Ezer év történelem a Szent Márton-hegyen

Egy halom Pannónia szelíden hullámzó síkságán: Pannonhalma, a Bencés Főapátság

Mi máshoz illenék olyan stílusosan a kékeszöld patina, és az aranyszínű csillogás, mint egy történelmi korú épülethez, amely egyaránt látott fényt, dicsőséget,  szomorú esztendőket és balszerencsés korokat? A Pannonhalmi Bencés Főapátság kapuja előtt állítja meg a látogatót a makett. Látásukban akadályozott emberek kezükkel járhatják be az épületkomplexum falait, a domb oldalát, amelynek tetején emelkedik. A látók tekintete pedig a messzi horizontig szaladhat a bazilika kupolájának ragyogó félgömbjétől. Halom Pannónia szelíden hullámzó síkságán: Pannonhalma. A Budapestet Béccsel összekötő autópályán haladónak rövid ideig magához vonzza a pillantását, aztán tovább hajt. Legközelebb úgy osztom be az időmet, hogy befordulok a hozzá vezető útra, határoztam már el néhányszor. Aztán elérkezett ez a nap is.

“A főapátság látványos épületegyüttese a Bakony és a Kisalföld találkozásánál elterülő, közel 300 méter magas dombon, a Szent Márton-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus bazilika az évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek. Az egész épületegyüttest a magyar klasszicizmus egyik legismertebb alkotása, az 55 méter magas torony koronázza.” – írja a Wikipédia. A lexikon tömör bevezetője jó útmutatás arra nézve, hogy mire is figyeljen az ember akár itt az épület kicsiny mása előtt, akár belépve míves kovácsoltvas kapun, hátat fordítva a bronz alkotásnak . 

A szelíd emelkedő a falakhoz közeledve macskaköves udvarban folytatódik. Egy író és egy olvasó alak fogad. Utóbbi, egy “se lát se hall” turista, útikönyvébe mélyedve tanulmányozza, hová vetette jó sorsa. A kódexmásoló szerzetesre emlékeztető szoborról pedig kiderül, hogy nem más, mint Szent Mór, akit az itteni bencés szerzetesek neveltek anno. Kézírását olvashatjuk a tihanyi apátság alapítólevelén, innen hát a pillanat, amit a szobrász megörökített.

Ottjártamkor még javában folytak az épület belsejében a nagyszabású rekonstrukciós munkák, alaposabban szemügyre vettem tehát a kinti látnivalókat. A torony, tetején az előbb kicsiben látott kupolával uralja a dombtetőt és alatta a bazilika tömbjét. Mellette, a parkban ismét egy szobor, Szent Asztrik. Kezében párna, rajta a korona. Hódolat a Szent Koronának 1896, áll a felirat a talapzaton. Szilveszter pápa küldte immáron több mint ezer éve első királyunknak, Szent Istvánnak.

A templom kerengőjébe lépve, egy alkalmi csoporthoz csatlakozva, egy itt tanuló diák vezet körbe az éppen látogatható részeken. Bizonyára sokadszor ismétli el az apátság történetét, lelkesedése mégis arról tanúskodik, hogy szeretné, ha mi is teljes élménnyel mennénk haza. Van miről mesélnie. Nem csak a hely ezer éven átívelő gazdag története, hanem az egyes korokhoz kötődő lenyűgöző művészeti alkotások bemutatása is lehetőséget nyújt számára, hogy megmutassa mennyire felkészült és alapos tudású ember.

Lépteink hangját és vezetőnk szavait finoman visszhangozzák a kőfalak. Hatalmas festett színes üvegablakokon árad be a fény, és továbbra is velünk marad a történelemóra. Vajk megkeresztelése az egyik műalkotáson, a másikon pedig az a pillanat, amikor már István királyként Szűz Mária oltalmába ajánlja országát, feléje nyújtja koronáját. 

Az aktuálisan látogatható termek közül kétségkívül a bevezetőben már említett könyvtár az, ami nem hagyja lankadni a látogató ámulatát. 400 ezer kötet… Könyvritkaságok… Tiszteletet ébresztő szavak, de a lexikonba azt is bele kellene írni, hogy az apátság könyvtára a könyv temploma. Építészeti remekmű. Benne állva és csodálkozva, látványnak és érzésnek is felülmúlhatatlan. 

Egy hatalmas földgömb mellől indulok el, ez maga is olyan műtárgy, amely talán századok óta áll itt. Megilletődött, tudóskinézetű emberek tekintete jár a kupola freskóitól a faragott peremű könyvespolcokon át az égszínkék márványoszlopok arany frízeiig. A kékekről a kapu előtti makett patinája, az arany oszlopfőkről a kupola megvillanó bronza jut eszembe. Csintalan kamaszfiúk magyaráznak szüleiknek és viszont. Nyoma sincs arcukon az ilyen helyeken nem ritka “múzeum untság” jelenségének. Egymás után telnek el suttogásos negyedórák, alig lehet szabadulni a hely marasztalásából. Az oszlopcsarnok sarkaiból újabb történelmi személyiségek szobrai és további évszázadok tekintenek ránk. És íme a tihanyi apátság alapítólevele, pergamenre vetőjével, Szent Mórral a falakon kívül már találkoztunk.

Csak töredékét láthattam az apátság kincseinek hiszen a bazilika felújítás alatt állt, amikor ott jártam, de így is órákba telt a séta. Az idegenvezető a végén az apátságnak egy olyan helyére vitte a vendégeket, amelyhez egy közelmúltbéli esemény kötődik. Közelmúltbéli, mégis történelminek mondható. Az utolsó Habsburg trónörökös szívét tartalmazó urnát itt helyezték végső nyugalomra. 

Hallottam beszélni magyarul jellegzetes akcentusával annak idején élőben is. Kedves, aranyos öregúrra emlékezem, akinek mégis minden porcikájából és szavából sütött, hogy egy pillanatra sem múlt el K. u K. trónörökösnek lenni. 

Magam mögött hagytam tehát ezen a hosszú délutánon egy évezredet, Vajktól Habsburg Ottóig. Ismét a kapuban, az apátság makettje mellől nézem – most már nem a tájat, hanem a kifelé szállingózó látogatókat. Egy szatmári kis falu nevét viselő kisbuszba szállnak befelé néhányan, közöttük a református lelkész, jó ismerősöm. Áldás békesség, int felém. Ő is az “időutazásról” jön. A kálvinista ember számára éppolyan kultúrtörténeti élmény a Pannonhalmi Főapátság, mint az itteni bencéseknek, vagy bármely más felekezetnek. 

 

Szerző: 2020. 04. 22.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló