Szentistván

Nem példa nélkül álló, de nem is fordul elő gyakran, hogy egy település önkormányzata a helyi polgármesternek adományozza a díszpolgári címet. Szentistvánon 2001-ben a község első embere részesült ebben a kitüntetésben. A megbecsülés annak a több évtizedes, töretlen hűségnek szól, amelynek jegyében az immár harmadik ciklusban tevékenykedő közéleti ember igyekszik minél többet tenni szülőfalujáért.

Ötven éve, születése óta, él Szentistvánon. Abaújszántón járt mezőgazdasági technikumba, majd a helyi termelőszövetkezetben volt gyakornok, s levelező tagozaton végezte el a Debreceni Agrártudományi Egyetemet. Ezt követtek a mérnök-közgazdász másoddiploma, majd a menedzser szak elvégzése.

– Mióta vállalt vezető szerepet?

– Ez mindig bennem volt. Apám fizikai munkás volt világéletében, édesanyám háztartásbeliként dolgozott, ma már sajnos nem élnek. Általános iskolás koromban mindig nálunk állt meg a sok gyerek, akikkel játszottunk, fociztunk, jégkorongoztunk. Aztán a sorsom úgy hozta, hogy felnőtt fejjel is mindig közösségformáló, szervező szerep jutott nekem.

– Tulajdonképpen csak a középiskolai éveket töltötte távol Szentistvántól. Mindig itt akart élni?

– Ezt is a sors adta. A középiskola után egy véletlen folytán nem sikerült bekerülnöm az egyetemre, s ezzel eldőlt, hogy itthon maradok. Érettségi után végigjártam a teljes ranglétrát: a szövetkezetben dolgoztam, 1978-ban lettem ágazatvezető, amikor már mérnök voltam. 1979-ben három község: Szentistván, Tard, Cserépváralja pártalapszervezeteinek irányítására egységes vezetőséget hoztak létre, ennek lettem a függetlenített párttitkára. Sajnáltam, hogy elszakadtam a szakmámtól, de így döntöttek a vezetők – 1980-tól tehát politikai munkatárs lettem.

– Milyen volt ez a munka?

– Őszintén szólva soha nem akartam pártmunkás lenni, de azért izgatott, hogy az idős párttagok mellett mit tudok tenni. Nem volt ez szorosan vett pártmunka, sokkal inkább községpolitikát folytattam: többedmagammal azt tartottuk fontosnak, hogy fejlesszük a falut. A termelőszövetkezet elnöke már az 1970-es évek végén bevezettette a szövetkezet területére a gázt, s lehet mondani, hogy az én kezdeményezésemre indult el a hálózat kiépítése a belterületen, 1987-re az egész község területén. Sokan nem hitték el, hogy ezt úgy meg lehet valósítani, ahogyan mi csináltuk: a helyi polgárok hatalmas mennyiségű élő munkával járultak hozzá, s így minimális költségbe került, hogy a környéken először itt volt teljes gázhálózat. Így bármennyire vágytam vissza a termelőszövetkezetbe, nem hagyhattam ott ezt a nagy munkát. De a mai napig büszke vagyok rá, hogy fiatal fejjel végig tudtam vinni, amit elkezdtem.

– Úgy tudom, párttitkárként nem ez volt az egyetlen fejlesztése.

– Még 1987-ben kezdeményeztem a telefonhálózat bevezetését. Akkor úgy néztek rám, mintha agyamra ment volna a gázépítés, de három év alatt ez is megvalósult.

– És közben volt a rendszerváltás.

– 1989-ben megszűnt a posztom, mezőgazdasági vállalkozó lettem. Addigi munkám alapján azonban megkerestek a polgárok, kértek, hogy induljak a helyhatósági választáson. Ez szokatlan volt, hiszen a volt párttitkárok nemigen kaptak funkciót az új rendszerben, de végül is igent mondtam, s a három másik jelölttel szemben 64%-os szavazati aránnyal nyertem. Így lettem polgármester, s így adódott, hogy az általam elkezdett telefonberuházás befejezésénél is ott lehettem.

– Komoly elismerésnek számít, hogy azóta immár a harmadik ciklusban dolgozik ezen a poszton. A három ciklus alatt változott-e vezetői felfogása?

– Nem. Mindig is közéleti ember voltam, legfontosabbnak ezt tartom az életemben. Folytattam a fejlesztések sorát: kábeltelevíziós hálózat, intézményi felújítások, az utak portalanítása következett. Mindehhez nagyon jó partnerre találtam mindhárom testületben: végtelenül nyugodt és megfontolt községpolitikát sikerült kialakítani. Itt például nem bolt szoborbontás, emlékmű-áthelyezés – elfogadtuk saját múltunkat, annak minden emlékével.

– És a jövő?

– Az idő majd mindent elrendez. Feladat van még, hiszen bár már 1991-ben kezdeményeztem a szennyvízberuházás elindítását, arra máig nem került sor. Mindenesetre tervem és erőm van, a többi nem rajtam múlik. Tíz évig voltam a szövetkezetben, tíz évig voltam pártmunkás, és több mint tíz éve vagyok polgármester. A többit majd meglátjuk.

– Kik a legfontosabbak az életében?

– A magánéletemben természetesen a családom. Eléggé egyedül vagyunk, szüleink már nem élnek. Feleségem, Koncz Margit, a takarékszövetkezetben dolgozik, ez a második munkahelye. Egy leányunk van, ő Győrben él, szociálpedagógus–művelődésszervező szakot végzett. Ők a legfontosabbak. És nagyon fontos, hogy itt, Szentistvánon mindenki mindenkire figyel, és a falu szabályozza a saját életét. Tiszta és dolgos emberek laknak itt, s fontos, hogy mindenkit ismerek, és rólam is mindent tudnak az itt élők.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)