Hol vagy, gazdám? Hol vagy, Feri?

– Bányász kutyám, egyelőre nem fogok itthon lakni. Beteg vagyok, mások vigyáznak rám.

Felemelte a fejét, és körülnézett. A szőlőfán néhány veréb csipegette a szőlőt, a csűrben egy galambpár turbékolt. Már nem zavarták, békén hagyta őket. Amióta senki sem lakik itt, még a néha szemtelen tyúkok sem, ő is lazábban hagy mindent. Meg néha úgy érzi, mintha a lábai alig tartanák meg fáradt testét. Nagyon idős, jócskán elmúlt már húsz éves – mondogatták körülötte az emberek, pedig ő nem tudta, hogy ez mit jelent, s mikor kellene neki öregnek lennie. Ellenben érezte, mennyi mindenre nem képes már, amit régebben gondolkodás nélkül megtett. 

Fejét ismét a két első lábára hajtotta, szemeit lehunyta. Megpróbált az anyjára gondolni, de csak két, szelíd, barna szem jelent meg lelki szemei előtt. Fogalma sem volt, hogyan és mikor hagyta el őt, de arra tisztán emlékezett, amikor gazdájával először találkozott, aki mosolyogva emelte fel a magasba.

– Há te meg miféle jószág vagy? Hogy kerülsz ide? Mivelhogy válaszolni képtelen volt, hát vakkantott néhányat, ami nagyon megtetszhetett a gazdának, akit egyébként mindenki Ferinek szólított, mert gondolkodás nélkül hazavitte. A nyárikonyhában kapott szállást, s egy vidám kis öregasszony vitt neki tejet egy tálacskában. Még most is érezte a tej ízét, annyira éhes volt, hogy pillanatok alatt belefetyelte az egészet. Az öregasszony nevetett, s megpótolta a tejet egy darab kenyérrel. Miután azt is bekebelezte, perceken belül elaludt. Éjszaka ébredt meg, s nem tudott kijutni a konyhából. Ijedtében elkezdett alagutakat ásni, de egyiket sem tudta befejezni, mert megjelent a gazda, aki nagyot kacagott.

– Talán kincset kerestél? Vagy bányásztál? Tudod mit, legyen a te neved Bányász!

Ezentúl mindenki így szólította, s mindenki jól bánt vele. Igaz, ő is végezte a dolgát. Elkísérte gazdáját az erdőre, a földekre, körbeugrálta az öregasszonyt, mikor az enni adott, vagy vizet vitt a teheneknek, elkergette a madarakat, a rókákat meg az egereket, s nagyon jól megvoltak ők ott hárman. Aztán egyszer sok ember kezdett jönni-menni az udvaron, feketében, búsan, s az öregasszonyt többé nem látta. Gazdája sokáig szomorú volt, de lassan visszanyerte az életkedvét. Ismét elmentek az erdőre, szénát gyűjtöttek a Büdös-kútnál, s kapálták a kertfeje fölötti földet. Esténként Feri megfejte a teheneket, megetette a tyúkokat, reggel ismét fejt, a tejet meg levitte a csarnokba. Mármint a tejcsarnokba. De neki mindig jutott belőle.

Aztán egyszer nagy baj lett. Egyik reggel a gazdája nem tudott felkelni. Beosont a házba, s megpróbálta elmondani neki, hogy bőgnek a tehenek, s kotkodácsolnak  a tyúkok. De Feri csak a fejét simogatta.

– Menj, Bányász, vigyázz mindenre, mert én már nem tudok.

Nemsokára megjelentek a rokonok. Elvitték a gazdáját, két hétig nem látta. Mások fejték  teheneket, mások adtak neki enni. De  egy  napon mosolyogva jött haza.

– Bányász, hol vagy?! – kiáltotta már messziről.

Soha nem érzett ekkora örömöt. Itt a gazdám, hazajött, szeretem! – kiáltotta volna, ha tudott volna beszélni. De így csak ugrált, nyüszített, s örömtáncot járt.

Pár nap múlva elhajtották a teheneket. Feri nagyon szomorú volt.

– Már nem tudom rendezni őket, de nem baj, Bányász, mert nyugdíjassá váltam. Lesz miből megéljünk.

Ő nem bánta. Hiányzott a finom tej, de a bolti is megtette. Feri mindenféle jóval traktálta, ha hideg volt, akár a házban is alhatott. Milyen boldogok voltak akkor!

Teltek-múltak az évek, s egyszer Feri ismét nagyon szomorú lett. Észrevette, hogy többször könnyek folytak a szeméből. Azon a nyáron néhányszor elesett, s nehezen állt lábra. Tudta, hogy baj van, de amikor más embereknek kellett felemelniük gazdáját a földről, igazán megijedt. Mi történhetett vele? És ismét eljött egy nap, amikor rokonok jelentek meg, agyvérzésről beszéltek, mentőt hívtak.

A gazdáját elvitték. Őt a szomszéd gondozta, Ferit hosszú ideig nem látta. De egyszer mégis megjelent. Lassan jött, bottal.

– Gazdám, gazdám, barátom! – nyüszítette ő. Feri magához ölelte.

– Bányász, egyelőre nem fogok itthon lakni. Beteg vagyok, mások vigyáznak rám. De ígérem, hogy amíg lehet, mindig hazajövök hozzád, minden egyes nap.

Betartotta a szavát. Néhány hétig, ha esett, ha havazott, eljött. Mindig kitörő örömmel fogadta, és félve várta, hogy mikor fog elmenni, s visszajön-e másnap. De egyszer nem jött. 

És soha többé nem jött. Pedig ő már olyan öreg! Már nem nagyon bírja várni. Saját magát sem igazán bírja. 

Ismét felemelte a fejét. Barna szemeiből lassan gördült lefelé két könnycsepp.

– Hol vagy, gazdám? Hol vagy, Feri?

Írta:
László-Fábián Júlia

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése