Madarassy György: egy gazdag tárlatot tervezek

A művész tevékenységének akkor van értelme, ha mások is látják azt, amit csinál

Műterem a padlástérben. Az évtizedek óta itt alkotó egykori nagybányai festőművész, Madarassy György (73) egymás után mutatja meg a téli hidegben nehezen száradó, ezért jórészt még befejezés előtt álló alkotásait.

A dekoratív festményeket, melyek a természet szépségéről, az alkotás öröméről már így is árulkodnak hol színekben tobzódva, hol pedig inkább filozofikus figurákon keresztül. – Egy nagyon gazdag, változatos tárlatot tervezek – kommentálja a látottakat a határainkon túl is elismert festőművész –, amelyen szakmailag mindazt, amit anyagban, technikában a klasszikus festészettel el lehet érni, be akarom mutatni.

Manapság ugyanis ritkaságszámba megy, hogy festékkel, vászonra fessenek a festők, mivel ez rengeteg pénzbe kerül. Én egyelőre még hál’ istennek megengedhetem magamnak. Ám figyelembe véve a lanyhuló vásárlói érdeklődést egyáltalán nem lehetek biztos benne, hogy öt év múlva is megtehetem ugyanezt.

Ha nem tartanám továbbra is Nagybányával a kapcsolatot, ahol jóval több munkámat adtam el, mint itt, bizony én sem tudnék beruházni minőségi anyagokra az újabb képeimhez.

– A drasztikus „ócsítást” viszont már a közönség is észrevenné.

– A vásárlóim fiatal emberek, akiknek pénzük és igényük is van olyan festményekre, amilyeneket tőlem láttak már valahol. A probléma ott van, hogy ennek a fiatal generációnak – az okostelefon uralmának korában – nincs ideje megteremteni magának olyan intim állapotot, hogy kizárjon maga körül mindent, és belefeledkezve rábambuljon egy festményre.

Szerintem ez az oka, hogy a fizikai és digitális környezet által ráerőltetett képi világban a képzőművészet iránti igény mind kevesebb lesz. Pedig értelme csak akkor van a művész tevékenységének, ha mások is látják azt, amit csinál.

– A festészet után következő két szerelme, a tenisz és kerékpár közül melyik a kedvesebb?

– Nem tudok választani. Mind a kettő ad valami olyan pluszt, amire szükségem van. Előbb-utóbb majd az élet dönti el, mert teniszezni csak addig fogok, ameddig úgy érzem, hogy számomra örömet okoz, és e sport űzéséhez szükséges kapacitásoknak a birtokában vagyok. Amikor már nem lesz élvezetes a játék, abbahagyom. A biciklizéssel más a helyzet.

Korban tovább lehet űzni, és olyan élményt ad, ami szükséges a festészetemhez, viszont kevesebb benne a győzni vágyás belső kényszere, a stressz. Mióta kerékpárút vezet Tokajba, számomra kihívás, évente hányszor teljesítem ezt távot. A múlt évben nagyot javítva a korábbi 28-as csúcsomon 48 alkalommal bicikliztem oda-vissza. Innen már nem lesz könnyű feljebb lépni.

– Mi a helyzet idén a művészettel?

– Február–márciusban lesz egy kiállításom itt Nyíregyházán a Pál Gyula teremben, ahol az utolsó fél évben befejezett munkáimnak egy válogatását mutatom be. Továbbá lesz egy kiállításom Nagybányán az egész évre betáblázott Kisgalériában, ahol június első két hetére kaptam meg a lehetőséget.

Ott ugyanis – jegyzem meg halkan – az év 52 hetében 26 kiállítás követi egymást. Ám az én dolgom az, hogy fessek, és a mindenkori újabb munkáimat kiállításokon megmutassam a közönségnek. Szóval dolgozni kell. Ameddig pedig fizikálisan karban tartom s jól érzem magam, és mentálisan is rendben vagyok, addig az alkotói tevékenységem is működik. Remélem, még jó darabig ez így lesz.

– Egyik kiállítása megnyitóján hallottam a jelzőt: örömfestő. Egyetért?

– Elfogadom, mert számomra ez abból fakad, hogy a képeimnek a kisugárzása, üzenete nem pesszimista. Derűsebb oldalát akarják megmutatni a világnak, mert az élet szép, mert akarom így látni, és szeretném, hogy ez a művészetemben is kifejeződjön. Annak ellenére mondom ezt, hogy a képeim, amelyek láthatók lesznek a kiállításomon is, nem mindig az örömről szólnak, mert maga az alkotás is nagy vívódással, hetek gyötrelmes munkájával együtt járó folyamat.

Csak aki engem ismer, az tudja, hogy amikor elkezdek egy képet, az indulás és befejezés között milyen – nemegyszer kínkeserves – utat tettem meg. Tehát az örömfestő titulus nem azt jelenti, hogy tele szájjal röhögve festek, hanem azt, hogy minden, ami az életben engem érdekel s amivel szembesülök, az mind kifejeződik a képeimben. Szeretném, hogy az alkotásaim zöme az öröm felé mutasson, mert akkor az azt jelenti, hogy a gyerekeimnek a sorsa és az én életem is jól alakul.

Szerző: 2020. 01. 14.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló