Csicsó és nyullángás

Az Ecceri fiú sógorának esete az anyóssal

Setét éjszaka van. Vidéken begubózik mindenki, falvak során lehet keresztülmenni ilyenkor úgy, hogy teremtett lélekkel nem találkozik az átutazó. Teremtetlen lélekkel sem. Sötét korszaka ez az évnek, amit én nem nagyon szeretek, de természetesen átvészelem valahogy.

Lassan itt a bálok időszaka, ha a „viruss” is úgy akarja. Én speciel optimista vagyok, de nem a bálok miatt, mert azok azért nem foglalnak el központi részt az én „élvezeti fogalomtáramban”, hanem csak úgy. Akkor is optimista voltam, amikor pesszimistának kellett volna lennem, de rájöttem, hogy ez nem a szokásos hajnali ébredés. Helyre is tenném a felvezető gondolatokat, mert ezt lehet, hogy csak én tudom követni. Tehát: ha hajnalban felébredek (vagy ne adj’ isten, az éjszaka közepén), akkor bizony rendszerint negatív gondolatok és érzések lepik el a tudatomat. Múltkor olvastam, hogy ez nem egyedi jelenség, hanem általános, tehát nem csak az én hülyeségem. Azóta sem jobb, de legalább tudom, hogy nem vagyok egyedül. 

Szóval a bálok. Volt bennük részem bőven és még talán lesz is. Mert azért egy bál mégis csak egy bál.

Illik szépen felöltözni egy ilyen alkalomra. Próbálgatjuk a ruhákat a tükörasztal előtt. Az Ecceri fiú felesége általában ezt így konstatálja:

– Apád vót ilyen csicsós.

Az Ecceri fiú az utolsó földi útjára is úgy indult el, hogy mosakodott, majd megállt a tükörasztal előtt. Belepillantott és megindult a minden élők útjára. A Halál nem találhatott kifogást, nem köthetett bele az Ecceri fiú slendrián külsejébe. Mert még akkor is csicsózott.

Na hát akkor.

Ennek a „nahátakkornak” is története van. Az Erdőháton történt valamikor az ántivilágban, hogy hazament a korcsmából az ember, vele tartott két cimborája is. Tovább kívánták folytatni azt, amit a helyi asszonybosszantóban elkezdtek, barátságuk további elmélyítése céljából. Csak azzal nem számoltak, hogy a barátság útját állhatja a házigazda becses neje, aki nem nagyon örült a hívatlan vendégeknek és ezt nem is rejtette véka alá.

A házigazda természetesen érzékelte a problémát és meg is akarta azt oldani. Így szólt hát a kedves feleségéhez:

– Ki vagyok én a háznál?

Erre a hű ara tiszteletteljesen válaszolt:

– Egy nagy lúfasz!

Mire a kissé tanácstalan férj:

– Na hát akkor!

Így aztán meg is beszélték kulturáltan, hogy a két hívatlan ivócimbora akár távozhat is.

Távoztak-e aztán, avagy nem, arról nincs forrás. Arról viszont van, hogy a kimondott szó milyen hatást vált ki olyan alkalommal, amikor két párhuzamos valóság keresztezi egymást. (Már itt elnézést kérek a matematikusoktól, nem gondoltam én ezt komolyan). Egy ilyen történet még kikívánkozott a pennámból.

Az Ecceri fiú sógorának az esete az anyóssal.

