Harai Istvánné

Polgármester

Tibolddaróc

szszb 29. ki Harai Istvánné 300.jpgHihetetlennek tűnő love story a Harai házaspár története, amire akár egy hollywoodi filmrendező is felkapná a fejét. Marika és István hatéves korukban az iskolai előkészítőn találkoztak, és így már 44 éve együtt vannak jóban, rosszban. A polgármesterasszony nem tagadja Fidesz iránti elkötelezettségét, de nem tagja a pártnak. A községben 2010 óta közel félmilliárd forint értékű fejlesztés ment végbe és még vannak újabbnál újabb ötletei. Szeretné fellendíteni Tibolddaróc turistaforgalmát, aminek alapja a hétszintes pincesor és a kiváló bükkaljai borok mellett a további látnivalóként kínált sok tucat barlanglakás.

Mester Mária négygyermekes vallásos család legfiatalabb tagjaként született 1963. április 11-én. Legidősebb testvére 14 évvel volt nála korosabb, de ez a különbség a későbbiek során sem jelentett számukra problémát. Nővérei már nyugdíjasok, Eszter Miskolcon, Lídia Tibolddarócon él. Egyetlen fiútestvérük, az egykor Nyékládházán  élő József 45 éves korában elhunyt.

A ’60-as években még nem volt kötelező az óvoda, de iskolába csak előkészítő elvégzése után lehetett beiratkozni. Ezen az előkészítőn találkozott egyszer össze két szempár, ami később többször megismétlődött. Mindebből máig eltéphetetlen szerelmi kapocs jött létre, amit 31 évvel ezelőtt kötött házasságukkal pecsételtek meg. Előtte azonban szakmát szereztek, Marika a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Szakközépiskolában érettségizett, ami szakmai végzettséget is adott, István pedig a vasas szakmákkal kötelezte el magát. Két gyermekük született, Tímea 30 éves és jogász diplomát szerzett az ELTE-n. Letette a kriminalisztikai szakjogász vizsgát is és a rendőrség berkein belül főként gazdasági ügyekben nyomoz. A 26 éves István a vendéglátó szakmában dolgozik. Budapesten élnek, mindketten párkapcsolatban. Azt is elárulta a polgármester asszony, hogy a család minden tagja nagyon szereti a kutyákat, úgyhogy a gyerekeknél is, és otthon is a család harmadik tagja egy hűséges kutyus. Marika már régen elkötelezte magát a FIDESZ mellett. Amikor a polgári párt 1998-ban a felsőoktatás ingyenessé tételével kampányolt, akkor úgy érezte, az ilyen ötleteket támogatni tudja. Akkor még a felsőnyárádi Centrál Kft. telepvezetőjeként irányította a rábízott dolgozókat és felelt a készletekért. Férje ugyanott hegesztő-lakatos munkakörben tevékenykedett és ma is ezt a munkát végzi.

A községben 2009-ben a rendkívül magas ivóvízárak miatt magasba csaptak az indulatok, és aláírásgyűjtésbe kezdtek a Délborsodi Víz- és Csatorna Kft. árképzése ellen. Ennek állt az élére Harai Istvánné, ami sikerrel zárult, hiszen sokkal olcsóbbak lettek a víz árak, egy másik cégbe történő beolvadás következtében. Látva a helybeliek feléje irányuló bizalmát úgy döntött, a 2010-es választáson megpályázza az egyik képviselői helyet. Közben azonban kapott megkeresést a Fidesz berkeiből, akik arra bíztatták, hogy támogatásukkal jelöltesse magát polgármesternek. Megtette és megnyerte a helyhatósági választást.

Szeme előtt a település fejlesztése lebegett, amihez a pénzt csak pályázati úton lehetett előteremteni. Azt követően sorra írták pályázataikat, amelyek főként a falu arculatának javításáról, energiatakarékosságról, valamint a komfortérzet növeléséről szóltak. A Patak-menti Iskola mellett kialakítottak egy kulturált szabadidőparkot  halastóval, az intézményben könyvtárat hoznak létre, az épületre pedig tetőteret húznak fel. Utóbbiban oldják majd meg a táborozó gyermekek elhelyezését. Interaktív táblákat is beszereztek. Az óvodában megtörtént a homlokzat hőszigetelése, a fűtéskorszerűsítés és a nyílászárók cseréje, de épült új játszótér is.

Harai Istvánné él a Startmunka program lehetőségével, ahol most 45, hamarosan pedig 62 állásnélküli ember kap munkát. A közfoglalkoztatás révén épült meg a kilátó a Donát-szobornál, és a programba bevont emberek építettek járdát a temetőhöz. Gyűjtést kezdeményeztek magánszemély ötleteként a temetői út megépítéséhez is, ami sikerrel járt és az út elkészült.

A hegyek ölelésében fekvő községben évente megrendezik a Víg Daróci pincék főzőfesztiválját és a Márton napi kemencés ételek programot. Ilyenkor benépesül a hétemeletes pincesor, a vendégek pedig jó hírét viszik a bükkaljai boroknak és ételeknek. A fél falu termel szőlőt, így kézenfekvő a borturizmus élénkítése.

Tavasszal a Patak-menti iskola és a védőnői szolgálat épületét hőszigetelik, de épülnek majd utak és új járdák is. Készülnek a 2009-ben indult és először Tibolddarócon rendezett Daróc találkozóra, amelyet 2014-ben az erdélyi Bálványosdaróc vállalt magára.

A sikerek után nem titkolt célja a polgármesternek, hogy a jövő évi választáson is jelölteti magát, hiszen még számos álma nem vált valóra, amit tősgyökeres helybeliként a jövőben meg akar valósítani.

(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése