Kuzmi István

Elnök-igazgató,

Mezőkeresztes

baz_06_104_kuzmi_istvan.jpgNincsen abban semmi túlzás, hogy Kuzmi István a magyar takarékszövetkezeti mozgalom „nagy öregje”. Igaz, az „öreg” nem teljesen illik rá, hisz 1947. január 24-én született Mezőnyárádon, és mivel rendszeresen sportol, fiatalabbnak látszik koránál.

Egész életútja a takarékszövetkezeti mozgalomhoz kötődik, mivel ma is az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség Felügyelőbizottságának tagja, volt az országos választmány elnökhelyettese, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Felügyelőbizottságának első elnöke, és több mint 30 éve a Mezőkeresztes és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke. Édesapja az LKM-ben dolgozott, műszaki ellenőr volt, édesanyja a két gyermeket nevelte. Nővére, Éva ma már nyugdíjas, korábban polgári alkalmazottként dolgozott a honvédségnél Székesfehérváron. Gyermekkorában fontos szerepet játszott a szülőfaluját körülölelő táj, a Sályi- és a Kácsi-patak, hisz telente itt korcsolyáztak, nyaranta pedig a labdát kergették napestig.

Az iskolában – ahol mellesleg jól tanult – elsősorban a reál tárgyak érdekelték. Így került a miskolci (egyébként nagy múltú) Berzeviczy Gergely Közgazdasági Technikumba, ahol a szó jó értelmében válogatott társaság gyűlt össze. Az Erdélyből származó, a francia nyelvet tanító Csatári Imréné dr. Divéky Ilona osztályfőnök jó érzékkel fogta össze a társaságot.

Érettségi után a Bükkábrányi Földművesszövetkezet gyakornoka lett, majd hamarosan bevonult katonának, a légierőnél szolgált Mezőkövesden, őrmesterként szerelt le. Leszerelése után a Mezőkeresztesi-Bükkábrányi ÁFÉSZ-nél folytatta munkáját, majd a MESZÖV irányítása mellett több szövetkezet területére kiterjedő revizori állást töltött be. Időközben elkezdte főiskolai tanulmányait is, és ennek eredményeként a GATE vállalatgazdálkodási szakán szerzett gazdasági mérnöki diplomát kiváló eredménnyel.

Revizori tevékenysége igen mozgalmas időszaknak bizonyult, sok helyen megfordulva számtalan problémával találkozott, ezek megoldása szakmai ismereteinek bővítését jelentette.

1971-ben választotta meg a Mezőkeresztes és Vidéke Takarékszövetkezet küldöttgyűlése a takarékszövetkezet elnökhelyettesévé, majd 1974. július 1-jétől megbízott elnök, az ezt követő év tavaszán a küldöttgyűlés elnökké választotta, s ezt a posztot a mai napig betölti. Első intézkedéseivel a takarékszövetkezet piaci befolyásának növelésére törekedett, úgy vélte, hogy az ügyfélkört mindenekelőtt hálózatépítéssel lehet növelni.

A hetvenes években szinte évente nyitottak vagy építettek új kirendeltséget. Ez az extenzív fejlődési szakasz a 90-es évekig tartott.

Ekkor a kétszintű bankrendszer létrejöttével lényeges fordulat következett be, hisz a takarékszövetkezet tevékenysége lényegesen kibővült, ami persze jelentős kockázatokat is jelentett. Ám a szövetkezet a változó körülmények között is tartotta pozícióit, így ma a megye legnagyobb takarékszövetkezete: négy városban, 22 településen százezer ember él működési területükön. A 18 kirendeltségen több tízezer ügyfél fordul meg évente, háromezer bankszámlát, több ezer lakossági folyószámlát kezelnek, mérlegfőösszegük nyolcmilliárd, hitelállományuk négymilliárd forint, és az elmúlt évben százmillió feletti nyereséget értek el.

„A szövetkezeti elvek (szolidaritás, önkormányzatiság, szövetkezeti demokratizmus) és a ráfordított munka mindig meghozta a maga eredményét  – mondja Kuzmi István elnök-igazgató. – Ehhez hozzájárultak kollégáim is, akik nélkül nem sikerült volna elérnünk, hogy ügyfeleink és tagjaink bizalommal legyenek irántunk. Jelentős hitelintézetté fejlődtünk, van jövőképünk, stratégiai elképzelésünk.”

Kuzmi István több évtizede eredményes munkáját számtalan elismeréssel illették: közülük legbüszkébb az 1989-ben kapott Munka Érdemrend Ezüst Fokozatára és a Magyar Köztársaság Érdemkeresztje Ezüst Fokozatára, amelyet 1996-ban nyújtottak át neki.

Ma is több fontos pozíciót tölt be: a B.-A.-Z. megyei Takarékszövetkezeti Szövetség és a B.-A.-Z. megyei BOKIK ellenőrzőbizottságának elnöke, a mezőkeresztesi önkormányzati képviselőtestület tagja.

1970-ben kötött házasságot Ilyó Kovács Erzsébettel, aki több évtizedes pedagógiai tevékenység után (eredetileg magyar–történelem szakos tanár) ma már jól megérdemelt nyugdíjaséveit tölti. Két lányuk közül Enikő az Inter-Európa Bank fiókigazgatója, férje a Nokia fejlesztőmérnöke, Adrien a Budapest Banknál dolgozik, mindketten a fővárosban élnek.

Szabad idejében sportol: teniszezik, úszik, és az István Nádor Borlovagrend tagjaként tevékenykedik. Tibolddaróc határában szőlőjét műveli és hobbiborászkodik. Úgy gondolja, hogy a tagság és az ügyfelek érdekében végzett negyvenéves szolgálat és szövetkezeti múlt nagy bizalmi tőkét teremtett, amely a jövőbeni biztonságos fejlődés alapja és reménye.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése