Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bogdán József
Polgármester,
Borsodivánka
A település, amely az idén fennállásának 800. évfordulóját ünnepelte, földrajzi szempontból kiváló helyen fekszik, hiszen az M3-as autópálya közelsége kiváló közlekedési lehetőséget biztosít, a „karnyújtásnyira” lévő Tisza-tó pedig a kikapcsolódáshoz, az aktív pihenéshez nyújt segítséget. Ezek a tények nyilvánvalóan szerepet játszanak abban, hogy Borsodivánkát a külföldiek is jól ismerik, napjainkra tucatnyi francia, német, holland család telepedett le a tiszta, rendezett faluban.
Hogy ne csak ők, hanem az „őslakosok” is jól érezzék magukat, azért 2006 óta Bogdán József polgármesterként igyekszik minél többet tenni. A földműveléssel foglalkozó család legidősebb gyermekeként (őt még öt testvér követte, akik közül ketten Budapesten, a többiek pedig a környéken élnek) 1948. március 6-án született Tiszaoszláron. Kétéves korában került Igricibe a nagyszülőkhöz, ez a település jelentette számára az otthont 21 éves koráig. Itt végezte iskolai tanulmányait is. Főleg a történelmet és a testnevelés-órákat kedvelte, és tanárai közül máig szívesen emlékezik vissza felső tagozatos osztályfőnökére, Ványi Máriára, aki a magyart és az oroszt tanította nekik.
Iskolai tanulmányai befejezése után az építőiparba került, és már felnőtt fejjel szerzett központifűtés- és csőhálózat-szerelő, majd később gáz- és készülékszerelő szakképesítést. Időközben Budapesten esti tagozaton le is érettségizett, majd mivel természetkedvelő és vadász, vadgazdálkodási szakképesítéssel is kiegészítette szakmai tudományának tárházát.
A rendszerváltásig különböző vállalatoknál dolgozott, majd 1988-ban, amikor felesége révén Borsodivánkán települtek le, vállalkozó lett. E minőségében nemcsak a falut ismerte meg a vállalkozóként itt végzett munkái során (a helyi kultúrház, az általános iskola, az óvoda, a polgármesteri hivatal felújítása fűződik nevéhez), hanem az ország számos vidékén is megfordulva tapasztalatokkal, új ismeretekkel vérteződött fel, ismerősöket, barátokat szerzett.
2002-ben már indult a polgármester-választáson, ahol, ahogyan mondani szokták, „egy hajszállal”, egészen pontosan alig több mint húsz szavazattal maradt le. Már ez a próbálkozás is azt sejtette, helyes volt az ítélete, hogy polgármesterként tudna legtöbbet tenni a településért.
Elgondolásait az idő igazolta, hiszen 2006-ban már neki szavazott bizalmat a falu lakossága. Nagy ambícióval kezdett munkához, a működési feltételek, az intézmények tevékenységének biztosítása jelentette az elsődleges feladatot számára. Mivel hivatali elődje „túlméretezte” az önkormányzat lehetőségeit, a gazdálkodás szempontjából gyakorlatilag egy csőd szélén álló hivatalt vett át. A törvényesen megválasztott képviselő-testület megértésével, kormányzati segítséggel és némi szerencsével sikerült úrrá lenniük a nehézségeken.
2007-ben sor került a mozgókönyvtár bevezetésére Borsodivánkán, és már az idei év eredményei közé számít a ravatalozó felújítása, valamint az orvosi rendelő tetőszerkezetének renoválása is. Pályázat útján nyerték a pénzt az orvosi rendelő és a polgármesteri hivatal akadálymentesítésére.
A falugondoki ellátás javítására egy kisbuszt állítottak üzembe, felújították az önkormányzati konyhát, egyben a berendezést is kicserélték. További terveik között szerepel az ivóvíz minőségjavítási programhoz való csatlakozás, a szeméttelep rekultivációja, útburkolat-, buszváró-, temetőkerítés-felújítás, valamint a polgármesteri hivatal magas tetőjének megépítése.
„Mindezeket elsősorban pályázatok útján nyert pénzből kívánjuk megvalósítani – mondja Bogdán József polgármester. – Azt nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy településünk az uniós csatlakozás óta látványosan fejlődik. Az uniós pályázatok egyértelműen segítséget jelentenek, még akkor is, ha olykor „megkötik az ember kezét”, hiszen azt kell megvalósítanunk, ami kiírásra kerül. 2013-ig, a jelenlegi uniós költségvetés fennállásáig minden lehetséges eszközt meg fogunk ragadni, hogy minél több uniós pénzt invesztálhassunk Borsodivánka fejlődésébe.”
Bogdán József a Mezőkövesdi Kistérségi Társulás tagja, a Kistérségi Nyugdíjasklub patronáló tagja, és az ivóvíz minőségjavító program gesztor önkormányzataként is számtalan feladat adódik számára.
Felesége, Veres Judit a vendéglátóiparban tevékenykedik. Judit lánya 22 éves, közgazdasági technikumot végzett, majd a fodrászszakmát is kitanulta, jelenleg a helyi Szociális Intézetben közgazdasági területen dolgozik. Eszter 17 éves, és Egerben tanul vendéglátóipari szakon.
Régóta a vadászat jelenti számára a legjobb kikapcsolódást. A kisvadas területen működő Szentistváni Vadásztársaság és a nagyvadas területen működő Szuhavölgye Vadásztársaság elnöke.
Úgy érzi, hogy a szegény gyermekkor megedzette és megtanította arra, hogy mindenkor ember tudjon maradni. Ezért gondolja úgy, hogy ha még egyszer kezdené, változatos életén nemigen módosítana.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése