Tengerszem a malomkőbányában

Kaptatók, lejtők váltják egymást, izzasztóbb körbejárni, mint a tengerszemhez felmászni.

Kilátók minden égtáj felől

MEGYER-hegy A  Sátoraljaújhelybe vezető út pataki elágazásánál aprócska táblára lettem figyelmes tavaly ősszel. Tengerszem – szerénykedett rajta a felirat, és balra mutatott, egy meglehetősen gyanús minőségű útra. Nem hajtottam be, de szöget ütött a fejembe az élmény. Láttam már tengerszemet, a nevére is emlékszem: Morszkoje Oko. A Magas Tátra egyik legszebb látványossága. Itthon aztán utána néztem a neten, és a Google Earth-ön, és amit találtam róla meggyőzött, érdemes volna felkeresni.

Ahol a felesleges víz elfolyik

Egy órás autóút Nyíregyházáról, és már ismét az említett táblánál voltam. Késő ősz van, a délután meleg színeiben fürdőzik Zemplén. Lassan hajtottam tovább amerre a nyíl mutat. Talán tíz perc telt el, egy magányos tanya kerítésén ákom-bákom betűket láttam. Ne menj tovább autóval. Jól tettem, hogy megfogadtam a tanácsot. Egy vízmosásban kaptattam fel gyalogszerrel. Fél óra múlva ott ásított előttem a Megyer-hegyi Tengerszem és Malomkőbánya.

Féltucat kiránduló járja körbe a kék korlátokkal védett magas szirteket. Tőlük tudom, hogy másik feljáró is van, de szintén gyalog. Egy kicsit kifújom magam, aztán körbe járom a körülbelül kétszáz méter átmérőjű mély krátert. Alig lépek néhányat, táblába botlom. Rövid, de tartalmas ismertető azoknak, akik először járnak itt. 324 méter magasan vagyok. A Morszkoje oko bő ezerrel feljebb van. Három-négyszáz malomkövet faragtak évente a bányában a XV. századtól egészen 1907-ig, amikor bezárták. A tavacska legnagyobb vízmélysége 6,5 méter.

Itt felejtett malomkövek

Kaptatók, lejtők váltják egymást a kráter peremén, és talán izzasztóbb körbejárni, mint a tengerszemhez felmászni. Viszont megéri a látvány. Megtalálható az egykori bányászok barlangszállása, néhány elrontott, vagy félbe maradt malomkő, a hely szépsége pedig miniatűrben monumentális. A legmagasabb pontról a sziklába vágott levezető hasadékig nagyszerűen lehet a visszhangot próbálgatni, vagy a csendet és a madárcsicsergést élvezni a tiszta tekintetű tengerszemecske partján.

Szerző: 2018. 03. 15.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése