Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
Sétálok tovább, a Nap éppen lemenőben
Holnaptól egy órával később lesz ugyanebben az időben
– Hua mensz?
– Jobban tudom én azt, mint te!
Ez a rövid kis kérdezz-felelek gyakran elhangzott nem messze innen, valahol a Tisza partján. Ma este tőlem ezt nem kérdezte senki, a válaszom viszont mindenképpen ez lett volna. De az igazság az, hogy arrafelé nemhogy kíváncsi emberrel nem találkoztam, amerre jártam, de közömbössel sem. Tulajdonképpen arra csak a madár jár, meg őzek, meg talán más vadak is, akiket nem láthattam, csak érezhettem jelenlétüket. A madarakra nem lehet panaszom, mert odafelé olyan koncert élményben volt részem, hogy szinte szégyelltem, hogy ingyen hallgatom. De kinek fizettem volna? Szarkát nem is láttam, nem is hallottam. Tényleg, mostanában alig-alig látok szarkát. Egy Budapesten élő ismerősöm viszont arról számolt be nem is olyan régen, hogy ő bizony a fővárosban gyakrabban lát szarkát, mint anno, idehaza. Ott valószínűleg biztosabb a megélhetés.
Vadkacsa (tőkés réce, vagy közismertebb nevén vadgacsi) viszont volt szép számmal, ők ezek szerint itt is megtalálták a számításukat. Ugyanígy az a bagoly, amely gyanakvó figyelemmel kísérte megjelenésemet az ő territóriumában. De hol is járunk vajon?
Egy őz riadtan gázolt át nagy csörtetéssel a holtágon a túlsó partra. Hiába mondtam neki, hogy felesleges dolog futnia oly nagyon…
Ja igen. Kárókatonákat is láttam, de azt állították, hogy ők valójában kormoránok.
Nem is folytattam, csak haladtam tovább. Mellettem balra az ősi medre a Túrnak. Ez így nem is igaz. Mellettem balra egy ősi meder, amelyet lehet, hogy valamikor Túrnak neveztek, az is lehet, hogy másnak, de mára mind elfelejtődött. Szinte.
Gondolatban kérdezni akartam az évszázados tölgyfákat, amelyek mindkét parton előbukkannak, de sajnos nem tudtam szóra bírni őket. Éreztem, hogy egyik-másik talán megszólalna, de a Tölgyfák Tanácsának ehhez hozzá kell járulni. Tanácskozás meg igen ritkán van, így sajnálatos módon csak a Fantáziámra tudtam hagyatkozni. Annak nem kell ugyanis engedélyt kérni senkitől, meg amúgy is mindent meg tud magyarázni.
Sétálok tovább, a Nap éppen lemenőben, holnaptól egy órával később lesz ugyanebben az időben. Áttérünk a nyári időszámításra. Napról napra érzem és tapasztalom a nappalok hosszabbodását és ezzel párhuzamosan a sötétség hatalmának gyengülését, nekem ez az időszak sokkal jobban tetszik, mint a fordítottja. Persze, mindkettőre szükség van ez egymásnak a jingjangja, jelentsen ez bármit is. A tavasz azért mégis csak tavasz. A kiskerti virágok egymásnak adják a kilincset, most még a tavaszi tőzike sem kókadt le teljesen, Ibolyáék illatoznak fehéren és lilán, az erdő és mező is kezd élettel telítődni. A kora tavaszi éledezés egyik zászlóshajója a Som (ettől nagyobb képzavart nem tudtam előhozni).
A Som teljes dicsőségében pompázik, ma Penyigén, Mándon és Orosziban direkt figyeltem, hogy a hátsó udvarokon hol fedezek fel somot. Örömmel tapasztaltam, hogy hála Istennek igen erős az itteni populáció. Ha már Penyigét említettem, szólnom kell valamiről. Vagyis valakiről. Penyigén áthaladva már rég felfigyeltem egy kis pakompartos emberre, aki vagy a háza előtt állva, vagy ülve, szinte mindig ott volt az utcán. Nekem ő már évek óta úgy hozzátartozott Penyigéhez, mint a Szenke, vagy a Lekvárium. Ki is nyomoztam, hogy ki ez a kis ember, mindig örömmel láttam, ha kint láttam. Úgy értesültem, hogy betegség támadta meg, ezért ismeretlenül is kívánom, hogy gyógyuljon meg, térjen vissza megszokott helyére!
De térjünk vissza Túrisztánhoz. A holt mederben azért még van egy kis víz. Hal valószínűleg már nincs benne, pedig ez lehet az a rész, ahol megboldogult Makay Béla bátyámék valamikor lékhorgásztak. Látom magam előtt, amint itt szegényes gúnyába öltözött, kezdetleges, saját készítésű eszközökkel halászó, horgászó emberek tüsténkednek az akkor még vízzel teli mederben. Ismerik és tisztelik a természetet, tudásuk, amivel halásznak, apáról fiúra szállt. A Természettel is baráti viszonyban állnak, a tisztelet részükről egyértelmű. A Természet meg jutalmazza, vagy bünteti őket érdemeik szerint.
Ma este újra jó volt beleszippantani a levegőbe ott, ahol nekem kéjgáz minden lélegzetvétel.
– Hua mensz?
– Jobban tudom én azt, mint te!
Hasonló
Az a lapály valamikor igen ...
Pengefogú hódok, félszarvú ...
Az oroszi kis híd becsülett...
Hol bót, hol nem vót
Rudit húsz éve, Öcsit ma te...
El nem olvasott könyv, el n...
Bárányfelhős ég alatt terel...
Két családfenntartó harcolt...
A jószág volt az aranya a n...
Faragjuk a magunk képzeletb...
Füstkarikák emlékezetem füs...
Szedd bele a kasitába a csű...
Rákóczi tölgyfája, Napóleon...
Csicsó és nyullángás
A libanyáj szépen végigtipe...
Szilvás étel
Hőhullámon hajózunk
Kiesett egy kis fióka a fés...
Hogyan szabdaljunk ész és t...
A két oroszi kőrisfa
Az út
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése
Emlék
Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése
Csend a sziklák tövében
Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető világunk tele van meglepetéssel, olyannyira, hogy belefér bármilyen szokatlan torz, pszicho, sci fi, csak rettentsen! Nehéz elhatárolódni, nehéz kimaradni, így azután egyszer... Tartalom megtekintése
Rekviem-féle egy pót-nagyapához, és az ő Erdélye egy évszázadához
Tata nyáron mindig a garázs tetején ült. Ült és nézett le az utcára, élvezte a nyarat, az árnyékos szőlőlugasban, ami teljesen befutotta a garázs lapos tetejét, árnyas kuckót formálva. Ha... Tartalom megtekintése