Mezőkövesd

Eddigi életpályájának legjelentősebb része Mezőkövesdhez fűződik: itt született, nevelkedett, s képzettsége megszerzése után ide tért vissza a főorvosasszony.

Édesapja a postánál dolgozott, édesanyja a háztartás és a gyerekek gondjait, örömeit vállalta magára, mint korosztályából oly sokan. A mama a matyó surcok kötényeinek rojtdíszítését máig egyedülálló módon tudja elkészíteni. A főorvosasszony olyan általános iskolába járt, ahol egész életükre szóló útravalót kaptak a gyerekek. A felső tagozatban alakult ki érdeklődése a biológia iránt, s erősödött meg a középiskolában. Tanítóira, tanáraira, a tőlük kapott emberi és tudásbeli útravalóra máig nagy tisztelettel emlékezik.

A gimnázium után, ezerkilencszázhatvanegyben a Debreceni Orvostudományi Egyetemre ment tovább. Hihetetlenül szorgalmasan, kitartóan tanult és készült a hivatására. Professzorai úgy indították el, hogy humánus, a természettudományok biztos talaján álló orvos válhasson belőle. Különösen szerette a nyári gyakorlatokat. S bár tanulmányai a szocializmus legerősebb éveire estek, a túlzott ideológiákat soha nem tudta elfogadni: mindig a munkája érdekelte elsősorban. 1967-ben végzett, közben ötödéven férjhez ment, s avatása után négy nappal megszületett Mónika leánya. Megyei központi gyakornokként a mezőkövesdi szülőotthonban kezdett el dolgozni, közben hazajárt szoptatni. A babát a nagymama gondozta. A szülőotthon vezetője konzervatív beállítottságú orvos volt, igazi úriemberként viselkedett betegekkel és kollégákkal. A munka azonban erőt próbáló volt, s közben 1970-ben megszületett Erika. Két gyermek mellett és a szülőotthonból azonban nem lehetett szakvizsgára menni, 1973-tól tehát könnyebben végezhető munkát keresett. Ebben az évben kapta meg Mezőkövesd a városi címet, megalakult a közegészségügyi szolgálat, melynek vezetője lett. 1975-ben született meg a harmadik gyermek: Sándor. A három gyermeknek szüksége volt édesanyjukra, nem lehetett klinikai szakmát választani.

A főorvosasszony gyakran helyettesítette a városi főorvost, akinek távoztával a helyére került 1980-tól, majd 1984-től a rendelőintézet igazgatói megbízatását kapta meg. 1984-ben volt az első nagyléptékű önálló munkája, amikor gyakorlatilag a semmiből kellett megteremteni egy ötvenágyas reuma osztályt. 1986-ra pedig felépült a 150 ágyas kórház, melyet a kezdetektől a beindulásig kísérnie kellett. A pincétől a padlásig, a legelső műszertől a legutolsó törlőruháig, a főorvostól a takarítóig – egyszóval mindenről neki kellett gondoskodnia. Embert próbáló munka volt, ami egyben emberi konfliktusokat is hozott. 1987-ben elhagyta hát az igazgatói állást. Az akkori tanácselnök bölcsen és emberséggel támogatta a nehéz helyzetbe került intézményvezetőt, akit ideológiai támadások értek. Ekkor lett táppénzes felülvizsgáló főorvos.

A továbblépésben megint a mama segített: elvállalta a gyerekeket, hogy leánya tanulhasson. Ezerkilencszáznyolcvannyolcban egészségügyszervező-társadalomorvostani szakvizsgát szerzett, ami kötelező volt a vezetők számára. Szoros kapcsolatba került a háziorvosokkal, sok helyettesítést, orvosi ügyeletet vállalt, hiszen közben egyedül maradt a három gyermekkel, szükségük volt a pénzre.

A gyakorlat megszerzése után bejelentkezhetett háziorvosi szakvizsgára, amit sikeresen meg is szerzett 1991-ben. A felülvizsgáló orvosi státusz idővel megszűnt, de szerencsére akkor szervezte a megyei területi igazgató az orvos szakértői intézet mezőkövesdi kihelyezett egységét, s 1993-tól ide jött, emellett üzemorvosi tevékenységet is látott el. Ez utóbbi területen, már jóval az ötvenedik éve után szerezte meg harmadik szakvizsgáját. 1998-tól az orvos szakértői munkával párhuzamosan a városi rendelőintézet-vezetői feladatokat látja el.

Nem pályázott – felkérték erre a munkára. Nehéz időszakban vállalta el a munkát, amikor a pontrendszer bevezetése után egyre rosszabb helyzetben kerültek a járóbeteg-ellátást végző intézetek, s rá várt az a feladat, hogy önfinanszírozóvá tegye a rábízott intézetet. Sokat tanult, gondolkodott, tapasztalatokat szerzett, igyekezett maga mellé állítani és az újfajta gondolkodásmódra megtanítani kollégáit, s ennek gyümölcseként egy év alatt nyereségessé vált munkájuk. Új ösztönző rendszert dolgozott ki intézetében, melyben a tisztességes munkát anyagilag is elismerik.

Emberi attitűdje, hogy véleményét akkor is szereti elmondani, ha az pillanatnyilag hálátlan feladatnak tűnik. Tisztessége azonban csak ezt a viselkedést tudja elfogadni. Mára a főorvosasszony nagy tudású, tapasztalt vezető és boldog – háromunokás – nagymama. Részt vesz a helyi társadalmi életben, támogatja gyermekeit munkájukban, hihetetlen energiával látja el kettős szakmai feladatát. Életét áthatja a gyökerekhez való ragaszkodás, a hivatásszeretet és a biztonságteremtő családanyai érzelmek.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)