Az anyós az én nagymamám, sokat megélt falusi asszony, akinek az egész élete a munkáról szólt. A háborúban neki kellett helyt állni a Don-kanyarban harcoló ura és testvérbátyja helyett is. Ő művelte a földeket, kiment piacra akár még Husztra is, működtette a gazdaságot legjobb tudása szerint. Aztán a testvére „odamaradt”, a férje hazajött. A férj sem azonnal, ugyanis hadifogolyként élvezte az amerikai hadsereg vendégszeretetét. Persze nem vendégség volt az, még ha meg is kapta oly sokszor, hogy milyen jó bánásmódban részesítették a gaz imperialisták, ahelyett, hogy éheztették volna őket, mint a baráti szovjetek. Talán még meg sem tetvesedtek, pedig az kötelező járuléka volt abban az időben a hadifogságnak. Nem is kapott érte kárpótlást, hiszen csak a Don-kanyartól a francia-német határig járta be Európát. A legnagyobb ajándék az ő számukra az volt, hogy együtt éltek majd hatvan évet. Életük alkonyán azért már jöttek a szokásos nyavalyák, a kertet már nem bírták művelni. Kisebbik lányuk ajánlotta, hogy majd az ő férje kimegy és megkapálja a kertet. A vő ki is ment, kezdte a munkát kora hajnalban, aztán délben felment ebédelni és „megdélelni”. Nagyon meleg volt aznap, bőven harminc fok feletti hőmérséklettel. Kora reggeltől szinte megállás nélkül kapált, gyomlált, saját verejtékben úszott. Ez nem volt extrém állapot, akkoriban így működtek a dolgok. Volt viszont már vezetékes telefon, nem volt annyira szabad a világ, mint valamikor. A vő a végigdolgozott délelőtt és az elfogyasztott ebéd után széles terpeszben ül a konyhai ágyon a nyári konyhában. Megcsörren a telefon. A vő felesége érdeklődik, hogy mi újság. Erre már a vő is kíváncsi volt, fel is kapta a fejét. Anyósa erre eképpen reagált:

– Gyuszíííí? Nem tudom, mennyire haladt, most is itt nyúlláng a konyhában az ágyon!

A vő ezt természetesen végighallgatta és nem akart hinni a fülének. Ebből is szállóige lett természetesen.

Olyan is volt, amikor az egyik híres-nevezetes erdőháti juhász família sarját megkérte a felesége, hogy amolyan csepergős napon segítsen neki a krumpli “tőtésénél”. Az ember, aki juhász volt (származását és foglalkozását illetően Árpád fejedelem óta) büszke volt rá, hogy ő nem paraszt, hanem juhász. Nem is igen végzett paraszti munkát, mert nem ez volt a hivatása. Egyszer azonban mint fentebb kelt, a felesége rávette egy kis kétkezi munkára. Kénytelen-kelletlen megragadta a kapát és elkezdték tölteni a kolompért. Még meg sem izzadtak, amikor a kolompérföld mellett elbiciklizett egy helyi atyafi, aki jó hangosan be is köszönt a ritkán látható jelenet szereplőinek:

– Jó napot,  jó munkát

A juhász ezt rögtön amolyan “beszólásnak”, provokációnak vette, földhöz vágta a kapáját és szemrehányóan a felesége felé fordult:

– Ugyi megmondtam, hogy lebukok!

Mindenkinek megvan a saját mondavilága, amely átélt, vagy hallott élményekből és történetekből áll össze. Ilyen sötét és hosszú novemberi estéken nyissuk ki azokat az ajtókat, ahonnan ezek a történetek beúsznak képzeletünk végtelen mezejére.

Szerző: 2021. 11. 06.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Csókfalva. Erdély. Templom utca

Ősz Zoltán alkotása Szénrajz, papír. 2015. Mint kottafejek a papíron,  úgy  sorakoznak a házak,  téli  álmokkal  mesékkel   csendesen.   Ebben  a  meggondolatlan  sorban   olyan szépség  van, hogy  szinte ... Tartalom megtekintése

Hiszi, hogy jó utat választott

A  Banu-Szer Kft. a vevők igényeit szem előtt tartva újul meg időről-időre  Nyíregyháza – Balázs László épületgépész mesternek bizonyára emlékezetes marad a Nyíregyházi Építőipari Ipartestület évzáró ülése. A megalapitásának 30... Tartalom megtekintése

A jószág volt az aranya a népnek

Ez a kijelentés egy megkérdőjelezhetetlen tételmondat volt a közelmúltig Szatmárban mindenképpen. Aztán a szarvasmarhák Eldorádójából sivatag lett, a legelőkből meg Terra Incognita. Arrafelé így mondják. Nem akarok szociológiai fejtegetésekbe bocsátkozni... Tartalom megtekintése

Ablakok a csendesség falain

Tüttő József alkotása 60x90cm Olaj, HDF. Ahogy  mentek az  évek  úgy szaporodtak a  házak,  kicsik, nagyok  ilyen olyat tetővel kéménnyel, és persze  ablakokkal,  nehogy  csak  az ember  lásson, hanem  az ... Tartalom megtekintése