Tóth-Móricz Péter

Polgármester,

Bükkábrány

baz_07_66_toth-moricz_peter.jpgRitka alkalom, következésképpen imponáló olyan fiatalemberrel beszélgetni, aki pályafutásának minden állomását pozitívan értékeli – mindig annak hozadékával mérve fontosságát. Mindenhol képessége és kreativitása legjavát fektetett be a feladatba – ahogyan mondani szokták –, komoly ember.

Tóth-Móricz Péter jelenleg Bükkábrány község polgármestere, végigjárta az élet iskoláit. 1970-ben született Mezőkövesden. Édesapja mezőgazdász, ágazatvezető, édesanyja védőnőként dolgozott a község alkalmazásában. Sajnos már nem érhette meg fia sikerét. Általános és középiskoláit Mezőkövesden végezte. A Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola jó útravalót nyújtott a továbbtanuláshoz. A biológia, kémia tantárgyak szeretete okán a mezőgazdaságot választotta, és 1992-ben üzemmérnöki diplomát szerzett növénytermesztési szakon. Ezekben az években már világosan kirajzolódott a mezőgazdaság átalakulása, a régi struktúrák megváltozása és a várható nehézségek. Debrecenben a posztgraduális mérnök tanári szak elvégzése nemcsak a több lábon állás lehetőségét adta, hanem a pedagógiai érzék és gyermekszeretet ötvözete új kihívást is jelentett. Oktatói-nevelői munkáját 1992-től a Tokaji Mezőgazdasági Szakiskolában kezdte szakmai tárgyak tanításával.

– Hátrányos helyzetű, de jólelkű gyerekekkel foglalkoztam egy olyan intézményben, amely híres volt nevelői hatásáról. A tanításon túl igyekezett számukra olyan szabadidős elfoglaltságot találni, amelyben sikereket érhettek el. Testépítő klubot hozott létre, és az eredményesség érdekében megszerezte a Testnevelési Főiskola szakedzői képesítését. Alkotmányos kötelezettségét teljesítve katonai szolgálatba állt 1994-ben Szentendrén, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, ahol őrmesterként szerelt le, sorkatonaként elérhető legmagasabb fokozattal. Századparancsnoka köszönőlevelet írt szüleinek.

– Azt vallom, hogy az ember minden élethelyzetben hozza ki magából a legtöbbet. Amiben nem járunk elöl, annak megkövetelésére nincs erkölcsi alapunk! A sereg nagy iskola! Emberismeret, tapasztalat, konfliktuskezelés, a hierarchia betartása, tisztelete, a nehéz helyzetek kezelése, a tolerancia és a tartás igazán itt tanulható meg. Mi adtuk a katonai rendszolgálatot, a laktanya őrzését, mi voltunk gyakorlatokon az ellenség, ellenünk harcoltak a főiskolások. „Férfias játékok”, kemény próbatételei az akaratnak és a jellemnek.

Leszerelés után visszakerült kedves iskolájába, Tokajba, ahol 1998-ig tanított. Sajnálatos családi esemény, édesanyja súlyos betegsége miatt közelebb kellett álláslehetőséget keresnie. Tudomására jutott, hogy a Megyei Földhivatal gazdászokat keres. A munka szakmai problémát nem jelentett, így 1998-tól az intézmény dolgozójaként a másodfok munkájával ismerkedett, majd a Tiszaújvárosi Körzeti Földhivatalba helyezték, ahol feladata lett a termőföld-hasznosítás, a művelési kötelezettségek ellenőrzése, az aranykorona-rendszer karbantartása. 2002-ben az önkormányzati választások előtt barátai és jó ismerősei – értékelve eddigi szakmai és emberi képességeit – biztosították és támogatták jelöltségét Bükkábrány polgármesteri címéért, mely megbízatást el is nyerte. A település az autópálya megépítéséig nagy tranzitforgalmú hely volt. Ma már csendesebb, de aki erre jár, egy szép, tiszta, rendezett, virágos falut lát, a dekoratív önkormányzati hivatal, a rendelő, rendőrőrs, óvoda és egy nagyon szép iskola szolgálja a helybéliek komfortját. Igazán nagy kihívást a központi konyha megépítése jelentett. Éveken át pályáztak rá, míg a testület a hitel felvétele mellett döntött, 2005-ben került átadásra a 100 férőhelyes 300 adagos ellátó létesítmény, amely kompletté tette az iskolaépületet, és ebben az évben már bármilyen rendezvény lebonyolítását vállalni tudja. 2005 szerencsés évjáratnak bizonyult. Sikerült a két intézményfenntartó társulás létrehozása, öt település bevonásával az általános iskola és óvoda tekintetében. Az önálló gazdálkodású pénzügyi elszámoló rendszer nagy biztonságot jelent. Működésére büszkék lehetnek, hiszen országos példává nőtte ki magát. A legnagyobb feladatot, mint mindenhol, a szennyvíz-beruházás megvalósítása jelenti. Folyamatos pályázatok cél- és címzett támogatásra jelenleg is a kormány előtt vannak. A jövő szép terve egy 100 milliós beruházású arborétum és dísztó, melynek lehetősége adott – különleges színfoltja lenne a környéknek.

Tóth-Móricz Péter a 150 éves Mezőkeresztesi Férfikórus oszlopos tagja. 1998-tól tenorként énekel, munkája mellett hetente próbál olyan szeretettel és lelkesen, ahogyan minden mást is végez. Szabadidős program a 60 barackfa és 200 almafa gondozása, szüretelése és értékesítése. Életének párjára Erdélyben lelt rá, felesége épületszobrász, díszítőfestő – keze munkája ott van a Budapesti New York-palotán és a Sándor-palota szép épületén. Citerazenekarban játszik, így még a muzsika is kovásza a kis családnak, melynek ifjú 1,5 éves tagja fiuk, Péter szép hozománnyal indulhat a világnak.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése