Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Halmai Gyula
Polgármester,
Mezőkövesd
Mezőkövesd fiatal polgármestere négy éve áll a város élén. S bár nem szülötte a városnak, otthon érzi magát benne, sajátjának tekinti örömeit, gondjait.
Élete, pályája meghatározó eleme, hogy Sárospatakon született.
– Amikor az ember értelme a világra nyílik, lényeges, hogy milyen miliőbe kerül. Számomra a pataki kollégium volt az a hely, ahol – otthonról elszakadva – a klasszikus polgári értékrendben „felnőttem”. Középiskolás koromban minden iránt érdeklődtem, versenyeken indultam, sok irányban kipróbáltam magam. Patak együtt él történelmével, nagy hagyományait óvja – ez személyes döntéseimben is mindig súlyt kapott. Érettségi környékén, amikor az ember már konkrétabban keresi a helyét, a bányamérnöki kar látszott számomra legmegfelelőbbnek, ahol egyrészt máig élnek a selmecbányai hagyományok, erős a közösségi érzés, másrészt jellemző a folyamatos változás, megújulás. Középiskolás koromból magammal hoztam a „műszaki” tárgyak mellett a történelem iránti érdeklődésemet, ami a közgazdaságtan felé orientált, így harmadéves koromban a bányamérnöki kar mellett párhuzamosan elkezdtem a gazdaságtudományi karon a közgazdasági szakot. Ez akkor még eléggé úttörő jellegű volt, egyéni tanrendünk miatt nem kellett egyik képzésre sem járnunk, a lényeg az volt, hogy teljesítsünk.
Volt ideje arra is, hogy bejárja a világot: hátizsákkal, kötetlenül és szabadon utazgatott, nézelődött Nyugat-Európában. Év közben pedig a vitorlázó repüléstől a barlangászatig mindenben megpróbálta magát. Sok szép helyet fedezett fel Miskolc környékén is, ahová túrázni, kirándulni lehetett. Tanulmányait töretlenül folytatta.
– A bányamérnöki karról diplomát tervezni a nagy német újraegyesítést követő hetekben a freibergi bányászati akadémiára mentem ki egy fél évre, ami nagyon érdekes tapasztalatokkal gazdagított, hiszen az ember egy kicsit távolabbról láthatta saját világát. Ott már elsősorban környezetvédelemmel, hulladékhasznosítással foglalkoztam. Itthon megvédve diplomámat, rám szakadt újra a pályaválasztás.
Akkorra azonban már megtalálta társát, s mivel Valéria kutató a miskolci egyetemen, a közelben, s lehetőleg emberléptékű kisvárosban akartak letelepedni. Mezőkövesdet gyökerek és előzmények nélkül választották.
– A polgármesteri hivatalban ideális időpontban kezdtem el dolgozni, amikor az önkormányzatok létrejöttét követően rengeteg volt a tennivaló, az új feladat. Elsősorban városfejlesztéssel, az önkormányzati vagyon átadásával foglalkoztam. Komoly lehetőségeket kaptam tehát pályakezdőként, s akkori tapasztalataimat máig is jól tudom hasznosítani. Részt vettem a Zsóry-fürdő átvételétől, a nagy megyei vállalatok átalakításától, a VG Rt. létrehozásáig sok fontos folyamatban, később az itt szerzett tapasztalatokból, tanulságokból, ismeretekből írtam és védtem meg a gazdaságtudományi karon diplomadolgozatomat is.
A következő, 1994-es választásokat követően az új polgármester szaktanácsadója lett. Sokat tanult főnökétől, s olyan bensőséges kapcsolatba kerültek, hogy a ciklus végén az ő szellemi örökségével indulhatott saját útjára.
– Kicsit váratlanul ért, hogy megkeresett az MSZP: munkám alapján támogatnának polgármester-jelöltként. Bennem fel sem vetődött, hogy politikusi pályára lépjek, inkább egy ügyet vagy programot szeretek képviselni. Az elmúlt négy évben sem úgynevezett „jó politikus”-ként hoztam meg döntéseimet, összességében azonban ma is azt mondom: nem érte volna meg, hogy az elveimet föladjam azok meghozatalánál. A választásokon veszíteni valóm nem volt, inkább egy nagy kihívás állt előttem, másrészt a velem szemben induló polgári koalíciós jelölt hitem szerint nem felelt meg e kihívásnak. A győzelem komoly siker és meglepetés volt, főként, ha figyelembe vesszük, hogy az a kör, melyet meg tudtam szólítani, két jelöltet is indított. Mivel az ember mindig nyughatatlan, elkezdtem tehát Szegeden a jogtudományi kart. Az önkormányzati választások idején ezeknek a tanulmányoknak a végére értem, a doktorálásra azonban csak valamivel később került sor.
1998-tól Mezőkövesd polgármestere. Nagy reményekkel és a mai napig is vállalható programokkal kezdett, ezeknek minden lehetséges elemét megvalósította. Valódi nagy kudarcok nem is érték a négy év alatt. Nyughatatlansága azonban megmaradt: gyarapítja tudását, hajdani professzora útmutatása szerint szaporítja a hasznos, értékes, másfajta tapasztalásokat. Új feladat életében a családfői szerep.
– Feleségemmel való kapcsolatom már több mint tíz éve működik – „hivatalosan” egyidős Matyóföldre érkezésemmel. Tiszteletben tartjuk egymás függetlenségét, ő is megmaradt saját pályáján: diploma, egyetem, kutatói feladatok, külföldi tanulmányutak, újabb diploma, doktori cím, adjunktusi, majd docensi kinevezés követték egymást életében. Mindent megvalósított, amit lehetett, s most teljesebbé vált az életünk, amikor megszületett fiunk, Domonkos. Így hárman élünk azon a boldog szigeten, ami a családunkat jelenti.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése