Tibolddaróc

Nevezetes alkalomból kopogtattunk a Forrcsőív Kft. irodájának ajtaján: gratulációnkkal, ismerősök, barátok elismerő üzeneteivel érkeztünk, ugyanis Markó István Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből másodmagával ezekben a napokban vette át Budapesten Az év vállalkozója címet. (1999. december. A szerk.)

Önmagában külön írást érdemelne, hogyan kerülhetett egy vidéki, bükkaljai kis település öreg gépekkel működő kisüzeme a megyei, az országos figyelem középpontjába, amikor más cégek akár nemtelen eszközök igénybevételével, hamis reklámokkal is mindent elkövetnek azért, hogy kitűnhessenek a szorgos, törekvő vállalkozások mezőnyéből. Akik régebb óta ismerjük a Forrcsőív Kft. minőségi törekvéseit, tudjuk, hogy most biztosan jó helyre került ez az elismerés.

Az ünneplés Markó Istvánnak nem tartozik a kedvenc időtöltései közé, így egy perc múlva már egészen másról beszélgetünk, a változó alapanyagárakról, az emelkedésből fakadó különbségek kigazdálkodásáról, hogy a készárut felvevő piac mindebből a lehető legkevesebbet vegyen észre. Aztán, ha nehezen is, rátérünk a legszemélyesebb kérdésekre.

– Hatvan évvel ezelőtt, 1940 októberében születtem Tibolddarócon. Húgommal együtt itt jártunk általános iskolába. Édesapám vincellér volt a helyi gazdálkodó birtokán, de én nem folytattam az ő foglalkozását, tizenöt évesen a diósgyőri kohászat vasöntödéjében lettem tanuló. Aztán az utam mégis másfelé vezetett, a Miskolci Közlekedési Vállalathoz kerültem, ahol a tanfolyam elvégzése után gépkocsivezetőként dolgoztam. Közben megnősültem, házasságunkból két gyermek született. Fiam az ÉMÁSZ-nál számítógépes szakember, a lányom Debrecenben tanít. Ő és a férje megajándékoztak egy kedves kis fiúunokával, aki most hatéves.

– Évtizedekig dolgozott Miskolcon, míg végre hazatalált ősei földjére.

– Még néhány mondat erejéig szívesebben maradnék a családnál, amely a számomra mindennél fontosabb. Nagyon jó házasságban éltem a feleségemmel, aki 1994-ben meghalt, és nagy űrt hagyott bennem maga után. Igazi társ volt, életem pótolhatatlan kísérője, segítője. Kapcsolatom a gyermekeimmel, az unokámmal felhőtlen, meghatározóan fontos helyet foglalnak el a mindennapjaim alakításában, a terveimben. Visszatérve a munkához, sok évet húztam le Miskolcon, az MKV-n kívül tíz esztendőt töltöttem a húsiparban. Aztán húsz évet a helyi termelőszövetkezetben, ahol legutóbb a mostani üzem előd cége, a Patentív üzemvezetőjeként tevékenykedtem, 1991-től pedig 25 százalékos tulajdonosként harmadmagammal, mint ügyvezető igazgató.

– Az év vállalkozója hogyan emlékszik vissza az akkori üzemre?

– A semmiből indultunk, az első hónapban még munkabérre sem futotta. Aztán ahogy termelni kezdtük a forrcsőíveket és jött a pénz, a bevételeket visszaforgattuk. A bérelt gépeket később megvásároltuk a felszámolótól és másfél, két év múlva már a saját berendezéseinken dolgozhattunk. Nem kerülhettük meg az épület, az elektromos hálózat korszerűsítését és mindez vitte a pénzt. Kialakult a profil, a fémtömegcikk gyártás, hidegen sajtolt kilencven fokos csőíveket gyártunk, melyek felhasználási területe a gáz és a központi fűtés. Alapanyagot eleinte a Csepeli Csőgyárból, majd 1993-tól a szlovákiai podbrezovai gyártól szereztük, szerezzük be. Két évvel ezelőtt már kétszáztíz tonna melegen hengerelt, varrat nélküli csövet használtunk fel kilenc féle méretű csőív előállításához. Ezerkilencszázkilencvenhat májusában a Miskolci Vásár különdíját nyertük el termékeinkkel.

– Minőségi váltást hozott az export.

– Először ezerkilencszázkilencvenhatban Lengyelországba szállítottunk a termékeinkből, aztán ezerkilencszázkilencvenhétben már Németországba is. Közben megszereztük az ismerten nagyon szigorú német minőségi tanúsítványt is, ami rangot adott a munkánknak. Német és spanyol exportunk ezerkilencszázkilencvennyolcban évi százhetvenhatezer márkát tett ki a nürnbergi Reiner cégen keresztül, de tavaly ötvenhatezer márka értékben az Eurobridas Fitting S. A.-nak is adtunk el a kft. termékeiből. Ez egy huszonkét fős üzemtől, tekintettel a hazai piac hullámzó igényeire, nem is olyan rossz teljesítmény. Most a lakásépítés, felújítás társadalmi méretű lendületétől sokat várunk.

Markó István állandó szereplője a helyi közéletnek, két ciklusban töltötte be az alpolgármesteri tisztet Tibolddarócon, jelenleg önkormányzati képviselő. Napi munkája mellett ami kevés ideje marad, azt szőlészkedéssel, borászkodással tölti, nem tagadva meg vincellér édesapját. Szívesen jár hazai borversenyekre, ahonnan olaszrizlingjével, oportójával, vagy éppen veltelinijével hoz el egy-egy aranyérmet. Annak a szépen és jól megművelt hektárnyi szőlőnek igazán kitűnő a leve, állítják sokan, akik megkóstolhatták, dicsérve a gazda, a csendes, belső békességet sugárzó Markó István vendégszeretetét, a szőlőhöz, a borhoz való hozzáértését.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)