Sétálok tovább, a Nap éppen lemenőben

Holnaptól egy órával később lesz ugyanebben az időben

– Hua mensz?

– Jobban tudom én azt, mint te!

Ez a rövid kis kérdezz-felelek gyakran elhangzott nem messze innen, valahol a Tisza partján. Ma este tőlem ezt nem kérdezte senki, a válaszom viszont mindenképpen ez lett volna. De az igazság az, hogy arrafelé nemhogy kíváncsi emberrel nem találkoztam, amerre jártam, de közömbössel sem. Tulajdonképpen arra csak a madár jár, meg őzek, meg talán más vadak is, akiket nem láthattam, csak érezhettem jelenlétüket. A madarakra nem lehet panaszom, mert odafelé olyan koncert élményben volt részem, hogy szinte szégyelltem, hogy ingyen hallgatom. De kinek fizettem volna? Szarkát nem is láttam, nem is hallottam. Tényleg, mostanában alig-alig látok szarkát. Egy Budapesten élő ismerősöm viszont arról számolt be nem is olyan régen, hogy ő bizony a fővárosban gyakrabban lát szarkát, mint anno, idehaza. Ott valószínűleg biztosabb a megélhetés.

Vadkacsa (tőkés réce, vagy közismertebb nevén vadgacsi) viszont volt szép számmal, ők ezek szerint itt is megtalálták a számításukat. Ugyanígy az a bagoly, amely gyanakvó figyelemmel kísérte megjelenésemet az ő territóriumában. De hol is járunk vajon?

Egy őz riadtan gázolt át nagy csörtetéssel a holtágon a túlsó partra. Hiába mondtam neki, hogy felesleges dolog futnia oly nagyon…

Ja igen. Kárókatonákat is láttam, de azt állították, hogy ők valójában kormoránok.

Nem is folytattam, csak haladtam tovább. Mellettem balra az ősi medre a Túrnak. Ez így nem is igaz. Mellettem balra egy ősi meder, amelyet lehet, hogy valamikor Túrnak neveztek, az is lehet, hogy másnak, de mára mind elfelejtődött. Szinte.

Gondolatban kérdezni akartam az évszázados tölgyfákat, amelyek mindkét parton előbukkannak, de sajnos nem tudtam szóra bírni őket. Éreztem, hogy egyik-másik talán megszólalna, de a Tölgyfák Tanácsának ehhez hozzá kell járulni. Tanácskozás meg igen ritkán van, így sajnálatos módon csak a Fantáziámra tudtam hagyatkozni. Annak nem kell ugyanis engedélyt kérni senkitől, meg amúgy is mindent meg tud magyarázni.

Sétálok tovább, a Nap éppen lemenőben, holnaptól egy órával később lesz ugyanebben az időben. Áttérünk a nyári időszámításra. Napról napra érzem és tapasztalom a nappalok hosszabbodását és ezzel párhuzamosan a sötétség hatalmának gyengülését, nekem ez az időszak sokkal jobban tetszik, mint a fordítottja. Persze, mindkettőre szükség van ez egymásnak a jingjangja, jelentsen ez bármit is. A tavasz azért mégis csak tavasz. A kiskerti virágok egymásnak adják a kilincset, most még a tavaszi tőzike sem kókadt le teljesen, Ibolyáék illatoznak fehéren és lilán, az erdő és mező is kezd élettel telítődni. A kora tavaszi éledezés egyik zászlóshajója a Som (ettől nagyobb képzavart nem tudtam előhozni).

A Som teljes dicsőségében pompázik, ma Penyigén, Mándon és Orosziban direkt figyeltem, hogy a hátsó udvarokon hol fedezek fel somot. Örömmel tapasztaltam, hogy hála Istennek igen erős az itteni populáció. Ha már Penyigét említettem, szólnom kell valamiről. Vagyis valakiről. Penyigén áthaladva már rég felfigyeltem egy kis pakompartos emberre, aki vagy a háza előtt állva, vagy ülve, szinte mindig ott volt az utcán. Nekem ő már évek óta úgy hozzátartozott Penyigéhez, mint a Szenke, vagy a Lekvárium. Ki is nyomoztam, hogy ki ez a kis ember, mindig örömmel láttam, ha kint láttam. Úgy értesültem, hogy betegség támadta meg, ezért ismeretlenül is kívánom, hogy gyógyuljon meg, térjen vissza megszokott helyére!

De térjünk vissza Túrisztánhoz. A holt mederben azért még van egy kis víz. Hal valószínűleg már nincs benne, pedig ez lehet az a rész, ahol megboldogult Makay Béla bátyámék valamikor lékhorgásztak. Látom magam előtt, amint itt szegényes gúnyába öltözött, kezdetleges, saját készítésű eszközökkel halászó, horgászó emberek tüsténkednek az akkor még vízzel teli mederben. Ismerik és tisztelik a természetet, tudásuk, amivel halásznak, apáról fiúra szállt. A Természettel is baráti viszonyban állnak, a tisztelet részükről egyértelmű. A Természet meg jutalmazza, vagy bünteti őket érdemeik szerint.

Ma este újra jó volt beleszippantani a levegőbe ott, ahol nekem kéjgáz minden lélegzetvétel.

– Hua mensz?

– Jobban tudom én azt, mint te!

Szerző: 2022. 03. 27.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése