Szélmalom biciklikerékből és flakonokból

Részletek Kelemen Magdolna Sós kertbe ugorka című könyvéből

Az árral mint egyszerű munkaeszközzel, már elemi iskolás koromban találkoztam, amikor a tanító nénimmel a számokat tanultuk. Kartonból kivágott körökkel ábrázolta a számjegyeknek megfelelő mennyiséget, amelyet egy általunk kiszurkált, kör alakú tartóba helyeztünk el, amelyet, ugyancsak szurkálással kijelölt varrástávolsággal illesztettünk össze. Nagyon kedves emlék maradt, hisz sokkal könnyebb volt így megérteni a matematikai fogalmakat, miközben kézimunka, logikai, esztétikai képességeinket alapozta a tanító néni. Aztán idő múltával viszontláttam, amikor a kézimunkázó asszonyok az írásos minták átmásolásánál kiszurkálták a mintákat, hogy majd lehessen sokszorosítani. Évek múlva egy luxembourgi továbbképzőn találkoztam újra az ottani óvodában, ahol, mint alapeszközt alkalmazzák ezt az egyszerű eszközt, hogy a gyermekek formaismeretét ezzel alakítsák ki. Csak csodálni tudtam, hisz visszaköszönt gyermekkorom és ott értettem meg, hogy mennyire fontos az alapozás a későbbi tanulás szempontjából. Azt is elmondta a kolléganő, hogy ott az óvodában mindenütt alkalmazzák ezt a módszert. Hazatérve bevezettem ezt az elfelejtett megoldást és attól kezdve a 2000-es évektől rendszeresen alkalmaztam az óvodában. Elmondhatom, hogy évek során nagy népszerűségnek örvendett úgy a szülők, mint a gyermekek körében. Ebből az időből származnak a képek, a gyermekeim munkáiból.

Ugyancsak játékszernek indult a szélmalom is. Ma már biciklikerékből és flakonokból készül. Ezt a kedvező szél idején, hol gyorsabban, hol lassabban, hol hangosabban kerepelő játékszert, már csak a 13-14 éves, ügyesebb kezű gyermekek tudják jól elkészíteni. Tartósabb kivitelben ez is a madarak ijesztésére szolgál. Cseresznyeérés idején például a fa hegyébe szokták felerősíteni tartórúdja segítségével, hogy a kártevő rigókat elriassza. Búzatáblák szélén álló magányos fákra (vackorfákra) is fel szokták tűzni, hogy hangjával, villogó légcsavarjával a rablómadarakat távol tartsa.

A képet Korondon készítettem a Malom Panzió udvarán.

További részletek a könyvből: ITT

Szerző: 2019. 12. 13.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése