Sály

Az ember életében fájó nyomot hagyhatnak a soha meg nem valósuló álmok, ám szerencsére ezekért kárpótolják olyan események, amelyekre legszínesebb álmainkban sem gondoltunk volna. Így van ezzel Fekete Jánosné, aki jó tanulóként meghódíthatta volna a tudás megannyi izgalmas erődjét, helyette megvívta azt a harcot, amelyből kevesen keverednek ki győztesen, amelynek egyetlen célja maga az élet. A küzdés, az elszántság ehhez kevés lett volna, neki férfiasan kemény harcot kellet megvívnia és évtizedek bizonysága immár, hogy ebben is sikerrel állt helyt.

Fekete Jánosné (lánynevén Seres Ida) sályi polgármestert kemény fából faragták. Úgy nevelkedett, azt tanulta, semmi sincs ingyen, az embernek ki kell állnia magáért, ha pedig egy község a családja, akkor az egész faluért.

– 1948. január 1-jén születtem Sályban. Szeretetteljes családban nőttem fel a húgommal, aki ugyancsak itt dolgozik a faluban. Higgadt önellátásra berendezkedett család volt a miénk, az életünk a tisztességesen elvégzett munkára, a becsületre épült. Milyen jó ezt a szüleimről hallani az idősektől mind a mai napig! Együtt dolgoztunk, arattunk, nagyszülők, szülők, gyerekek. Valami hasonlót akartam én is magam körül, de úgy, hogy tanult fővel irányíthassam egy igazán összetartozó közösség munkáját.

– Ez részben sikerült is, hiszen évtizedek óta szeretett faluja élén tevékenykedhet, mégpedig eredményesen.

– Sohasem felejtem el azt a képet, amikor az általános vége felé jártunk és az osztályfőnököm nyitotta a kertkaput, hogy a szüleimmel a továbbtanulásomról beszéljen. Az én drága őseim a kert másik vége felé vették az irányt, elkerülendő a kényes téma megvitatását, mert ők helyben élő, a földben dolgozó utódokat láttak volna legszívesebben a két gyerekben. S persze itt maradtam, itt élek, így van ez jól, de valami fontos mégis csak hiányzik, és hiányozni is fog. A szülők fogtak, Ida maradjon csak itthon, itt lesz neki a legjobb.

– Később aztán, ahogy ma mondanák, penge eredménnyel abszolválta a miskolci pénzügyi szakközépiskola éveit.

– Aztán nyomban fel is vettek Sárospatakra, a főiskolára, amikor ’86-ot írtunk. Ennek az évnek a nyarán, még az iskolakezdés előtt derült ki, hogy megtámadott a legrettegettebb kór, az orvosok annak is az előrehaladott, áttétes állapotát diagnosztizálták. Haladék nélküli radikális műtétre volt szükség, és ezzel az én őszi iskolakezdésem álmai szerte foszlottak. Akkor jött divatba a Celladám, amit még nem fogadtak el gyógyszerként. Nem tudom, hogy valójában mi is kellett hozzá, az Isten segítsége, a gyógyszer, a kitartásom, de túléltem a kritikusnak mondott éveket, és ennek már idestova másfél évtizede. Harmincnyolc évesen, gyerekkel az oldalamon elmondhatatlan próbatétel volt ez. Addig sem volt könnyű az életem, Nándor fiam kilencéves volt, amikor az apja meghalt. Betegségemmel nem javasolták az izgalmakkal, feszültséggel járó tanácsi munkát, de hát volt más választásom?

– Mi adott erőt azokban az években?

– Amikor a műtétet követően megtudtam, hogy körülbelül három évet kaphatok még a gondviseléstől, úgy rendezkedtem be: még több szeretettel, odaadással végzem a munkámat, amíg az időm tart. Évente járok vizsgálatokra és jó ideje mindent rendben találnak az orvosok. A túlélést nagyban elősegítette, hogy úgy érezhettem, érdemes fáradozni az embertársaimért. Miután végigjártam a helyi tanácsnál a szokásos lépcsőket, 1983. április 13-án Ida napon, a névnapomon, megbízott tanácselnök lettem, amit a következő választás megerősített.

– Aztán 1990-ben polgármesterré választották és azóta másodszor is.

– Ez nagy önbizalmat adott és közben jöttek a feladatok. A falu vizet, gázt kapott, bővítettük a telefonhálózatot és legutóbb a csatornázás adott nekünk programot a fejlesztésekhez. Ezek befejezése után pedig most az utak rendbehozása. 1983-tól rengeteg változás történt, megépült a hat tantermes iskola a tornateremmel, új egészségügyi komplexumot alakítottunk ki a megfelelően színvonalas szolgáltatásokkal, illetve egy többfunkciós (házasságkötő, könyvtár, olvasóterem) közösségi létesítményt, valamint pedagógus szolgálati lakásokat, rendőrirodát ugyancsak szolgálati lakással, és akkor a felújítások egész soráról még nem is szóltam. Sokáig ide tartozott társközségként Borsodgeszt, ahol az idősek napközijének létrehozásáról kellett gondoskodni. Most az utak, a járdák állapota foglalkoztatja a sályiakat, a közterek, vízelvezetők helyzete.

Fekete Jánosné életében a döntő szerep a közszolgálaté, sohasem érez fáradtságot, ha a községi feladatok szólítják. Szeret ott lenni a helyszínen, ahol történik valami a faluért, szeret meggyőződni mindenről személyesen, és ha arra van szükség részt is vesz a munkákban. Egy ilyen alkalommal, társadalmi munka közben szenvedett súlyos balesetet. Az elszenvedett combnyaktörés óta mankóval segíti az egyébként rá nagyon is jellemző, fürge, élénk járását.

Igazi pihenést, kikapcsolódást fia családja körében talál. Nándoréknál minden nap két szép gyermek várja, az életét bearanyozó unokák, Stella és Konrád.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)