A libanyáj szépen végigtipegett a falun

A libazsíros kenyér lilahagymával bizonyíték arra, hogy a világ jó

Ahogy belelapoztam az előbb a „Kiskönyvembe”, egy pillanatra libabőrös lettem. Na nem azért, mert valami „remegő rémalak inte felém”, még csak azért sem, mert kirázott volna a hideg. Prózaibb oka volt a pillanatnyi ”kiborsósodásnak”: a liba.

Orosziba bőg a liba, mondják errefelé. Mármint nem Orosziban, hanem a környező erdőháti, szamosháti, tiszaháti falvakban. Így csúfolták egykoron és néha még ma is az orosziakat. Valaha ennek volt is alapja természetesen. Ez akkoriban volt, amikor a ricseiek még baglyot árultak a vásárban, a paládiak keresztben vitték be a rietolyát az erdőben, vagy Kisszekeres, Nagyszekeres mind megitta amit keres. A sor persze ettől sokkal hosszabb, de elégedjünk meg ennyivel, mert most a libáról értekezünk.

A falut átszelő Tapolnok (itt mindenki csak Vájásnak hívta és hívja, mert erre a névre is hallgat) partja hemzsegett a fehér, tarka libáktól és gacsiktól. Reggel szépen letotyogtak libasorban (a gacsik meg kacsasorban kacsáztak esetleg), este meg szépen bejöttek. Persze azért napközben is fel-feljöttek néha, ennek oka akkoriban még nem a magas UV lehetett, de nem is a leégéstől való félelem, hanem főleg egy kis változatosság. Vagyis annak igénye. A természetes koszt mellé egy kis korpával, vagy málékásával kevert csinár mindig jól jött. Egyetek, nőjön meg a begyetek, hallhatták épp elégszer.

A „Kiskönyvem” még arra is emlékezett, amikor Orosziban nemcsak tehencsorda, meg disznónyáj járt ki napközis rendszerben a legelőre, hanem a libákat is kihajtották. Micsoda látvány lehetett, amikor  libanyáj szépen végigtipegett a falun, maguk után szép színes szőnyeget hagyva. Egyik másik gúnár sziszegve nyújtogatta a nyakát, hogy lássák, milyen kemény legény. A tojók ilyenkor büszkén figyelték a gúnárjukat, esetleg más tojók gúnárjait is, arról nem szól a fáma, hogy mennyire volt népszerű a libák között a szabad szerelem, vagy a nyitott házasság. A vérfrissítés persze mindig jól jött, még ha nem is mindig mindkét fél beleegyezésével történt a dolog. A Szalavény egykori libalegelője, vagy a Pinczés faluvég erről biztos többet tudna mesélni. Vagy az egykori libapásztorok, ha élnének. A libákon jegy volt, minden gazdasszony tudta, melyik az övé.

Egy alkalommal az Ecceri fiúéknál a libákkal együtt kőtt ki két csirke is. A csirkék személyiségfejlődése együtt haladt a kislibákéval, egyedül az úszóhártyát nem értették. Úszótanfolyamot akkoriban sem szerveztek csirkék számára, így aztán a két „kakukkfióka” tudománya csak a vízpartig tartott. Odáig délceg totyogással meneteltek a libasorban, de valahogy a víz hidegen hagyta őket. Nem lelkesedtek úgy érte, mint fészektestvéreik, nem kezdték el tárogatni a szárnyukat és szaporázni lépteiket, ahogy a Vájás felé közeledtek. Egy darabig elcsipegettek a parton, majd megunva a libák lármájának hallgatását felsétáltak a legközelebbi ház kapujába, ott behúzódtak az árnyékban lévő kis padra és minden áldott nap összepiszkították. Amikor kiderült, hogy hova való a két „álliba”, a pad gazdája fogott egy seprűt és elvitte az Ecceri fiúékhoz. Ő seperte már eleget, seperjék most már ők!

Hosszú téli éjszakákon jóleső érzésekkel húzták magukra a libatalluval tömött dunnát, hajtották fejüket nyugovóra a pihe-puha libatalluval bélelt párnára. A surgyé is sokkal kényelmesebbnek tűnt ilyenkor, mert a családi fészek melegen volt tartva.

A tavasszal kőtt libákat nyáron már szorgos kezek tépték. Évente akár három alkalommal is meg lettek kopaszítva ezek a rendkívül hasznos állatok. Biri nénénk nem volt rest felkapkodni a Vájás parton elhullajtott libatallukat, amiket aztán otthon szépen megfosztott. Elemér bátyánk csússágolta is érte, de Biri nénjét ez nem igazán érdekelte. Sok kicsi sokra megy.

A libatömés éppen úgy hozzátartozott a liba tartásához, mint a tyúkok tojózása a tyúkok tartásához. Akkoriban az Unió még nem kelt ki a tojásból, nem volt tiltott ez a manapság már a balladai idők homályába vesző cselekedet. Egy libába akár három cső kukoricát is betömtek, persze morzsoltan, nem csövestől. Csövestől szaporább lett volna, de akkor elég lett volna egy cső is egy libának, az is csak egy alkalommal. A libákat nem kérdezték meg, hogy akarják-e a tépést, vagy a tömést, esetleg akarják-e a libapecsenyét önmagukból, de ha megkérdezték volna őket, akkor is csak érthetetlenül gágogtak volna. Süketek párbeszéde.

Általában egy háznál sztenderden (standardon) a törzsállomány egy gúnár és két tojó volt. A keléstől függően jellemzően hét libából állt az a csapat, amelynek a neve ez volt: Feláldozhatók. Persze ez lehetett több is, kevesebb is. Ha az átlagosnak tekinthető hét libával számolunk portánként, az azt jelenti, hogy hét hétvégén nem kellett sokat gondolkodni, miként fog jóllakni a család. 

A liba levágása szombaton történik. Aznap este a vacsora puliszka, a feltét pedig libamáj, libatepertő. Általában savanyú káposztával. Vasárnap a hagyományos ebéd libahúsból főtt leves, majd a liba zúzájából, bűribül, meg a melle húsából töltött málékásás káposzta. Ahol megtehették, mert példának okáért kisebb volt a család, ott természetesen libasült, libapecsenye. Ahol nagy volt a család, ott viszont a libapecsenye a karácsonyi, vagy újévi ünnepi asztal kötelező fogása volt. A vasárnapi maradék még a hétfői napot is kiszolgálta, így elmondhatták, hogy egy liba három napig eteti a családot. Nem is három napig! Az a mintegy három kilónyi libazsír még jó pár alkalommal színezte sárgára a „libás atyafiak” bajszát. A libazsíros kenyér lilahagymával bizonyíték arra, hogy a világ jó.

Az Ecceri fiú családjánál élt jó ideig egy gúnár. Fekete volt, el is nevezték Obamának. Sziszegő, nyakát nyújtogató és időnként tettlegességig is elmenő jószág volt. Szép kort élt meg.

Egyik alkalommal az Ecceri fiú legkedvesebb unokatestvére látogatott el a családhoz. Obama észlelte az idegent és éktelen lármát csapott, bőgött,sziszegett, szárnyait csapdosta. A vendég ezt látva így szólt:

– Ha ennek odaadnátok egy gyufát, rátok gyújtaná házat!

Írta:
Borbély Balázs
Written by
Szerző: 2021. 09. 28.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése