenni, feltöltődni. Egyrészt a Pénzügyminisztériumban kellett állnia a sarat, valamint ezzel párhuzamosan oroszlánrészt vállalt magára az augusztusi mezőkövesdi kihelyezett kormányülés előkészítéséből. Az ülés középpontjában a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztési koncepciója állt.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése