Nagylegények, nagyleányok

Életünkben vannak olyan események, amelyek nemcsak nekünk, hanem egész közösségünknek fontosak. Ilyenek a születés, keresztelő, konfirmálás vagy elsőáldozás, ballagás, házasságkötés, aztán mindezek elölről kezdve a saját gyerekünkkel. Majd az unokánkkal. Aztán már nem…

Székelyvaja környékén a konfirmálás virágvasárnapján tartatik. Ilyenkor a tizennégy éves ifjak a református egyház tagjaivá válnak. Nem vagyok biztos benne, hogy teljes mértékben megértik a történteket, de arról meg vannak győződve, hogy ezentúl nagylegényeknek és nagyleányoknak tekinti őket a falu. Ez már a következő szombaton megmutatkozik, ami ugyebár húsvét szombatja, és a konfirmált legények éjszaka szegzik a fenyőt a lányoknak, a többi nagyfiúval együtt. A lányok meg leskelődhetnek egész éjjel, hogy kik látogatták meg őket, vagy éppen kik akarták elvinni a kiskaput. 

Emma néni, aki 73 éves, úgy emlékszik konfirmálásának virágvasárnapjára, mintha ma történt volna. Megtanulták az összes kátét,és csak sejtették,hogy mit fog kérdezni tőlük a tiszteletes. Fehér ruhában konfirmáltak, délutánra átöltöztek és úgy mentek vissza a templomba. Csak a keresztszülőket hívták meg ebédre, ami húslevesből, krumpliból, sültből és töltött káposztából állt, ez utóbbi inkább vacsorának minősült. Az estét a Nagy-hídnál töltötték a többi fiatallal.

Én 1986-ban konfirmáltam. Fazakas Sándor volt a lelkipásztor akkor nálunk, fiatalos, gondoskodó, vicces, lelkes, hagyománytisztelő, igazságszerető pap. Még mindig fel tudjuk idézni a pincéből felhozott fonnyadt almák édes-savanykás ízét, amiket mindegyre osztogatott, meg a rengeteg dalt, amit tanított. Népdalokat is. Ott tanultuk meg az Amott legel, amott legel című gyönyörű dalunkat, amelyről  Fazakas tiszteletes azt állította, hogy a legrégebbi időkből való, az ,, arra hajtom, amerre a nap lejár” sorból kiindulva, amely azt sugallta, hogy a népvándorlás idején  keletkezett. 

A kátét, a történeteket, a rengeteg egyházi éneket mind megtanultuk, s eléggé izgatottak voltunk, hogy mit fog majd a sok nép előtt kérdezni. Egyetlen szalmaszálnyi kapaszkodónk volt: az előttünk konfirmálók megsúgták, hogy az utolsó szombaton a tiszteletes úr egy sétát tesz majd a templomkertben, s ilyenkor a jegyzetfüzetét az asztalon szokta felejteni. Ebben a jegyzetfüzetben mindenféle információ megtalálható majd a másnapi konfirmálással kapcsolatosan. Mit mondjak, minden úgy történt, ahogy jelezték. Kicsit izgultunk, hogy lesz-e séta vagy nem, de aztán fellélegezhettünk. Egyikünk leste, merre jár Fazakas, a többiek meg gyorsan lejegyzetelték a másnapi kérdéseket, a történetek és énekek címét. Másnap reggelig még lehetett tanulgatni. 

Mi már a keresztszülők mellett a közeli rokonokat is meginvitáltuk az ünnepi ebédre, melynek az összetétele huszonegynéhány év alatt semmit sem változott. Az első házban terítettünk, miután két napig legalább három asszony sürgött-forgott a konyhánkban, hogy minden a legnagyobb rendben menjen.

Hála tiszteletesünk fellépésének,aki menteni próbálta népi értékeinket, mi népviseletben konfirmáltunk,de a délutáni váltóruha akkor is divatban volt. Mi, az újdonsült nagylegények és nagyleányok, a délutáni istentisztelet után jókorát sétáltunk a faluban, s miután kicsit illegettük-billegettük magunkat, megálltunk a cukrászda meg a bodéga előtt beszélgetni, aztán hazamentünk a vendégekhez, s ha ügyesek voltunk, akkor este még a moziba is eljutottunk.

Mindig fontos volt a falu, az emberek véleménye. Emiatt akkor is, most is megpróbálunk jól szerepelni a közösség előtt. Mert szégyen lenne megakadni, rosszul mondani valamit a templomban. Hiába jelentjük ki, hogy nem érdekel mit mondanak mások. Ne higgyük el ezt. Mindenkinek lényeges az, hogy mit beszélnek, gondolnak róla az emberek. És lehetőleg azt szeretnénk, hogy mindig szépet és jót.

A konfirmálás végén a legkisebb lány mindig köszöntőt mond. Íme:

Tündöklő napfény, dicső sugarával  ma is beköszöntött sok-sok áldásával.
Beköszönt kunyhóba, úgy, mint palotába, sok helyt boldogságba, sok helyt gyászba.
Virágvasárnap van, azt mindenki tudja, hozsána, hozsána-  szánk, szívünk kiáltja.
Vallást tettünk mi is az Úr színe előtt, adjál édes Jézus a szívünkbe erőt.
Egész szívünkbe hitet, reménységet, egész nagy világba szelíd békességet.
Drága egyházunkban egyetértés legyen, ember és ember közt különbség ne legyen.
Kétezer évre ha visszatekintünk, lelki szemeinkkel valakit keresünk.
Keressük a Jézust, ki jön szamárháton, virággal, ruhákkal lerakott utcákon.
Hozsána, hozsána fennszóval kiáltják, mint egy földi királyt, éppen úgy fogadják.
Egy vasárnap múlva, ugyanaz a nemzet, ordítva kiáltja: feszítsd meg, feszítsd meg!
És az Isten fiát ők már nem szerették, gúnyolták, köpködték és fára szegezték.
Pedig mennyi jót tett sok-sok szenvedővel, minket is megváltott az ő keresztjével.
Mi is bevonulunk, Krisztusunkat kérjük, egész életünkben ő legyen vezérünk.
Szent fogadást tettünk Isten színe előtt, így cselekedtek mások is ezelőtt.
Kialudt a hitük, olyan lett mint polyva, amint a forgószél ezerfelé hordja.
Az ár elragadta, sodorja magával, semmit sem törődtek az Isten fiával.
Konfirmáló ifjak, gondoljunk csak arra, áruló Júdásnak milyen lett a sorsa.
Hitszegők ne legyünk, mert a hit nem tréfa, erős várunk az Úr és az Ő hajléka.
Most, mikor távozunk, Istent arra kérjük, legyen életünkben örökös vendégünk.
Bármerre hány sorsunk, gondoljunk csak arra, életünk hajóját az Úr kormányozza.
Kedves, jó szüleink, Istent kérjük arra, legyen részetek majd a mennyországban.
Megköszönjük szépen, hogy úgy szerettetek, jó gondoskodásban minket neveltetek.
Békében éljetek, míg az Úr akarja, vezessen hitünkben az Ő védő karja.
Legyen minden háznál vendég a szeretet, add meg, jó Istenünk, kérünk, mindezeket.
Lelkipásztorunkat az Isten segítse, hogy egyházunkat hitben vezethesse.
Az intő szavait szépen megköszönjük, adjad, édes Atyánk, hogy el ne feledjük.
Fogadja el tőlem ezt a kis virágot, adjon az Úr Isten örök boldogságot.
Falunkban éljenek sok-sok esztendeig, ha az Úr akarja, életük végéig.
Éltesse az Isten erőben, egészségben, hogy hivatását mindig teljesítse.
Egyházunk, vallásunk, nemzetünk javára, kívánjuk még egyszer, hogy az Isten áldja.
 ( népi szerző)
Share on Facebook
Facebook
Ossza meg ismerőseivel!
Szerző: 2022. 04. 13.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Tavasz a gyimesi szorosban

Ősz Zoltán alkotása Pasztell 2011. Hol is maradtak ezek a káprázatos hegyek Ősz Zoltán sóhajából az évek alatt?? Ki tudja, hányszor feslettek fel ezek a finom szálak a lélek képzelt anyagán,... Tartalom megtekintése

A füzérradványi Károlyi-kastély

IMG_4516 IMG_4517 IMG_4519 IMG_4523 IMG_4521 IMG_4559 IMG_4556 IMG_4550 IMG_4551 IMG_4553 IMG_4525 IMG_4534 IMG_4529 IMG_4530 IMG_4532 IMG_4535 IMG_4538 IMG_4539 IMG_4546 IMG_4540   XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX  2022.05.02.   XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX IMG_4512 IMG_4510 IMG_4507 IMG_4506 IMG_4504 IMG_4501... Tartalom megtekintése

Anyóka az autóbuszon

Hogy ki volt ő? Egy egyszerű asszony, aki értett a beszéd nyelvén Mindig szeretek autóbuszon utazni. Ott általában  izgalmas beszélgetések hangzanak el, vagy éppen történik valami. Lehet, ezek másoknak lényegtelen... Tartalom megtekintése

Halk sóhaj

Hargitai Beáta alkotása Sóhaj voltál, mint tavasszal a szellő ha virágokat látogat, hogy kinyíljanak, egy gondolat voltál, amit rejtegetve ringattalak, zengő  madárdal,  mit  messzire  hord a csiklandó  napsugár,  tréfa voltál ... Tartalom megtekintése

Nagylegények, nagyleányok

Életünkben vannak olyan események, amelyek nemcsak nekünk, hanem egész közösségünknek fontosak. Ilyenek a születés, keresztelő, konfirmálás vagy elsőáldozás, ballagás, házasságkötés, aztán mindezek elölről kezdve a saját gyerekünkkel. Majd az unokánkkal.... Tartalom megtekintése

Hol bót, hol nem vót

Gyermekkorom egyik legendás helye volt a vámosoroszi vegyesbolt Hajdanában-danában a boltot még bótnak hívták és nem ABC-nek, vagy „tudomisén” minek. A bót egyet jelentett valamikor „Bótos Feri bácsival”. Feri bácsi... Tartalom megtekintése