Május az én egyik legszebb hónapom a tizenkettő közül. Hajnalban már hangolnak a kis tollas zenészek, pirkadatra összeáll a kórus, a felkelő Napot pedig már csodálatos éneklő zenekar köszönti. Daloló madarak nélkül szegényebb lenne a világ ezeken a csudálatos májusi hajnalokon. A hangverseny aztán nem ér véget a Nap felkeltével, minden kis csicsergő madár egy potenciális őstehetség. Zsűri nincs. Vagy talán mégis van? A hátsó udvaron, egészen az udvar végén magaslik két kőrisfa. Évszázados fák, ahogy mondani szokás. Egészen biztos, hogy idősebbek, mint Kiss Gáspár Gyügyén, aki 2021. május 26-án ünnepelte 100. születésnapját. Az lehet, hogy Gáspár bátyánk esetleg tegezhetné őket, de erről csak az érintettek nyilatkozhatnak.

Jókai nagyenyedi két fűzfája két földbe leszúrt botból kapott életre, amikor a nagyenyedi hős diákok Trajcigfricig csapatai ellen fegyvert (pl. botokat) ragadtak és sikeresen kiverték a gaz labancokat Enyed városából. Az oroszi két kőrisfa nem akar konkurálni az enyedi fűzfákkal, nincs is olyan legendárium, ami ezt megalapozhatná. A legendák kora amúgy is lejár lassan.
A madarak csicsergése ilyenkor a legdallamosabb, minden reggel trilláznak a kis repkedő művészek. A legkisebbek a legvirtuózabbak, a sasoktól és egyéb ragadozó madaraktól azért mégsem várható el, hogy miközben lecsapnak aktuális áldozatukra, valami nagy slágert csicseregnének el. Az igaz, hogy az Eagles valamikor nagyon sikeres volt, de azóta elszállt a szabad madár.
Az említett kőrisek az udvar végén állnak, ahol már azelőtt ott voltak, hogy Borbélyék megérkeztek Fülesdről, Amerika érintésével. Lett volna rövidebb út is Fülesdről Orosziba, de talán ezt túlságosan egyszerűnk ítélték dédnagyapámék. Vettek inkább az amerikai dollárokból két házas telket Vámosorosziban. A kőrisfák talán már látták az új tulajdonos megjelenését, lehet, hogy akkor már ifjú csemeték voltak.
Látták aztán, ahogy a család gyarapodik, születnek és felnőnek a gyerekek, aztán megnősülnek, elmennek, de ide is kerül új asszony. Később látják, ahogy a két régi ház helyett egy nagyobbat, korszerűbbet épít a család. Azt is látják, amikor az ecceri fiú gyalog hozza haza Gyarmatról a két tetőkibúvót, igaz a hazaút kalandosra sikerül kissé. Az ecceri fiú ugyanis a Zsarolyán-Nagyszekeres-Kisszekeres-Vámosoroszi útvonalat választja, ami azt jelenti, hogy három helyen is meg kell állnia, míg hazaér. Mindhárom helyen megkérdezik, hogy mit iszol barátom, ő meg udvarias vendég. Az utolsó megálló után kicsit pihennie is kell, de szerencsésen hazaszállítja a hátára kötözött épületelemeket. A szomszéd nem volt ennyire sikeres, ugyanis az illető egy hatalmas falitükröt szállított haza a hátára kötözve. A hazaút sikeres volt, mert csak egyszer esett hanyatt. Az ember testi épsége nem sérült. A tükör persze nem volt ennyire szerencsés…
A fák erre csak kicsit megrezegtették a leveleiket.
Aztán a két fa évről évre gyarapodott, növekedett, terebélyesedett. Velük együtt generációk nőttek fel és generációk mentek el. A temető ugyanis a kert alatt van. Akiket oda levittek, azok közül onnan még senki nem sétált fel, de ha majd felharsan az a bizonyos utolsó trombitaszó, bizony lesz majd itt nagy jövésmenés. Remélem, hogy így lesz, szívem szerint én is onnan jönnék majd fel egyszer valamikor. Az örökkévalóság azonban nem kívánságműsor.
Szemben a templomtorony, kezdetben nyújtózkodni kellett nekik, hogy lássák a tornyot, de különösen a félholdat a templom tetején. Ma már lefelé kell pillantani a két fának, de időközben nagyon sok víz folyt le az Amazonason és a Tapolnokon. A két vízfolyásnak semmi köze egymáshoz, de így legalább egy lapon tudom említeni őket. Ide veszem még a Nílust, az Indust és a Gangeszt, a Tigrist és az Eufráteszt. Kínát most kihagytam. A folyamvölgyi civilizációk itt kapcsolódnak ahhoz a Tapolnokhoz, amelyet a két oroszi kőrisfa is örök barátsággal ajándékozott meg.
Látták aztán a portán az igazi vidéki életet, a hajnali sóhajokkal és az esti miatyánkkal. Látták itt Noé bárkájából a lovakat, a szürke marhát, majd később a magyar tarkát, a falu bikáját, juhokat, disznót, nyulat, baromfit , na meg a legendás kutyákat és macskákat, akiknek sora végtelen.
Látták azt az eperfát, amelyre felmászva át lehetett mászni a mellette lévő gémeskútra is. Nagymamám több alkalommal nézte aggódó tekintettel a kúton sétáló unokáit, meg a többi vásott falubeli kölyköt. Mind túlélte, hála nagymamám sűrű imádságainak.
A két fa mellesleg szállást biztosított és biztosít a mai napig az égi madaraknak. Láthatják, ahogy manapság felbukkan két dolmányos varjú, akik furcsa módon teljes biztonsággal étkezhetnek a jelenlegi egyvalahányad részben vizsla és iksz százalékban ír szetter fajtiszta kutya rozsdamentes műanyag tányérkájából.
A két fa mint két óriás uralja az udvart. Árnyékukban kis cseprenték cseperednek, szilva, körte, alma, meggy, dió és som gyerekek végzik faiskolai tanulmányaikat. A két pedellus féltő öleléssel vigyáz rájuk. Sok ilyen van, mint ez a két fa. Azok viszont csak ketten és csak ott, akikről ez az írás szól. A két oroszi kőrisfa.