Rákóczi tölgyfája, Napóleon tábori ágya

Pár kilométer álmodozás a Túr partján, a Rókás réten, az erdőháti mezőkön

Én így szeretem a legjobban. Lehetett volna jobb idő is, de akkor biztos, hogy megzavarják önző áhitatomat. A szitáló eső, vagy helyenként köd csillogó cseppekkel díszíti fel a kökénybokrokat, a fák leveleit. A látóhatár sejtelmessé válik. Az öreg tölgyfa betegen is csodálatos őre a vidéknek. Pompáját és méltóságát megőrizte, mint egy igazi fejedelem. Ha valaki elhalad előtte, rögtön érezni fogja különlegességét. Én már régóta figyelem, próbálom tiszteletemet kifejezni, de ez egy tölgyfa számára nem olyan egyszerű. Nem integethetek neki. Nem köszönhetek ki neki az autóból, hülye lenne kiülni saját maga elé. Nincs is kispad, még képzeletbeli sem. Meg amúgy sem látott még senki egy tölgyfát maga előtt ücsörögni a lócán. Főleg nem azért, hogy mindenféle gyüttmentek céltáblájává váljon.  A tölgyfa évek óta beteg sajnos, remélem, hogy nem az aggkori végelgyengülésben szenved.

Remélem engem túl fog élni, én pedig a halált semmiképp nem tervezem sem rövid, sem hosszabb távú terveim között. Így remélem, sikerült megmentenem a nagy tölgyfát, amiről az Ecceri fiú mindig megjegyezte, hogy az apja is mindig ilyen hatalmasnak ismerte. Szerintem Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelemmel is pertuban volt. Vagy esetleg Napóleonnal. Van ugyanis nem messze innen egy kis falu. Van abban a faluban, annak a végén egy kis ház. Van abban a nem is olyan messze lévő kis falu kis házában egy tábori ágy. Az ágy abból a faluból származik, amely vízi malmáról híres. Úgy hallottam, nem volt éppen alkalmi vétel, ugyanis az eladása során közreműködő népi tanító úgy mesélte, hogy ez volt Napóleon tábori ágya. Mondtam is, hogy minden bizonnyal ezen hált a császár, amikor Túristvándiban járt. Nem tudni, de még a vízparton sem járok, csak útban odafelé.

Szemerkélő esőben érkezek a Borzsa-hídhoz. Most ott állok meg, ahol akarok, akár a hídon keresztbe is állhatnék, de persze nem teszem. Jó-jó, nem látom a látóhatár szélén a hegyeket, de nem is csodálom. Szerintem templomba mentek, addig meg az esőre bízták a tájat. Az eső, meg a pára gondosan eltakarja a látóhatárt állandó figyelőpontomról. Tudom én persze a turpisságot, de úgy csinálok, mintha avatatlan lennék.

A Kisbukó is olyan néptelen, amennyire csak néptelen lehet ebben az időben. Aztán ahogy ott tobzódok a víz mellett, a túlparton két ember siet tova a töltésen. Úgy látom, hogy sétálnak és talán szemetet is szednek. Varázslók a parton. Lehet, hogy csak odaképzeltem őket, de erre talán választ soha nem kapunk. Gyönyörű a hely most és mindörökké. Néha szinte zavarban érzem magam ilyen helyeken, hogy mit keresek én itt. Miért toppanok bele a természet tökéletességébe.

Megnézem az Öreg-Túrt is, ami fura módon az ásott mederből ágazik el, de attól még az, ami. Többet ér, mint amit bármilyen módon kifejezhetnék. A gát, a kis csobogó festménybe illő. Aztán továbbhaladok. A falu szélén mesebeli házikó. Többször megcsodáltam már, talán tovább is suhantam volna, de a házikó tövében álló karosládán egy fekete cica pihen.

A gyönyörű jószág rögtön felkapja a fejét, amikor megállok a ház mellett. Nem érti gondolom, hogy miért álltam meg, miért járkálok a ház körül. A ház volt valamikor egy igazi falusi porta, az is maradt, csak már elvesztette az eredeti funkcióját. A cica legalább visszahozott valami életet a portára.

Aztán továbbhajtok Sonkádon és Kölcsén keresztül Túristvándi felé. A Rókás mindig elcsábítja és rabul ejti képzeletemet. A Rókás hagyásfái képzeletemben mindig érdeklődnek a Csaholcról Sonkádra vezető út melletti öreg tölgyfa állapotáról. Ő is abból az időből származik, mint a Rókás tölgyei, korásiak.

Tanúi ők egy valamikori szép világnak, amikor a természet még háborítatlan volt. Tanúi az ember megjelenésének, térnyerésének, hol áldásos, hol elátkozott ténykedésének. Tanúik nekem is.

Írta:
Borbély Balázs

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése