Rákóczi tölgyfája, Napóleon tábori ágya

Pár kilométer álmodozás a Túr partján, a Rókás réten, az erdőháti mezőkön

Én így szeretem a legjobban. Lehetett volna jobb idő is, de akkor biztos, hogy megzavarják önző áhitatomat. A szitáló eső, vagy helyenként köd csillogó cseppekkel díszíti fel a kökénybokrokat, a fák leveleit. A látóhatár sejtelmessé válik. Az öreg tölgyfa betegen is csodálatos őre a vidéknek. Pompáját és méltóságát megőrizte, mint egy igazi fejedelem. Ha valaki elhalad előtte, rögtön érezni fogja különlegességét. Én már régóta figyelem, próbálom tiszteletemet kifejezni, de ez egy tölgyfa számára nem olyan egyszerű. Nem integethetek neki. Nem köszönhetek ki neki az autóból, hülye lenne kiülni saját maga elé. Nincs is kispad, még képzeletbeli sem. Meg amúgy sem látott még senki egy tölgyfát maga előtt ücsörögni a lócán. Főleg nem azért, hogy mindenféle gyüttmentek céltáblájává váljon.  A tölgyfa évek óta beteg sajnos, remélem, hogy nem az aggkori végelgyengülésben szenved.

Remélem engem túl fog élni, én pedig a halált semmiképp nem tervezem sem rövid, sem hosszabb távú terveim között. Így remélem, sikerült megmentenem a nagy tölgyfát, amiről az Ecceri fiú mindig megjegyezte, hogy az apja is mindig ilyen hatalmasnak ismerte. Szerintem Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelemmel is pertuban volt. Vagy esetleg Napóleonnal. Van ugyanis nem messze innen egy kis falu. Van abban a faluban, annak a végén egy kis ház. Van abban a nem is olyan messze lévő kis falu kis házában egy tábori ágy. Az ágy abból a faluból származik, amely vízi malmáról híres. Úgy hallottam, nem volt éppen alkalmi vétel, ugyanis az eladása során közreműködő népi tanító úgy mesélte, hogy ez volt Napóleon tábori ágya. Mondtam is, hogy minden bizonnyal ezen hált a császár, amikor Túristvándiban járt. Nem tudni, de még a vízparton sem járok, csak útban odafelé.

Szemerkélő esőben érkezek a Borzsa-hídhoz. Most ott állok meg, ahol akarok, akár a hídon keresztbe is állhatnék, de persze nem teszem. Jó-jó, nem látom a látóhatár szélén a hegyeket, de nem is csodálom. Szerintem templomba mentek, addig meg az esőre bízták a tájat. Az eső, meg a pára gondosan eltakarja a látóhatárt állandó figyelőpontomról. Tudom én persze a turpisságot, de úgy csinálok, mintha avatatlan lennék.

A Kisbukó is olyan néptelen, amennyire csak néptelen lehet ebben az időben. Aztán ahogy ott tobzódok a víz mellett, a túlparton két ember siet tova a töltésen. Úgy látom, hogy sétálnak és talán szemetet is szednek. Varázslók a parton. Lehet, hogy csak odaképzeltem őket, de erre talán választ soha nem kapunk. Gyönyörű a hely most és mindörökké. Néha szinte zavarban érzem magam ilyen helyeken, hogy mit keresek én itt. Miért toppanok bele a természet tökéletességébe.

Megnézem az Öreg-Túrt is, ami fura módon az ásott mederből ágazik el, de attól még az, ami. Többet ér, mint amit bármilyen módon kifejezhetnék. A gát, a kis csobogó festménybe illő. Aztán továbbhaladok. A falu szélén mesebeli házikó. Többször megcsodáltam már, talán tovább is suhantam volna, de a házikó tövében álló karosládán egy fekete cica pihen.

A gyönyörű jószág rögtön felkapja a fejét, amikor megállok a ház mellett. Nem érti gondolom, hogy miért álltam meg, miért járkálok a ház körül. A ház volt valamikor egy igazi falusi porta, az is maradt, csak már elvesztette az eredeti funkcióját. A cica legalább visszahozott valami életet a portára.

Aztán továbbhajtok Sonkádon és Kölcsén keresztül Túristvándi felé. A Rókás mindig elcsábítja és rabul ejti képzeletemet. A Rókás hagyásfái képzeletemben mindig érdeklődnek a Csaholcról Sonkádra vezető út melletti öreg tölgyfa állapotáról. Ő is abból az időből származik, mint a Rókás tölgyei, korásiak.

Tanúi ők egy valamikori szép világnak, amikor a természet még háborítatlan volt. Tanúi az ember megjelenésének, térnyerésének, hol áldásos, hol elátkozott ténykedésének. Tanúik nekem is.

Írta:
Borbély Balázs
Written by
Szerző: 2021. 11. 11.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése