Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Verhóczki Sándor
Polgármester,
Bogács
Bogács – nemzetközi hírű termálfürdőjével – az ország határain túl is ismert üdülőfalu a Bükkalján, az errefelé már szelíddé váló, inkább vulkanikus összetételt mutató Bükk déli peremén. Az első írásos emlékek 1248-ból származnak, amikor Bogach alakban jegyezték. Római katolikus temploma a XIII. század második feléből való, a XIV. században csúcsíves, gótikus stílusban építették át. A török hódoltság idején sokat szenvedett a település. A XIX. század második felében pusztító filoxérajárvány után szőlőkultúráját sikerült ismét híressé tenni, a pincesorokon finom nedűket kóstolhat az idelátogató vendég.
A 2000 lakosú – egyre városiasabb jelleget öltő – község mindennapjait polgármesterként 2004 óta irányítja Verhóczki Sándor.
Tősgyökeres bogácsi család idősebbik gyermekeként 1957. június 27-én született Bogácson. Erdésztechnikus édesapja 42 évi szolgálat után a helyi téesz erdészeként ment nyugdíjba, édesanyja pedig a strandfürdő dolgozója volt nyugdíjazása előtt. Öccse, György autószerelőként Egerben dolgozik, és a helyi önkormányzat képviselője 2002 óta. Egy utcányi gyerek – fiatalabbak és idősebbek – között nőtt fel a másfél hektáros Parókia-kertben és a Pap-gödre vízmosás környékén. Első fürdőélményei a Hór-patak és a Szoros-patak összefolyásánál lévő Fülöp-szigethez és a Pigli-kerthez kötődnek. Legkedvesebb időtöltése a futball volt, közel harminc évet játszott később a helyi csapatban.
Kitűnő tanulóként fejezte be az általános iskolát, majd a szomszédos Mezőkövesden az I. László Gimnáziumban folytatta középiskolai tanulmányait, ahol a pénzügyi ismeretek, a politikai gazdaságtan és a történelem tartoztak kedvelt tantárgyai közé, és ahol középfokú államháztartási (adó-költségvetési) ügyintéző szakképesítést szerzett. Tanárai közül igen jó szívvel emlékezik vissza Kocsis Béla matematikatanárra és a történelmet tanító osztályfőnökére, Móczár Sándorra.
Bár a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre jelentkezett, átirányították Pécsre, hogy élete legcsodálatosabb éveit tölthesse a Mecsekalján. Az ország minden részéből összeverbuválódott nagyszerű évfolyamon igen jó társaság kovácsolódott össze, nemrég tartották 25 éves találkozójukat.
Az egyetemen a tervező-szervező szakon 1980-ban végzett, és egy évig Sirokon a Mátravidéki Fémműveknél dolgozott, majd a 2700 főt foglalkoztató Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat Üzemgazdasági Osztályának elemző közgazdászaként folytatta szakmai pályafutását. Eger első közgazdasági menedzsere, főkönyvelő, majd gazdasági igazgatóhelyettes.
1989-ben adó-tanácsadói képesítést szerzett, és hazatért szülőfalujába, ahol egy betéti társaságot hozott létre, amely a könyvelés mellett gazdasági, idegenforgalmi és információszolgáltatással foglalkozott.
1994-ben önkormányzati képviselővé és egyben a település alpolgármesterévé választották. E minőségében elsősorban az idegenforgalom szervezésével és rendezvényszervezéssel foglalkozott, Daragó Károllyal együtt jelentős szerepet vállalt a település idegenforgalmi stratégiájának kidolgozásában. Két cikluson keresztül töltötte be az alpolgármesteri posztot, majd 2004-ben időközi választáson négy jelölt közül választották meg polgármesterré a település lakói.
„Nekünk nem Hajdúszoboszlóval kell versenyeznünk – vallja Verhóczki Sándor polgármester –, hanem kevés pénzből megvalósítanunk azt, amiért szeretnek bennünket: a tisztaságot és a rendezett környezetet kell biztosítani a strandon és a faluban.
Célunk az, hogy a település lakói is érezzék, hogy a falunak újra van gazdája. Ha kell, ezért még a konfliktusokat is vállalom. Igazságosabb közteherviselésre kell törekednünk, azoktól kell beszednünk az adóforintokat, akik az idegenforgalomból élnek.
Elsősorban az ő érdeküket szolgálja az igen jelentős rendezvényszervezés, amelyek miatt szívesen jönnek Bogácsra.
A fürdő melletti Jurta-kert hitelből történő megvásárlása a gyógyfürdő bővítését, saját konyhát, éttermet és 150 új férőhelyet jelent.”
Verhóczki Sándor eddigi munkáját a korábbi Kiváló Dolgozó kitüntetések mellett 2000-ben Alkotói Díjjal ismerték el, és 2004-ben a szlovákiai Hárskút díszpolgára lett. Tulajdonképpen az elismerések közé sorolható az is, hogy 1996-ban a brazíliai lábtenisz-vb-n bíróként Magyarországot képviselhette.
Hobbija a természetfotózás, képeiből már több kiállítást rendeztek. Rendszeresen sportol: lábtengózik, úszik, kerékpározik, és életének elengedhetetlen része a természetjárás. Büszke arra, hogy eddig mindent saját erejéből ért el. A jövőben szeretné bebizonyítani, hogy a Jurta-kerti beruházás napjainkban a település legjelentősebb és jó irányú beruházása. Reméli, hogy Bogácson sikerül a konszolidált állapotot fenntartani, és bízik abban, hogy megéli Bogács várossá nyilvánítását.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Verhóczki Istvánné
Dr. Ráski László
Dr. Horváth László
Dr. Kovács Lajos
Gáll András
Fodor Pál
Kuzmi István
Kőrösi László
Verhóczki Istvánné
Dr. Ráski László
Kolyvek István
Tállai András
Gál János
Ördög Jakab
Dr. Fegyveres Balázs
Barsi Ernő
Dr. Zelei Borbála
Seszták Sándor
Kovács József
Dr. Halmai Gyula
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése